8. Fejezet - Az igazság

Harry szemszöge

Amint kétségbeesetten üvöltőzött velem, tudtam, hogy  emlékszik rám. Nem lenne képes meghúzni a ravaszt, így, hogy most már tisztábban van a ténnyel, hogy ki is vagyok.

- De igen, kurvára ő vagyok. - tettem egy lépést hátra tőle, ezzel megszakítva a szemkontaktust.

- De..de ez még is, hogy a halálba? - szemei megteltek könnyel, amik végig folytak tökéletes arcán. Várj. Mi a halálról beszélek? 

- De Kimmy. Az a Harry vagyok. - válaszoltam neki. 

Illetve direkt kihozva a sodrából. Régen ha idegesíteni volt kedvem csak Kimmy vagy Bimbónak hívtam. Ő pedig mindig úgy reagált,amire  számítottam.  Teljesen düh rohamokat szokott kapni, én pedig hasamat fogva vihogtam.

- És még is eddig hol a francban voltál? Azt hittem kurvára meghaltál Harold. - baszki,ő is tudja mivel igegesíthet engem. 

 Kimberlyt  tíz éves koromtól kezdve ismerem.  Még New Yorkban ismertem meg őt. Amikor anyámmal és Gemmával elköltöztünk innen. Jobb életet remélve. Kimberly és köztem mindig több volt mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Egy megmagyarázhatatlan érzést éreztünk egymás iránt, amit csak mi értettünk.  Aztán történt az a szerencsétlenség. Pontosan emlékszem a dátumra;november tizenkilencedike volt. Azt a napot még akkor sem fogom tudni elfelejteni, ha amnéziám lenne. Azóta a nap óta gyülölőm az egész kibaszott White családot. Tönkre tették az édesanyámat.

 Az öngyilkosságba taszították. Legalább is egy ember, az átkozott. Kim apja. Az anyám miatta nincs az élők soraiban.  Mert az a rohadék Richard fűt-fát össze hazudgált neki. Igen, tudom, hogy anyám is úgy viselkedett mint egy lotyó, aki viszonyba keveredett a főnökével,  akinek mellesleg felesége van,nos igen, az anyám annál a féregnél dolgozott. Ott jöttek össze.

 Azt ígérte neki,hogy el fog válni a nejétől, és őt fogja el venni. Anyám a naiv, persze be is vette a meséit. Belesem gondolt,hogy egyszer csak úgy faképnél hagyja. De megtette, közölte az anyámmal, hogy -szépen kifejezve magam- eleget dugtak, neki már nincs szüksége erre. Erre az édesanyám mély depresszióba zuhant. Én ekkor voltam tizennyolc, Gemma-a nővérem- pedig huszonegy. Aztán azon a szörnyű napon, épp Kimberlyvel voltam segíteni neki valami lányos faszságban. Mire haza értem, az anyám már holtan feküdt a konyhában, ahol mindenféle nyugtatók, altatók és egyéb erős hatású gyógyszerek hevertek a földön, pontosan mellette. Gem nem volt otthon, dolgozott.

Életemben nem sírtam annyit mint az nap. A halálos ágyánál megígértem neki, hogy tönkre teszem Richard White-ot. 

De ha kell az egész kikúrt családját. Ez esetben Kimberly. Az eset óta nem beszéltem vele, a mai napig nem is láttam őt. Még Gemmát sem kerestem. Egy évben egyszer felhívom,hogy tudjam jól van-e. De semmi több. Még New Yorkot is elhagytam, vissza jöttem ide a szülővárosomba, Londonba. Teljesen más ember lettem. Megfogadtam,hogy a szexen kívül nincs szükségem lányra. És mára már saját csapatom van, akikkel motorversenyezni szoktunk két hetente. Ezek a srácok Zayn, Liam, Niall és Louis. Ők az én családom,akik mindent tudnak rólam és a tervemről. Már nem egyszer nyertünk a versenyeken. A top bandák közé tartozunk.

- Válaszolnál már végre, Harry? - törte meg a nyomasztó csendet, ezzel ki zökkentve engem a gondolatmenetemből. A hangja szinte remegett a kérdés feltétele közben. A zöldeskék szemeiből patakokban folytak a könnyek. Ezzel eláztatva az arcát. Hogy őszinte legyek, a faszomnak sincs kedve elmesélni mindent. Amúgy sincs hozzá sok köze. 

