17.fejezet - Golyó álló

Harry szemszöge

Egyszerűen megfagytam, mikor is realizáltam, hogy Ly itt van. A francba is már! Az állkapcsom megfeszült és minden gondolkozás nélkül a hang irányába futottam. 

- Ly, hol vagy? – ordítottam. Miközben, kerestem őt, minden ajtót berúgtam, majd meggyőződtem róla, hogy ott van e. 

- Harry! Harry, segíts, kérlek! – kiabálta vissza nekem. Hangjából áradt a félelem és a kétségbeesettség keveréke. Ekkor megpillantottam az alagsorban egy pinceszerűséget, amiről az ajtó hiányzott. Lépteim egyre hangosabbak és erőteljesebbek lettek. Megálltam, majd kissé kifújtam magam, de ekkor megpillantottam Őt. Kezei és a lábai össze voltak kötözve, ajka pedig enyhén vérzett, mert ragasztó borította el. Szemei, fáradtak, kisírtak. Jobb orcáján egy nagyobb piros folt volt. Ezt vagy én okoztam, vagy ez a pasas. Eszeveszetten mellé szaladtam, kioldóztam a köteleket, amiket odébb dobtam, majd gondolkozás nélkül az ölembe kaptam. Fogalmam sincs miért. Ő az arcát a nyakamba temette majd úgy sírt tovább. Pólója alig takart valamit felső testéből.

- Én..én annyira sajnálom! – nyögtem ki, közben a kezemmel felemeltem pofiját, hogy a szemembe nézzen. Tekintetünk egybeolvadt. Zöld szemei csillogtak a fájdalmas könnyektől. 

- Köszönöm! – reagált pár perccel később, mivel szemeinkkel egymás ábrázatát tanulmányoztuk. Habár nem is igazán értettem, hogy mire célzott. Lábai gyengéden körbefonták derekamat, két kezével nyakamat fogta, kissé közel hajolt, mire megszólaltam.

- Most már nem lesz semmi baj! – nyugtattam, mert éreztem, hogy tenyere a nyakam körül remeg. Nem válaszolt semmit. Csak egymást néztük percekig. Egy percig azt hittem, hogy megcsókoljuk egymást, de ekkor valaki csak úgy futótűzként robbant  be a helyiségbe. 

- Jaj, a kis szerelmes galambocskák! – a fazon volt akinek fizettem a tankolásért és aki elvette tőlem Kimberlyt. Csak gúnyosan nevetett. - Remélem elköszöntetek egymástól, mert legközelebb a túlvilágon találkoztok! – előrántott egy fegyvert, amit teljesen ledöbbenve vettem figyelembe. Lyt ledobtam magamról, jó távolra löktem, mert már el is eresztett az a faszfej egy golyót. Minden áron megakartam védeni ezt a lányt, de még én magam sem értettem miért. Hisz az én terveim között is a gyilkosság szerepelt. Pillanatok alatt zuhantam a földre, mivel a golyó a vállamat érte el. 

- Harry! – hallottam, ahogy egy megviselt hang a nevem kiáltja. Ly másodpercek alatt mellettem termett. Az illető, aki meglőtt, felénk közelített. Míg Ly megfogta a két vállamat, és maga mellé húzott. Az éles fájdalom még jobban testem sajgó részébe nyílalt, mikor apró ujjaival vonszol maga mellé szorosan. Az egész úgy nézett ki, hogy a karjaiban feküdtem, tehetetlenül. 

- Most pedig te jö.. – nyitotta volna ki száját, és fegyverét újra meghúzta volna most már valószínű, hogy a lányra célzott, akinek a kezei között hevertem. Ekkor Louis lépett közbe, fején eltörve két sörös üveget, majd ahogy a földön terült el eszméletlenül, még belé rúgott párat. Nevettem az egész helyzeten. Ezért is imádtam ennyire Louis Tomlinsont, aki a legjobb barátom volt, mindig jó időben volt jó helyen! Oda sietett hozzánk, majd felsegített, Kimberlyvel a másik oldalamon. Kint Niall, Liam és Zayn mit sem sejtve vártak ránk még mindig. Mikor meglátták, hogy Lou és Ly hoz ki engem egyből hozzánk rohantak, majd segítettek berakni az autóba, de nekem ez nem tetszett.

- Hé, én vezetek! – nyögtem ki fájdalmasan. De a fiúk ezt figyelembe sem vették. Szó szerint leszarták, hogy megszólaltam. Kimberly szorosan mellettem ült, vagy is én félig meddig rajta feküdtem. A vállamon a pont, ahol meglőttek, csak egyre jobban fájt. Szinte sikítani tudtam volna a fájdalomtól. De nem mutathatom ki, hogy fáj. Erősnek kell mutatkoznom mások előtt! Liam beült a volán mögé és már mentünk is haza. - A kurva életbe már! Nem hallottátok, hogy majd én vezetek? – üvöltöttem.

- Harry, pofa be! – kiáltottak rám egyszerre.


Kimberly szemszöge


Mikor megláttam Harryt, ahogy épp megakar menteni, hihetetlen, megfogalmazhatatlan érzés keletkezett mellkasomba. Még soha nem örültem ennyire egy embernek sem, mint Harrynek. Amikor megpillantottam göndör hajzuhatagát, szívem egy óriásit dobbant. Abban a pillanatban ő volt az én hősöm! Mikor vállon lőtték olyan volt, mintha engem is ért volna a lövés. A szívem egy pontja, mintha talán elkezdett volna öhm..fájni? Fogalmam sincsen, miért éreztem ezt, de éreztem. Amikor az autóban, rajtam támaszkodva kapkodott levegő után, bűntudatom támadt. Hisz ha én nem futok el előle akkor valószínűleg őt sem sebesítették volna meg. Akármennyire is nem tudom, hogy Harry mitől lett ilyen és miért viselkedik ilyen ellenségesen velem, mikor régen legjobb barátok voltunk, de Ő ennek ellenére is fontos nekem. De azt én magam sem tudom, hogy milyen értelemben. Képzeletemből az zökkentett ki, hogy Zayn az anyós ülésről kiszáll majd becsapja maga után az ajtót, őt követték a többiek. A srácok segítettek Harrynek be toporzékolni a házba, míg én a kocsi hátsó ülésén talált pokrócba bugyoláltam magam, hiszen a szakadt felső alig takart valamit. Egy ideig még kint maradtam, friss levegőre volt szükségem. Kint álltam, a decemberi csípős hidegben, közben a csillagokat számoltam, kevés sikerrel. Már majdnem megfagytam oda kint, de nem éreztem még azt, hogy itt lenne az ideje be menni, a meleg házba. Néha egy-egy könnycsepp kicsordult szemem sarkából, bár azt nem tudom, hogy a hideg szélnek avagy az érzelmeknek köszönhetően. Épp letöröltem a sós cseppet szemeimből, mikor valaki hátulról, váratlanul vállamra helyezte mancsait.