- Semmi közöd hozzá Kimberly, hogy ezalatt az idő allatt mi volt velem. Ne érdekeljen az téged! Csak azért, mert most már tudod ki vagyok, ne hidd azt, hogy nem utállak. Ugyan úgy fogok veled bánni mint tíz perce. - köpöm oda neki érzelemmentesen.

- Te nem az a Harry vagy, aki a legjobb barátom volt. Mi történt veled Hazz? - tett egy lépést felém,hogy a szemembe nézhessen.

- Baszd meg Kimbery White, csak a barátaim hívhatnak Hazznak! - ordítottam. Majd ellöktem magamtól, minél nagyobb legyen köztünk a távolság. Undorodom tőle, hát nem veszi észre?

- Csak egy kérdés Harry Styles - kezdte szarkasztikusan. - Még is mi a fenéért raboltál el? - tette fel ezt az igazán kreatív kérdést, gondoltam ironikusan.  Most mondjam el neki őszintén, hogy megakarom őt ölni, vagy küldjem el őt aludni?

- Menj aludni, Kimberly! - választottam inkább a békésebb opciót.

- Válaszolj már, kérlek.

- Későre jár, menj aludni! - ismételtem meg az elöző mondatomat.

- Megakarsz erőszakolni, megveretni, kidobni a kutyák elé, vagy netán prostinak fogsz állítani? - kérdezte, ijedten de még is viccesen.

- Ne kérdezz baromságokat. - jelentettem ki. - Liam! - kiabáltam ki az ajtón, pár perc néma csend után.

- Jaj Hazz, mit akarsz ilyen későn? - jött be, szemét dörzsölve Liam. Kimberly rám pillantott, amikor Liam Hazznak hívott. És szúrós pillantásokat vetett felém, amit én az álmosságom miatt figyelembe sem vettem.

- Kísérd a szobájába. - mutattam Kimberlyre, majd folytattam: -  És várd meg míg elalszik, nem szeretném ha ma éjjel megint futnom kéne. - céloztam a pár perccel ezelőtti kis szökési kalandjára a lánynak,aki szinte farkas szemet néz velem.

Megszakítva a szem harcunkat, elsétáltam mellette, ki a könyvtárból, vagy a farkam tudja honnan. Amikor megvettem ezt a házat, az a szoba tele volt könyvekkel. Igazából fogalmam sincs, hogy eddig miért nem dobtam ki őket. De őszintén ezen az alkalmon kívül kétszer jártam ott.  Át sétáltam a nappalin keresztül egészen a konyháig, ahol megakadt a szemem,valamin vagy inkább valakin, ahogy zabál.

- Basszus Niall, éjfél múlt harminc perce. - dühöngtem.

- És? - tömte tovább a száját mindenféle muffinokkal. Hogy a halálba tud valaki ennyit mint ő?

- Na jó, nem baszom fel magamat rajtad is. Jó éjt Niall.

- Harry, várj.

- Mi az? - fordultam meg, s kérdeztem nyersen, illetve hulla fáradtan.

- Jaj, mi baj fürtöském? - kérdezte. A hangja tele volt szarkazmussal. Komolyan robbani fogok, ha így

folytatja. - Ugye nem feledkeztél el a holnapi vagy is most már a mai futamról? - a rohadt életbe. Totálisan 

kiment az eszemből, hogy holnap versenyünk lesz. Ez  mind a mai nap miatt van.

- Tudtam, hogy megfeledkeztél róla, Styles. - röhögött fel az undorító kajája evése közben.

- Nem feledkeztem meg, jó? Csak kiment az eszemből.

- Az ugyan az.

- Itt meg mi frász folyik? Csak nem titokban dugtok? - jött be a konyhába fejét vakarva Louis.

- A nagy Harry Styles elfelejtette egy lány miatt, hogy holnap verseny van. - szólalt meg Niall, ezzel 

megvillantva ír akcentusát.

- Fogd be, manó!

 - Jaj Harold, nyugi van. Megértjük ha még mindig szereted. - kelt Niall védelmére Lou. Soha nem voltam belé szerelmes!Vagy még is?

- Pofa be! Soha nem szerettem, világos? - most már nagyon kihoztak a sodromból. Izmaim megfeszültek, a nyakamon az erek megduzzadtak. A kezemet ökölbe szorítottam testem mellett,és próbáltam higgadt maradni. Már amenyire ez nálam lehetséges.
Elsétáltam mellettük, majd felcsoszogtam a lépcsőn. A mosdóba igyekeztem, mert már ide lent ki durranok.