- Hé, minden oké? – hátranéztem és egy szőke hajzuhataggal találtam szembe magam. Niall volt.

- Hát, öhm..ja. – feleltem hanyagul, ezt követően tekintetem vissza vezettem a csillagokra. Niall csak állt mellettem, engem figyelve, olykor azért ő is felnézett a csillagokra, a sötét égre.

- Ideje lenne bemenni! – mondta pár perc után. Nem válaszoltam csak helyeslően bólintottam fejemmel jelezve, hogy egyetértek vele. Nialler elindult, én pedig közvetlenül követtem őt. E közben a szőke sráccal váltottunk pár szót, de hirtelen Harry, mérges és egyben kissé fájdalmas hangja ütötte meg a fülünket.

- Hagyjatok már békén! Egyedül is megoldom, csak hagyjatok már! – mint említettem Harry hangját két érzelem vegyítette. A méreg és a fájdalom. Tekintetét rám kapta, elolvadtam gyönyörű smaragdjaiban. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy embernek, hogy lehet ilyen varázslatosan gyönyörű szemei, amivel mindenkit le vesz a lábairól. Nem tudom, hogy mi változott ez az éjszaka alatt, de sok minden az biztos. Főleg az érzéseim, még jobban zavarosak lettek. Bátorságot vettem magamon és közéjük mentem. A többi srác, mintha valami jelnek vette volna ezt az egészet és elvonultak a szobájukba. Harrehval ketten maradtunk, míg ő a sebét próbálta lefertőtleníteni én addig végig néztem, ahogy testén az izmok kirajzolódnak. Látványára beharaptam alsó ajkam, váratlanul rám emelte tekintetét, én pedig egyből lesütöttem a szemeim, éreztem, hogy száját egy apró mosolyra húzza, majd elkezdett felém beszélni.

- Hé, jól vagy, ugye? – kérdezte lágy hangon. Mintha csak az évekkel ezelőtti Harry beszélt volna hozzám.

- Öhm.. – megköszörültem a torkomat, aztán folytattam tovább. - igen, minden rendben. Na és öhm, izé veled minden okés? Mármint, erm.. úgy értem, izé.. mindegy, hagyjuk. – össze vissza hebegtem, te jó ég. Talán ennyire még sosem voltam zavarban. Harry fájdalmasan felröhögött, hisz közben a kezén a seb kezdett egyre csúnyább lenni.

- Segítesz? – nézett rám őszintén. Heves bólogatásba kezdtem és oda mentem hozzá, kezéből kivettem a fertőtlenítős flakont, az asztalról egy vattát vettem el, ráöntöttem a szert, majd a vállán azt a pontot kezdtem el dörzsölni, ahol megsebesült.

- Á, a kurva életbe! – beharapta alsó ajkát a fájdalomtól, én megijedtem, ezért letettem a kezemben lévő tárgyakat, de ekkor közbe szólt. - Ne, ne! Semmi baj, folytasd. 

Tettem amit mondott. Miközben segítettem neki, nem hagyhattam ki, hogy fedetlen felső testének minden porcikáját ne tanulmányozzam át. A tetoválások, amik egész karját befedték, s néhol még hasán, s mellkasán is látni lehetett egyet-egyet. Tökéletes volt. Jézusom, mi a szent szart beszélek? Még mindig testét néztem, éreztem, hogy ábrázatát rajtam legelteti, mintha csak érezné, hogy ezzel zavarba tud hozni, ráadásul nem is kicsit. De mi a francért érzem ezt hirtelen? Istenem! Talán felelevenültek a régi emlékek? A legváratlanabbul kivette kezemből a vattát, a földre dobta, azután kezével államat megfogta s felemelte, így vele egy szinten voltam, ahogy a kanapé szélén ült, én meg vele szembe álltam. Hosszú perceken át az arcomat vizsgálta, majd egyre közelebb hajolt hozzám, leheletét tisztán éreztem orcámon s úgy érzem ez az ő részéről is kölcsönös. Még közelebb hajolt ekkor már ajkai az én ajkaimat súrolták. Ó te jó ég!

Sziasztok, megjött az új rész! Remélem tetszeni fog nektek, ha hiszitek, ha nem de ezt a részt szinte hetekig írtam, so örülnék ha megírnátok, hogy tetszett nektek! Ja és Boldog karácsonyt nektek cukik, és Boldog 23. születésnapot Louis Tomlinsonnak! x

16.Fejezet - Mindent vissza fordítanék!