Miután elvégeztem a dolgomat, végig sétáltam a hosszú folyóson, az egyik szoba előtt megálltam. Az Ő szobája ellőtt. Hezitálva ugyan, de beléptem, Liam már nem volt bent. Félve rám emelte tekintetét, megakart szólallni, de én gyorsabb voltam.
- Kimberly. - kezdtem bele...

Hi Guys! Megjött ez a szánalmasan pocsék rész.. Magam előtt már elástam magam..lol De azért nagyon értékelném, ha leírnátok, hogy szerintetek milyen lett. Ha valami nem tiszta a történettel kapcsolatban nyugodtan kérdezzetek itt, vagy akár Ask.fm-en. A hibákért bocsánat, ezt a részt csak telefonról tudtam megírni.:c 

Have a nice day!(:

Btw NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT A ONE DIRECTIONNAK! ♥

Rami.xx

7.Fejezet - Emlékezz

Amy szemszöge

Kimberly pár órája járt itt, nálam. Egyszerűen undorodom magamtól, amiért azt kellett hazudnom neki, hogy nem hiszek neki a Jades üggyel kapcsolatban. Ő a legjobb barátnőm, és természetesen az ő oldalán állok! Bár, csak hat hónapja ismerem őt, de mindent tudunk a másikról. Ismerem Kimberly múltját és nem ítélem el az alapján! De én csak az ő érdekében hazudtam neki. Mert azok a vadállatok megfenyegettek engem.

[Visszaemlékezés]

A szüleimnek ma van a húsz éves évfordulójuk, ezért elmentek megünnepelni, az az vacsorázni. Elképesztő, hogy már ennyi ideje házasok. Minden álmom, hogy egyszer nekem is olyan szerető, gondoskodó férjem legyen, mint apa. Én pedig olyan példa értékű és gyönyörű feleség szeretnék lenni mint az én nagyszerű anyukám. Egy nap majd szeretnék gyerekeket is, akik olyan szemtelenek mint én és a bátyám, Rob. A testvéremmel állandóan veszekszünk és szívatjuk egymást, de mindig ki állunk a másik mellett, ha szükséges, ha nem. Talán nyugodt lélekkel mondhatom, hogy annyira nem utáljuk egymást. 

Utálok egyedül otthon lenni. Olyan rémisztő. A szüleim vacsoráznak, Rob pedig a hülye haverjaival lóg, és általában az éjjel közepén szokott haza tántorogni. Gondoltam, hogy eltereljem a figyelmemet arról, hogy magányos vagyok ebben az óriási házban, elmentem zuhanyozni. A lépcső felé vettem az irányt. Egymás után szedtem a lépcsőfokokat, míg elértem a szobámhoz. Fáradtan hámoztam ki a testemet a ruhákból, majd besétáltam a fürdőbe. Most nem volt kedvem zuhanyozni, ezért a medence nagyságú kád felé mentek a lábaim. Megeresztettem a vizet, ami egyenesen a kádba folyt. Eléggé hamar megtelt, ezért elzártam a csapot. Betettem az egyik lábamat, majd utána következett  a másik. Ahogy a forró víz hozzá ért a bőrömhöz nagyon kellemes érzés volt. Miközben élveztem a, ahogy a víz minden egyes porcikámat átjárja, arra gondoltam, hogy ne érezzem magam olyan gyatrán, miután ki szálltam maga a paradicsomból át fogom hívni Kimet. Imádom mikor Kimnek hívom őt, ő pedig mindig kiborul ezért. Utálja ezt a nevet, ezért szokta mindenki csak szimplán Kimberlynek szólítani. A kád melletti kis asztalra tettem a kezem, hogy levegyem a telefont és benyomjak egy fantasztikus dalt, hogy élvezetesebb legyen a csobbanás. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki vagy valakik nagyon erősen csengetnek a bejárati ajtón. A szüleim nem lehetnek, hisz csak húsz perce mentek el otthonról. Akkor ez az idióta állat biztos a tesóm. Ki más lehetne? De akkor miért csenget? Hisz van saját kulcsa a házhoz. De az idióta fejével biztos otthon hagyta. Basszus, ki nem állhatlak Rob. Megtörte ezt a kellemes pillanatot. Ki szálltam a kádból, a testem köré a szokásos hercegnős törülközőmet csavartam. Most lehet gyerekesen hangzik, de nagyon szeretem. Hirtelen a csengetésből már erőteljes dörömbölés lett.
- Megyek már, nem kell letörni azt a hülye ajtót! – kiabálom miközben a lépcsőket szelem egymás után. Kezdem azt hinni, hogy az ajtó másik felén nem a testvérem áll. Végig haladtam a konyhán majd a nappalin is, mire elértem az ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset és beszélni kezdtem.
- Rob, mi lenne, ha egysz... – kezdtem bele, de a lélegzetem is el állt, mikor öt idegen srác állt az ajtómba.
- Komolyan hercegnős? – kérdezte az egyik, akinek a haja akár a széna kazal olyan göndör, a szemei pedig csillogó zöldek. - Nem jönnek be a királylányok. – tette hozzá, majd az ujjaival végig mutatott az 'öltözékemen'. Idióta viccén az összes elkezdett röhögcsélni. Úristen..
- Kik vagytok? – kérdeztem tőlük, a göndör megjegyzését pedig figyelmen kívül hagytam.
- Liam vagyok baby, te pedig hamarosan a csajom. – mosolygott rám egy hihetetlenül helyes fazon. Barna hajába túrt majd küldött felém egy kacsintást.
- Fogd be Liam, nem azért jöttünk, hogy csajozz. Ne feledd Harry tervét! – kiabált rá egy fekete ijesztő kinézetű srác, majd a göndör fürtösre mutatott ujjaival. Eléggé feldúltnak hangzott.
- Zayn ne kiabálj, mert megijeszted, és így nem fogja azt tenni amit mondunk! Mond, hogy igazam van Louis.– jelentette ki mintsem kérdezte volna a szöszi, miközben a tekintete egy kék szemű fiún csengett. - És Istenem.. éhes vagyok! – hisztizett a szőke hajú. Már ezt sem tudtam, hogy kire figyeljek, mert szinte az összes veszekedett. Ha betörők, akkor eléggé bénák lehetnek a szakmájukban. Tekintetem egyik fiúról a másikra esett. Míg a kisebb vitájukat egy rekedt, mély hang meg nem törte.
- POFA BE MINDENKI! – halkította el a azt hiszem Harry a társaságot. - Nos a kis barátnős, Kimberly miatt vagyunk itt. – mondta sokkal kisebb hangerőn mint az előbb.
- Mi? Miért? – bombáztam kérdésekkel. Kimberly? Mit akarnak ezek Kimtől?
- Shhhh. Itt csak mi kérdezhetünk. – jött közelebb hozzám a jóképű, úgy hiszem, Liam. A kezét a számon végig simította miközben ki nyögte a szavakat.
- Szóval – kezdett bele Harry. - Kimberly, a mai estétől kezdve az én házamban fog élni. De ehhez a te segítséged kell. Gondolom már te is tudod a részleteket, ami az iskolátokban történt? – kérdezte és a jóváhagyásomra várt, bólintottam jelzésképp, hogy folytassa. - Neked annyit kell tenned, hogy mivel most biztosan hozzád fog fordulni, te elküldöd innen, mondván, hogy nem hiszel neki.
- Mi? Mégis miért tenném ezt? Én hiszek neki! Mit akartok tőle?
- Fogd be! Ezt teszed világos? Mert ha nem akkor nagy bántódás éri a te kis barátnődet! – fenyegetett meg. Ki ez és mit képzel magáról? Simán ki hívhatnám rá a rendőrséget, ez nem fordult meg a fejükben?
- Takarodjatok innen, vagy hívom a rendőrséget! – próbáltam erősnek mutatkozni. De mivel engem nem olyan fából faragtak mint Kimberlyt, aki mindig erős, és általában soha nem látni őt sírni. De megtörtem, és utat engedtem, hogy a könnyeim eláztassák az arcomat. Ki nem sírna, ha öt idegen a házába jönne és elkezdené fenyegetni őt?
- Dehogy hívod! Ha azt teszed, amit mondtam kutya bajod sem lesz! – nevetett önelégülten, miközben göndör fürtjei ide-oda libegtek. A másik négy mintha otthon érezték volna magukat leültek a kanapéra vagy ettek.
- Rendben. – adtam be a derekamat. Könnyeim még jobban potyogni kezdtek.
- Ez a beszéd Amy.  – mondták egyszerre. Honnét a francból tudják még a nevemet is. De jelenleg ez érdekelt a legkevésbé. Egyszerűen nem volt energiám, hogy megkérdezzem tőlük. Valószínűleg most hoztam meg életem legrosszabb döntését. Elfogom árulni a legjobb barátnőmet. A testem a földre rogyott. És zokogásban törtem ki. Nem érdekelt, hogy látják.