Kimberly szemszöge

Olyan erővel csattant tenyere az arcomon, hogy majdnem egy helyben elestem. Az arcát a titokzatos idegennek, vagy mondjam inkább az újabb elrablómnak nem láttam. Ábrázatát egy símaszk takarta előlem. Nem hittem volna, hogy azok után, amit Harryvel átéltem, valaha is szükségem lenne rá. De most igen, ezerszer lettem volna Harry mellett, mint ezzel a fazonnal. Hisz Haroldot még is csak ismertem, ezzel az emberrel ellentétben. A sikátorban a fénylek nagyon tompák voltak. Az így is káros szememre, nem volt jó hatással. Erősen megragadta csuklómat, és maga után cibált. Mindvégig egy, sötét, kihalt utcán mentünk keresztül. Már mint akaratom ellenére vitt el. Fogalmam sincs mit akarhat tőlem, pénzt, ékszereket, vagy csak egyszerűen megölni? Féltem, bár nem annyira, mint ebben a helyzetben a legtöbb normális fiatal. Ha lehet ezt mondani, akkor az elmúlt napokban hozzá szoktam a fájdalomhoz, és a félelemhez egyaránt is. Bár itt most nem fizikai fájdalomra célzok, hanem lelkire. 

Az arcát még mindig nem láttam, hisz a sötétség ebben a hátrányomra volt. Körülbelül tizenöt perc után a város egyik elhagyatott benzinkútjához értünk. Csak remélni mertem, hogy valaki észre vesz -akár Harry is- és elvisz innen. El innen, jó messzire! Egy pillanatra elengedett kegyetlen szorítása alól, futni akartam volna  már egyből, de ő gyorsabb volt. Visszarántott.

- Hova ilyen sietősen, édesem? – büdös lehelete súrolta bőrömet. Nadrágjából elővarázsolt egy bilincset, majd annak az egyik végét a kezemre, a másikat pedig a benzinkút egyik korlátjához rögzítette. A hátsó ajtóhoz lépett, farzsebéből előhalászott egy kulcsot és kinyitotta az ajtót. Pár pillanatra egyedül voltam kint a korom sötétben. A benzinkútból a fények csak úgy hirtelen csapódtak ki. A pasas, akinek arcát már semmi nem fedte, kinyitotta az ajtót, kilépett, lerántotta a bilincset kezemről, majd betolt a helyiségbe. Próbáltam össze vissza rohangálni, kijáratot keresve, de nem jött össze. Ugyan is minden lehetséges menekülő pont zárva volt.

A pasi utánam jött. Lehetetlen helyzetemen csak vigyorgott. Tudta, hogy bármerre is menekülnék, nem tudnék, mert ő gondoskodott róla. Arcomat fürkészt, ahogy én is az övét. Nem lehetett több húszon-öt évesnél. Szőke haja, igencsak hasonlított Nialléra, nem volt túl magas, és nem is látszott az a tipikus rossz fiúnak. Távolról szemei, mogyoróbarnaként csillogtak. Ahogy néztem, könnyeim megindultak szemeimből, nem érdekelt már semmi, és senki! Szabad utat adtam hisztérikusan előtörő zokogásomnak. Jelenleg csak egy emberre lett volna szükségem, aki velem van és nem ellenem, aki szeret, aki megóv, aki megcsókol és biztat, hogy minden rendben lesz. De az életemben eddig egy ilyen nem volt. És kétlem, hogy valaha is lesz.. Közel, túl közel lépett hozzám az idegen, és így meggondolatlanul cselekedtem; ágyékába rúgtam, aminek hatására, a földre esett, kezével pedig erősen markolta testének azt a részét, ahol fájdalmat okoztam neki. Futni kezdtem, bár Isten sem tudja, miért és hova, ugyan is mint már említettem, minden lehetséges kijárat, zárva volt. A kulcsok pedig a férfinál. Hallottam, ahogy utánam kiállt egy "nyomorék ribanc" jelzőt, de nem érintett meg különösebben. Talán csak egy búvóhelyet kerestem, ahol pár pillanatra megnyugodhatok illetve biztonságban tudhatom magam.

Azonban hamarosan egy mérges, dühöngő férfi hangot hallottam a nyomomban, aki képes lenne szinte meg is ölni! Egyik lábamat szedtem a másik után. A benzinkút 'pincéjéig' futottam le. A kulcs benne volt a zárba ezért hát kinyitottam, bementem, majd azonnal be is vágtam magam mögött az ajtót. Be is zártam, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgy is rám talál. Ledobtam a kulcsot magamtól, jó távolra. Ezután a pince, egyik sarkába ültem, térdeimet szorosan államhoz húztam, két kezemmel át kulcsoltam lábaimat, majd zokogtam a semmibe. Annyira magány voltam, az egész életben. A szüleim nem keresnek, Jack lehet azt sem vette észre, hogy napok óta eltűntem. Harry pedig.. Ő csak Harry, egy idióta, aki ugyan ilyen undorító, mint ez a férfi, aki elől egy elhagyatott benzinkút pincéjében rejtőzőm! Hogy az élet milyen kurvára elcseszett! Nem akartam mást, csak aludni, végig aludni az életet! Kétségbeesett gondolkozásomból az zökkentett ki, hogy az idegen eléggé dühösen az ajtót csapkodta, és mindenfélét ordibált, káromkodott.

- Nyisd ki azt a nyomorult ajtót, ribanc! – ordítja. Te vagy a nyomorult, nem az az ajtó, aki senkinek sem ártott. Nem hallgattam rá. Úgy is kitudja nyitni, akkor inkább később lássam ismét, mint előbb, nemde? Hát de.

- Kurvára nem viccelek kislány, kibaszottul kinyitod, vagy betörőm, de akkor nagyon megbánnod! Válassz! – sziszegi fogai közül, de nem érdekel. Egyátalán nem. Megüt esetleg? Megöl? Nem érdekel, egyszer úgy is véget ér az élet. Bár nem  mindegy, hogy mikor. Válaszolni szerettem volna, de ő már betörte szerencsétlen ajtót, ami egyből a koszos földre zuhant. Kissé bepánikoltam, talán nem volt a legokosabb döntés, ellenszegülni, ismét. Szinte hozzám rohant, aztán tenyere orcámon csattant, ma este már kétszer vágtak pofon.