[Visszaemlékezés vége]

 Miközben visszagondoltam arra, ami pár órája történt, rosszul vagyok. Rosszul vagyok saját magamtól. Fogalmam sincs, hogy miért kérték azt, hogy hazudjak Kimberlynek. Rettentően csúnya dolgot tettem. De megijedtem, hisz azt is mondák, ha nem teszem azt,amit mondanak azt Kim fogja megbánni. Az, ahogy láttam a barátnőm összetört szívét mikor hazudtam neki, leírhatatlan érzések lettek úrrá rajtam. Azóta már gondolkoztam, hogy felhívom őt és figyelmeztetem, hogy valami örült hapsik őt akarják. De visszafogtam magam, az ő érdekében, és persze a sajátoméban sem tettem. Az incidens már vagy három órája történt. Fogalmam sincs, hogy most mi lehet Kimberlyvel. Édes istenem.. Már elmúlt éjfél is, én pedig nem tudok aludni sem. Próbáltam a gondolataimat a tettemről elterelni, de akárhányszor lecsuktam a szemeimet Kimberly arca lebegett előttem. Forgolódtam az ágyamban, mikor hirtelen a telefonom csörgött. Levettem az éjjeliszekrényemről a képernyőn Kimberly édesapjának a száma villogott. Te szent gatyamadzag..mit fogok neki mondani?

- Halló. – szóltam a telefonba félénk hangon.

- Amy, hol a francban van Kimberly? Elszökött otthonról, és senki nem tudja hol lehet. Már kerestük Jacknél is. De ő azt mondta, hogy nem látta. Amy mond, hogy ott van nálad. – hangja teli volt aggódással és egyben dühvel is. Nem mondhatom el nekik. Vettem egy mély levegőt és produkáltam egy óriási hazugságot. Ismét.
- Nem Mr. White. Sajnos nincs nálam. Miért, mi történt? – próbáltam hihetően hangozni. Választ már nem kaptam. Ugyan is a telefont kinyomták. El  sem tudom képzelni, hogy milyen kétségbeesettek lehetnek Kimberly szülei.