- Most pedig megtanulod, hogy velem nem lehet szórakozni, ribikém! – suttogta fülembe, majd a nyelve hegyével megnyalta. Borzalmasan undorító! Melleimet markolászta, minek következményében ellöktem magamtól. Nyilvánvaló, hogy mit is akart. Ám nem, ezt nem kapja meg! Ezt olyas valakinek tartogatom, aki megérdemli és tiszta szívemből szeretek! Minden erőmmel ellenálltam neki, de erre elszakította a pólómat. Végig csókolta nyakam, minden szögletét, amitől csupa nyál lett az egész, míg én össze-vissza rúg kapálóztam. - Túl makacs vagy szivi, de akkor is keményen megdugom a segged ma! – te csak azt hiszed barátocskám. Gondoltam magamban. Váratlanul esze-veszett kopogást hallottunk mind ketten a főbejárat felől. Akárki is az, most megmentett.. A pasi leszállt rólam. Két kötelet vett le az egyik polcról, amivel az megkötözte kezemet, majd lábammal hasonlóképp tett. Azt hittem itt megálltunk, de csak szerintem volt ez így. Ő szerinte nem. Megfogta felső ajkam és egy csíkot végig húzott rajta pillanatragasztóval, majd ráengedte alsó ajkamra, ez által a szám összeragadt. Tehát hangot nem tudok kiadni. Remek. A kopogások viszont egyre sűrűbbek és hangosabbak lettek.

- Egy pillanat és itt vagyok angyalom!


Harry szemszöge


Felpofoztam. Én barom megütöttem! De hát annyira felidegesített, hogy azt mondta "..anyád nem tanított meg.." mondandójának ez a fele hozta ki belőlem a szörnyeteget! Most már ha tehetném ezerszer is visszafordítanám, csak nem lehet. Eltűnt, elfutott, és mielőtt elkaphattam volna, valaki megelőzött és elvitte. Még mindig semmi nyom, két óra kutatás után. A srácokkal Ashtonéknál is voltunk,  ahol ismét összekaptunk velük. De ott sem volt.

- Harry, haza kell mennünk, holnap kipihenten majd megkeressük, úgy is megtaláljuk. – mondta Niall ásítva. Aki már sokkal  jobban volt a verseny óta.

- Gyerünk, menjetek haza, de én megkeresem őt! – jelentettem ki határozottan. Muszáj megtalálnom őt! Ő..ő az én.. fogalmam sincs mim, de meg kell találnom és kész!

- Harry, neked is pihenned kéne, nem gondolod? – nem, nem gondolom így Zayn, szerettem volna mondani, de inkább csak magamnak  mondtam úgy döntöttem.

- Harry, a többieknek igazuk van! – szólalt meg Liam, pár perc csend után. Ezek a barmok csak a terhemre voltak, nem a segítségemre. Kibaszottul dühített, hogy nyugtatni próbáltak miközben az útra koncentráltam, vezetés közben.

- Kibaszottul fogjátok már be, basszátok meg, jó? – ordítottam végül el magam. Míg megálltam egy benzinkútnál tankolni, szükségem volt egy italra, ami megnyugtat. Tankolás után beakartam menni a kútra, fizetni, vagy is akartunk, mivel a többiek jöttek utánam. Talán csak féltek, hogy valami balfaszságot csinálok. De az ajtó zárva volt, viszont minden villany égett, tehát kellett bent lennie valakinek! Kopogtattam, és körülbelül öt perc várakozás után egy férfi lépett ki,  kinyitva az ajtót.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte illedelmesen.

- Fizetni szeretnék, – mutattam a kocsira. - és egy italra lenne szükségem.

- Rendben, jöjjenek be! – Niall, Zayn, és Liam kint maradtak. Csak Louis és és mentünk be.

- Miért volt zárva az ajtó? – érdeklődtem, miközben a pénzt a kezébe nyomtam, és a hűtők felé vettem az irányt egy italért. Egy pillanatra ránéztem, zavarodottnak tűnt, kereste a szavakat.

- Én..hát..öhm, csak szeretem biztonságban tartani a kútat. – nyögte ki nagy nehezen. Éreztem, hogy hazudik, viszont igazából nem is nagyon érdekelt. Csak egy dolgon kattogott az agyam; megtalálni Őt. 

- És önöket mi szél hozta erre? – kíváncsiskodott.

- Mi csak kiru... – kezdtem bele, amikor egy ismerős női hangot hallottam, de tompán, alig hallhatón. Gondoltam, hogy csak beképzelem az egészet. De akkor megint hallottam.

- Ti is halljátok ezt a hangot? – kérdeztem Louist és az eladó pasit, fejemet vakarva.

- Öhm, valami hangot én is hallok. – zavarodottan nézett rám Lou. Tehát ő is hallotta. Remek, akkor már nem vagyok annyira örült!

- Milyen hangot? – kérdezte a srác, mint aki nem tudná miről beszélünk. Tudom, hogy ő is hallotta.

- Ezt! – mondtam, amikor ismét hallani lehetett a hangot, csak most már picivel hangosabban. Fogalmam sem volt mit gondoljak erről.

- Ó, nyugalom, ez csak a kutyám. Esténként mindig megbolondul. – nevetett és legyintett egyet kezével. Nekem ez akkor is túl gyanús. Nem hittem neki. Ami ez után jött, alátámasztotta a döntésemet, hogy nem hittem  ennek a faszfejnek.

Harry! –ordította valaki fájdalmasan torka szakadtából. A hangot felismertem egyből. Ő volt az! Kibaszottul itt van Ő is...

15.Fejezet - "Tudod, az élet kurva szar!"

Kimberly szemszöge

Az éjszaka sírva riadtam fel. Megint előjöttek azok a rohadt álmok. Féltem egyedül maradni a szobában. Más szóval féltem magamtól, hogy kárt teszek magamban akaratom ellenére is. Remegve keltem fel az ágyból, bementem a fürdőszobába, ahol megmostam az arcom. Féltem benézni a tükörbe, az álmok miatt. Mikor végeztem, nem akartam újra egyedül lenni abban a rémisztő szobában. És belebolondulni a gondolataimba. Harry szobája felé igyekeztem. Reméltem, hogy nem fog kidobni, vagy, hogy egyátalán fel kel-e. Óvatosan lenyomtam a szobájának kilincsét, az ajtó kissé nyikorgott, mire Harry megmozdult, a szívem kihagyott egy ütemet, de csak átfordult a másik oldalára, mire egy nagyot fellélegeztem. Leültem az ágyával szemben lévő kis fotelra és csak bámultam, ahogy alszik. Olyan édes volt, amikor aludt. Bárcsak eltudnám ezt mondani a nem alvó Harryről is. De az egy szörnyeteg lett. Nem az én Harrym, akit régen ismeretem. Teljesen kifordult önmagából. Csak ültem, és meredten felfigyeltem minden apró neszre. Úgy éreztem magam, mint egy horror filmben. Mintha én lennék a gyilkos, és kegyetlenül figyelem az áldozatomat, ahogy békésen alszik. Pedig nem lennék képes megölni Őt. Bármennyire is megbántott, amikor csak úgy szó nélkül lelépett New York-ból, amikor elrabolt, és ahogyan bánik velem. Velem, aki állítólag a legjobb barátja volt. Miután már órák óta csak ültem, felálltam és fel-alá sétáltam a sötét szobában. Vajon, ha annyira fontos lennék a szüleimnek, akkor mért nem keresnek meg? Nem hiányzom nekik? Esetleg fel sem tűnt, hogy csak úgy eltűntem? Nem is akarnak megtalálni? Vagy Harry olyan jó munkát végez, hogy még a rendőrség sem akad nyomokra?

Ezernyi megválaszolatlan kérdés van bennem, amikre szeretnék válaszokat kapni! Válaszokat, és nem kibúvó rizsát, ami nem is jelent semmit. Miért rabolt el Harry? Pont ő? Tudni akarom! Jack teljesen hidegen hagy már, hihetetlen, hogy az ember egy olyan valakit akit régen imádott napok alatt meg tud gyűlölni! Átvert és hazudott mindvégig. Talán jobban utálom őt, mint Haroldot. Az ablakhoz sétáltam, körmeit harapdálva. Az eső rettenetesen zuhogott. Mintha dézsából öntötték volna. Olyannyira ideges voltam, hogy ismét csak sétálni kezdtem, az egyik faltól a másikig. Harry hirtelen felébredt, majd értetlenül bámult rám.

- Te mióta vagy itt? - kérdezte, miközben ásított egy nagyot és megdörzsölte a szemét. Kicsit meglepődtem, hogy semmi durvaság nem volt a hangjában. De ez minden bizonnyal azért volt, mert álmos.

- Régóta. - válaszoltam.

- Öhm.. segíthetek valamiben? - faggatózott összezavarodva.

- Én csak hát.. öhm.. izé.. én, mindegy már megyek is. - közöltem lehangoltan és sarkon fordultam. Ki akartam menni  innen minél előbb! 

- Várj! - kiabálta utánam, mikor már majdnem becsuktam az ajtót magam után. Visszamentem.

- Igen? 

- Baj van? 

- Mióta érdekel az téged, hogy bajom van-e vagy nem? - nevettem erőltetetten és minimális szarkazmus érzékelhető volt a hangomban. 

- Tehát akkor mi a baj? - kitért előző kérdésem alól, mintha fel sem tettem volna. Habár nem is kellett a válasza, tudtam, hogy úgy is az lenne, hogy 'nem érdekel' valószínű azért nem válaszolt, mert látta rajtam, hogy nincs minden rendben, és nem akart még jobban megbántani. 

- Mi a baj? Harry, elraboltál az a baj! Rohadtul az akaratom ellenére elszakítottál a családomtól! Ez a bajom! - fakadtam ki végül sírásban. Lerogytam a földre, térdeimet szorosan az felhúztam államhoz, majd a kezeimmel körülöleltem őket. Mintha csak magzatpózban lettem volna. Percekig csak nézte, ahogy sírok végül leült mellém.

- Tudod, az élet kurva szar! - jelentette ki nyugodtan. Zavaróan nyugodt volt. Oldalra pillantottam, könnyes szemeim találkoztak az övéivel. 

- Engedj el, kérlek! - sírtam hisztérikusan.

- Sajnálom, de nem lehet! - undorodva ránéztem, aztán felálltam. Ő is felállt. Oda sétált az egyik szekrényhez, előhúzott belőle egy cigarettás dobozt meg egy gyufát. Rágyújtott, majd ismét felém fordult. - Először be kell tartanom az ígéretemet, és esetleg talán elmehetsz. - mondta, majd az arcomba fújta a cigaretta fűstőt. 

- Mond csak, anyád nem tanított neked tiszteletet, hogy ne fújd más arcába a kibaszott fűstőt? - szavaimra egyből elnyomta a cigit, majd egy váratlan mozdulat kíséretében pofon vágott. Mit képzel magáról ki ő? Kinek hiszi magát, hogy csak úgy megpofozhat engem? Oda futottam, az éjjeli szekrényéhez, lekaptam a kulcsokat, majd elkezdtem szaladni. 

- Ly, állj meg! - ordította utánam. De a düh szétmarta a végtagjaimat. Nem álltam meg. Lefutottam a lépcsőn, az sem érdekelt, hogy mezítláb vagyok, csak minél gyorsabban elakartam tűnni innen! Mikor leértem, a kulcsokat betettem a zárba, elfordítottam mire az ajtó kinyílt és szabad utat nyertem az utcához. 

Csak futottam és futottam, de Harry is jött utánam, szorosan a nyomomban volt. Mire hirtelen megragadta valaki a karom és behúzott egy sikátorba. Ez nem Harry volt, rohadtul nem ő! 

- Segítség! Harry segíts! - kiabáltam, de az ismeretlen fazon is arcon vágott. 

- Hallgass el, világos! 