Kimberly szemszöge

Komolyan nem értem, hogy lehet valaki ilyen pancser, mint Harry Styles. Ki küldött a szobájából. Egyedül vagyok ezen a szinte elhagyatott házban. Nem gondolt arra, hogy megfogok szökni? Hülye. Gondoltam magamban. Egy óriási folyosón voltam, a ház egyik szegletében. A falon mindenféle félelmetes és visszataszító festmények lógtak. Úristen.. Még ízlése sincs. A fények is csak tompán világították be a hosszú folyosót. Hátra pillantottam Harry szobája felé, meglepődtem amikor még mindig az ajtóban állt. Éreztem, hogy arra vár, hogy végre be menjek az újdonsült szobámba. Megforgattam a szemeimet és a szoba felé vettem az irányt. Akkor sem töltöm itt az éjszakát. Be léptem a hálóba és megdöbbentem, hogy milyen barátságos és szép, lányos szoba. Miért lányos az egyik szobája? Várjunk csak, fogadni mernék, hogy előre eltervezte az elrablásomat és előtte berendezte ezt a szobát. A fal enyhén volt pink színű. Az ágy fölött lógott egy könyves polc, ami csurig tele volt megannyi könyvekkel. Az ágy viszont eléggé pici, egyszemélyes. Na jó kit érdekel. Vártam öt percet miután gondoltam, hogy mindenki nyugovóra tér. Lassan lenyitottam a kilincset, de pechemre az ajtó nyikorgott. Csak remélni mertem, hogy senkit nem riasztottam föl, amikor épp az igazak álmát látják. Szép lassan elkezdtem osonni, lábujjhegyen fuottam. Mikor leértem a lépcsőkön egy picit jobban éreztem magam, de addig nem nyugszom meg, amíg otthon, biztonságban nem tudhatom magam. Kiléptem az ajtóról és a friss levegő illata azonnal megcsapta az orromat. Már éppen futni akartam, mikor valaki a nevemen szólított. Zayn volt az, aki épp cigizett. Amikor meglátta, hogy rohanni akarok a cigit kioltotta majd futni kezdett utánam.
- Kimberly, édes állj meg! Nem szökhetsz csak úgy el! – utolért majd a erősen megragadta a csuklómat, és vissza rángatott a házba. Fasza. Még szökési kísérletekben is béna vagyok!
- Harry gyere le a nappaliba! – kiabált föl az emeletre Zayn. Zayn elengedte a karomat és lelökött a kanapéra.  Hamarosan az emelet tetején megjelent egy álmos, fáradt Harry. Megdörzsölte a szemét majd szólásra nyitotta ajkait.
- Mi gecim van? És mit csinálsz te itt vele? – mutatott rám.
- Hercegnő szökni akart. – felelte a fekete hajú hanyagul.
- Mi? Nem megmondtam, hogy kurvára fürödj le, és aludj el baszdmeg! – jött le a lépcsőről és felém közelített. Megijedtem, hogy bántani fog, ezért felpattantam a helyemről és futni kezdtem a házban.
- Kimberly, állj meg! Kicseszettül nem vagyok futós formámban! – ordította utánam fürtös. De figyelmen kívül hagytam, amit mondott. Miközben szaladtam a szobák között az egyikbe bemenetem és az ajtót bezártam. Mikor körülnéztem rájöttem, hogy egy könyvtár féleségben vagyok bent. A szoba tele volt értékes könyvekkel. Hallottam, ahogy Harry dörömböl az ajtón és azt követeli, hogy nyissam ki.
- Nyisd ki azt a rohadt ajtót, vagy betöröm, Kimberly! – hangja egyre mélyebb és rekedtebb lett. Oda mentem az egyik asztalhoz és kutakodni kezdtem valami éles tárgy után, amivel megtudnám magamat védeni. Kinyitottam az asztalban lévő fiókot és egy megláttam egy fegyvert. Gondolkodás nélkül a kezembe vettem. Addigra az ajtó sem bírta tovább Harry dühkitörését. Betörte az ajtót. Félmeztelenül állt ellőttem iszonyú mérgesen.
- Ne gyere közelebb vagy Istenre esküszöm, hogy lelőlek! – fenyegettem meg őt, miközben a pisztolyt az ő irányába tartottam. Ő csak ott állt, míg egyszer csak hangos nevetésben tört ki.
- Azt sem tudod, hogy kell használni. És amúgy sem lőnél le, baby! – adott ki magából egy ördögi kacajt.
- Azt lehet, hogy nem tudom, hogy kell használni. De nem lehet nehéz téged kinyírni. Hisz itt állsz előttem fegyvertelenül. – vágtam vissza, mire még jobban röhögni kezdett. Most komolyan, bármelyik pillanatban megölhetném, és csak nevetgél.
- Nem tennéd Kimberly, emlékezz ki vagyok! Amint eszedbe jut másképp fogod látni a helyzetet, és ledobod magadtól azt a fegyvert.
- Honnét a francból kéne tudnom ki vagy? – hogy érti azt, hogy emlékezek? Az elmúlt félévnél hosszabb időre nem tudok visszaemlékezni. Ugyan is mikor Londonba jöttem a gépem lezuhant és komoly sérüléseket éltem meg. Az emlékezetemet is elvesztettem. A baleset előtti dolgokra visszamenőleg csak két hónapra emlékszem. Aztán a többi kimarad. - Nem ismerlek téged! Balesetem volt, amúgy sem emlékeznék rád! – egészítettem ki a mondandómat. Ha jobban belegondolok komolyan emlékeztet valakire, göndör fürtjei és smaragd zöld íriszei. De fogalmam sincs kire.
- Néz a szemembe, és emlékezz! – utasított. Majd közelebb jött és mélyen a szemembe nézett. Sokáig néztem gyönyörű szemeit, mikor pár emlék bevillant. Tudtam már ki ő. De ez lehetetlen.
- Nem, nem, nem, te nem lehetsz ő! – ordítottam majd a fegyver úgy, ahogy mondta ki esett az ujjaim közül.



Kérek szépen mindenkit, hogy iratkozzon, komizzon és pipáljon! Illetve a facebook csoporthoz csatlakozzatok! --> CSATLAKOZZ
Köszönöm:)