Sziasztok, kicsit késve de itt a 15.fejezet. Remélem tetszett, ha igen az pedig kérlek jelezzétek egy komival fel feliratkozással! Szerintem ez az eddigi legizgalmasabb rész, remélem ti is így éreztek! A következő részel megpróbálok sietni és talán a hétvégén fent lesz. Örülnék pár új olvasónak is! Ne feledjétek csatlakozzatok a fb csopiba is! További szép estét! x

14.Fejezet - A bosszú hamarosan kezdetét veszi

Harry szemszöge


Leállítottam a motort, mit sem törődve Madisonnal, aki mögöttem ült. Egyből szaladtam arra, amerre mindenki ment. Pár másodperc alatt vagy ezerszer elmormoltam magamban száz imát, hogy ne annak a személynek essen baja, akire most épp gondolok. Nyilvánvaló, hogy akárki is ütközött neki annak a kibaszott fának, nem magától történt mindez. Valakinek neki kellett menni, ami által lesordródott az útról. Szélsebesen futottam, mire elértem oda ahova akartam. A test mögé egy egész tömeg gyűlt, míg a motorja félig összetörten körülbelül négy méterre hevert. Oda siettem, a nézelődő embereket félre löktem, majd mire oda értem, egy részt megnyugodtam, más részt viszont kurva ideges lettem! Nem Ly volt aki a földön ájultan hevert, hanem az egyik legjobb barátom. Niall volt az. Szőke fürtjei a harmatos, vizes fűben hevertek. Leguggoltam mellé, és elkezdtem hozzá beszélni.

- Niall, haver! – kiáltottam. Nem jött válasz. Egy pillanatra körbe néztem, mire Zayn, Liam és Louis itt volt már. Viszont Őt nem láttam sehol. Ránéztem Zaynre, aki egyből vette az adást, így a helyemre ment Niallhoz.

- Hívni kéne a mentőket! – ordítottam idegesen.

- Áh, igen? És akkor mivel magyaráznád a balesetet? "Doktor úr, a barátunk neki ment egy fának miközben egy illegális motorversenyen voltunk"? Elment az eszed, Harry? Ezért az mindenkit, ismétlem mindenkit lecsukhatnak! – magyarázta Ed, aki az egész verseny szervezője. De jelen esetben nem érdekelt még az sem, hogy lecsuknak. Basszus! Lehet, hogy a barátomnak nagyobb baja van!

- Akkor hagyjuk itt meghalni? – ordítottam torkom szakadtából. Pár lány megzökkent az erős hangomra, de nem nagyon érdekelt. Hirtelen a semmiből feltűnt Ashton és a bandája. Mellettük pedig Kimberly. Tudtam jól, hogy ki okozta ezt a balesetet. Calum volt, Niall és közte volt a legnagyobb ellentét. Na meg  a győzelemért ezek az aljas férgek bármire képesek lennének. Elvesztettem az eszemet és elkezdtem feléjük rohanni.

- Harry, ne! Gyere vissza! – Louis loholt a nyomaimban. Elkapta a kezem, majd vissza akart húzni, de kihúztam  a kezem szorítása alol, és senki nem állíthatott meg.

Kimberlyt szó szerint kivettem Ashton undorító kezei közül ezt követően a földre löktem őt. Utána pedig azonnal oda viharoztam Calumhoz és behúztam neki a bal szeme alá.
- Ezt Niallért te szemét! – Hirtelen tettem annyira meglepte, hogy kissé hátrálni kezdett, és próbálta megtartani az egyensúlyát. Ha lehetséges még közelebb léptem hozzá, mint amennyire voltam, ismét bevertem neki. Viszont ezt már ő sem hagyta "szó" nélkül. Jobb kezével egy óriásit ütött a bordáimba, aminek következményében szinte azonnal az aszfaltra rogytam. Erre a többiek azonnal felkaták  a figyelmüket, és oda siettek hozzánk, evvel megállítva a verekedést is.

- Most pedig húzzatok el innen! Így is elég kárt tettek itt! – üvölti Zayn, mire Ed helyeslően bólint egyet.

- De hát, Ed, nem hagyhatod, hogy ezek azt meséljék be mindenkinek, hogy miattunk történt annak az idiótának a ba.. – kezdet Luke, de Ed közbe vágott.

- Kérlek, Ash, most menjetek innen! – fordult Ashton felé Ed. És közölte vele higgadtan. Liam felhúzott engem a földről, majd megigazítottam magamon a kabátom.

- Haza kell vinnünk Niall! – jelentettem ki határozottan. A többiek helyeslően bólintottak. Niall félig meddig magához tért, de nem igazán volt az állapota stabilnak mondható.
Sántítottam míg elértem a motoromhoz, majd felültettem rá Lyt.

Mire haza értünk az ajtót majdhogynem betörtem idegességemben. A meccset nem tudták lefújni, Niall megsérült, és ráadásul Ashton és Kimberlys dolog is felbaszta az agyam kicsit nagyon.

- Neked kibaszottul azt mondtam, hogy ülj le! Erre Ashton motorján kötsz ki! – fordultam mérgesen a barna hajú lányhoz. Nem szólalt meg. Csak szép lassan egy kövér könnycsepp gördült le arcvonásian. Ne feledd, pár nap múlva már nem lesz velünk!- suttogta belsőm.

- Én sajnálom! De erőszakos volt és nem hagyta, hogy leüljek! – védte meg magát. Közben megtörölte gyönyörű zöld szemeit.

- Jó, tökmindegy most már!

Bezártam az egész házat, hogy senki ne tudjon ki-be jönni. A kulcsokat eltettem, hogy még véletlenül se tudjon Ly megszökni. A srácok Niallt felvitték a szobájába, majd én is utánuk mentem, Kimberlyt ott hagyva a rémisztően nagy, üres nappailban. Mikor beértem, Niall már evett, és még több édességért sóvárgott.

- Hé, haver, minden rendben? – ültem le mellé, és megcsapkodtam a vállát.

- Hát hazudnék ha nem mondanám, hogy baszottul fáj a lábam, de azon kívül nem nagy ügy. És most nagyon jól esne egy nachos az száz! Nevettem egyet, majd kisétáltam, egyenesen a saját szobámba. Egyből a fürdőszobába indultam, hisz ez a mai förtelmes nap után csak egy jó zuhanyzásra vágyom utána ha lenne energiám még meg dugnék egy csajt, de most inkább az alvást választom.

Derekam köré csavarva egy törülközőt jöttem ki a a fürdőszobából, miután végeztem a mosakodással. Felvettem egy boxert majd mentem fogat mosni.

Mire végeztem hulla voltam. Nem vágytam másra csak egy kiadós alvásra. Napok óta nem tudtam normálisan aludni. Most pedig csak erre vágytam. Holnap pedig a bosszúm is kezdetét veszi...

Órákkal később arra keltem fel, hogy valaki mászkál a szobámban. Kinyitottam a szemem és megláttam Őt..





Sziasztok!Hát itt a 14.fejezet, tudom, tudom rövid DE holnapra is tervezek egy részt! Addig is írjatok komit, iratkozzatok fel, és csatlakozzatok a facebook csoportba! A rész hosszabb lett volna, csak most pont megyek el, szóval sajnálom. Remélem azért tetszik! *pirulós emoji* Holnap ((ha tudok!)) jelentkezem a 15. fejezettel. Legyetek rosszak.

13. Fejezet - A verseny

Kimberly szemszöge

Mikor megérkeztünk a helyszínre, nyomasztó csend volt a fiúk között. Amint leszálltunk a motorokról, és körbenéztem, csak még több fekete ruhás embert fedeztem fel. Körülbelül voltak még rajtunk kívül vagy tizenhatan. Soha az életemben nem voltam még jelen egy ilyen szituációban. Csak a filmekből emlékszem pár dologra, ami egy motorversenyzéshez szükséges lehet. Rémülten néztem végig  a tömegen, akik a szurkoló padokban ültek, és várták, hogy elkezdődjön a verseny. Harry valamit oda súgott még Niallnak, miután hozzám fordult, és beszélni kezdett volna felém, ezzel kizökkentve a félelem alól.

- Ülj le oda! - ragadta meg erőteljesen a karomat. Majd maga felé fordított és folytatta tovább: - Nos, öhm.. én..öhm.. csak nem szeretném, ha bajod esne, jó? Szóval ülj le, és semmi hülyeséget ne csinálj! Hamarosan küldök melléd egy embert, aki nem hagyja, hogy bántódásod essék. - nyugtatott meg. Mivel az idegességemet a vak is láthatta volna. Fejemmel biccentettem felé, efféle képen is köszöntem meg neki, amit mondott. Épp akart még valamit mondani nekem, hisz a száját már szólásra is nyitotta, de valaki félbeszakította. Egy szőkés barna hajú, magas, mondhatni ugyan olyan testalkatú fazon, mint Harry.

- Már azt hittem nem fogsz eljönni, Styles. - nevetett fel a számomra idegen ember.

- Azt hittem már úton vagy a picsába, Irwin. - gúnyolódott Harry is, hasonlóképp, mint  a férfi. - Tudod, Ashton, remélni mertem, hogy erre a mai futamra már holtan végzed végre. Úgy látszik Isten tényleg nincs. - vihorászott ismét a göndör. Borzongás futott végig az egész testemen, szavai hallatán. A szavai komolyan nagyon megleptek. A pasas, akit Ashtonnak hívnak, kissé ökölbe szorította a kezét a teste mellett, álla megfeszült, de azon kívül próbált nyugodtnak mutatkozni Harry előtt.

- Ő meg kicsoda? - mutatott rám, ezzel elterelve az előző témát.

- Neked ahhoz semmi közöd! - válaszolt erőteljesen Harry.

- Harry, öt perc múlva kezdünk, gyere ide! - kiabálta Zayn. Harry még utoljára fenyegetően ránézett Ashtonra, aki hamarosan el ment, majd felém fordult ismét.

- Ne csinálj hülyeséget, világos? - nem  válaszoltam neki, de gondoltam, hogy nem leszek egy hülye, aki után ide-oda kéne szaladgálni.

- Válaszolj, Ly! - kényszerített. ((ugye mint az előző részben is írtam, a Ly az a Kimberly becézése))

- Nem csinálok hülyeséget, hagyjál már! - válaszoltam neki dühösen. Majd elindultam leülni.

Harry szemszöge

Ki a fasznak képzeli magát ez az Ashton? Reméltem, hogy a mai napra megfulladt a saját nyálában. Annyira irritál, hogy arra már szavak sincsenek. Akkor végkép felidegesített, amikor Kimberly iránt érdeklődött. Ne érdekelje olyan dolog, ami nem az övé. Zayn szólt, hogy öt perc múlva kezdődik a verseny, és addig úgy mond lelkileg is fel kell készülnöm az egészre. A versenyhez, lehet választani lányokat, akiket mögénk ültetünk, ez benne van a szabályban is, már ha lehet, tisztességes szabályzat egy illegális motorversenyen. Már épp úton voltam, hogy felültessem a motoromra Madisont, azt a ribancot, akit már vagy százszor ágyba vittem. Amikor megpillantottam, hogy az a rohadék Ashton Lyt választotta. Az adrenalin szintem egyből az egekbe szökött. Olyan mérhetetlenül dühös lettem, mint még soha életemben. Pedig elég gyakran fel tudják baszni az agyam. Nem láttam, de éreztem, hogy a szemem színe kezd megváltozni, még pedig, sötétre, nagyon sötétre. Elindultam feléjük, hogy beverjem az orrát annak a disznónak, de Liam elém lépett, ezzel megállítva a tervem.

- Elment az eszed? Ugye tudod, hogy ezért kitilthatnak a versenyről? - Liam mintha olvasott volna a gondolataimban. - Nyugodj le, nem tehetsz már semmit!

- De ez nem is lehetséges, hogy egy olyan lányt ültet maga mögé, aki a nézőtérről van! - dühöngtem.

- De lehetséges, Hazza, nyugodj le! Semmi értelme, hogy most kiakadj. Most csak arra koncentráljunk, hogy mi nyerjük meg a versenyt, a többi csapattal szemben! - mondta Liam. És teljesen igaza volt. Most csak arra kell koncentrálnom, hogy miénk legyen a győzelem!

- Igazad van.

- Most pedig válasz te is egy lányt, és gyere. - közölte, majd visszasétált a többiekhez.  Én pedig az utamat Madison felé vettem, aki épp valami férfiakkal beszélgetett.

- Khm - köhögtem egyet. - Madison gyere! - szóltam  neki mély hangon.

- Mi az? - nyafogott. Baszd meg, hogy mennyire undorító hangja van ennek a szukának.

- Ülj fel a motoromra! - utasítottam.

- De..

- Nincs de! - vágtam közbe a mondandójába. Kikaptam a szájából a cigarettát, ledobtam a földre majd eltapostam. A kezemmel pedig intetem, hogy menjen a motorom felé.

- Te nem jössz? - fordult vissza egy pillanatra.

-De, menj előre. - túrtam bele göndör fürtjeimbe. Madison előre ment, míg én újra felmértem a helyzetet Ashton és Kimberly között. Miközben elhaladtam előttük, Ly nyakából kilógó kendőt kikaptam a nyakából, majd a csuklómra tekertem. Mindezt egy szó nélkül tettem, úgy, hogy közben nem is néztem rá. De biztos vagyok benne, hogy mindkettőjüket meglepte a cselekedetem.

Felültem a motoromra, a sisakot a fejemre húztam, majd vártam a hangot, ami azt jelzi, hogy a verseny kezdetét veszi. Hamarosan meg is szólalt a hang "a verseny kezdetét veszi, 3, 2, 1 rajt!" A gázra tettem a lábam, még utoljára hátra néztem a srácokra, majd Kimberlyre és elindultam. Olyan erősen nyomtam a gázt, hogy szinte berepedt a talpamtól. Madison mögöttem ordibált, hogy lassítsak, de nem tettem, le kell hagynom Ashtont, és a bandáját. Nem hagyhatom, hogy ők nyerjenek! Éreztem, hogy most már én fogom megnyerni a versenyt, már láttam a pálya túloldalán a leintő zászlókat, Ashtont sem láttam magam mögött, amikor mindenki arra lett figyelmes, hogy valaki neki ütközött egy fának. Hirtelen leálltam, a lány mögöttem majdnem le esett a motorról, de nem érdekelt, csak remélni mertem, nem annak esett baja akire gondolok...

Sziasztok! Hát nagyon nagy késés után meghoztam a 13.fejezetet is, remélem elnyeri a tetszéseteket! Őszintén sajnálom a késést! Kérlek titeket írjátok le véleményeteket a részről kommentben, vagy a chatben. De csak kulturáltan kérlek titeket! Azért kíváncsi vagyok, hogy ti kire tippeltek, ki vagy kik mentek neki a fának, nyugodtan leírhatjátok azt is. Szeretném még megköszönni, hogy 39 rendszeres olvasóm van, és, hogy átléptük a 12000 megtekintést is! Köszönöm! Illetve a facebook csoportba csatlakozzatok, hogy ne maradjatok le semmiről! És aki nem látta volna a trailert az tegye meg! (a menü pontban megtaláljátok) A következő résszel sietek!:).x

12. Fejezet - "Megöltél."

Kimberly szemszöge

- Harry ne! Kérlek ne csináld ezt! – ordítottam sírva neki. Egy elzárt parkban voltunk. Ketten. Elzárva a külvilágtól. Egy kést, egy kicseszett kést szorított a nyakamhoz. Gúnyos mosolyát az ördög sem tudta volna levakarni arcáról. Miket is beszélek. Ő maga az ördög! A könnyeim egyszer csak már nem folytak. Már felemésztettem a tényt, hogy itt kész, vége az életemnek. Harry megfog ölni, egy késsel! Tekintetemet átszelte a belenyugvás tudata. A félelemnek tova szállott. Bele törődtem a sorsomba, hogy az ember, akit talán egykor szerettem véget fog vetni az életemnek. Úgy, hogy még csak elbúcsúzni sem tudtam a szüleimtől és a barátaimtól. 

- Fogd be!  – harsogta. Gyönyörű íriszei most már nem zöld színben pompáznak. Ében fekete színt öltöttek magukra. Amiben a düh, a harag és még sok más érzelem kivehető volt. 

- Ölj meg, gyerünk mire vársz? Légy bátor, Harold! – kiabáltam hisztérikusan az arcába. A kezemet a kezére tettem, ezzel ösztönözve, hogy a kés még közelebb férhessen a torkomhoz.

- Szerettelek, de sajnos muszáj megtennem! – ez volt az utolsó, amit hallottam. A kezemet ellökte az övéiről és a kést végig húzta a torkomon. Karjai között tartott, majd elengedett és a nyirkos fűbe zuhant élettelen testem. 

- Ly! Kimberly! – hallottam Harry hangját.  (( Ly az Kimbrerly ha valaki nem értené. Ejtsd: Lí ))

- Hol vagyok? Hagyj békén! Az előbb öltél meg! – hadartam össze-vissza. Miközben az ágyban, ahova pár órája lefeküdtem aludni, a lábammal kapálóztam.

- Nyugodj már le! Csak álmodtál! – próbált nyugtatni, de semmi olyant nem tett amivel le higgadhattam volna. Mindössze azt mondta, hogy nyugi. Hát ez rohadtul nem nyugtatott le egy kicsit sem.

- Megöltél. –  dadogtam szipogva. Mire ő -láthatólag nagy nehezen- kicsit magához húzott, hogy egy ölelésben részesítsen.

- Csak álmodtál! –  ismételte folyton, inkább mintha magát szerette volna meggyőzni mint sem engem. - Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, készülj, mert fél óra múlva indulunk! – elengedett az általa nevezett ölelésből, majd felállt.

- Hova? – kíváncsiskodtam miközben a könnyektől elázott szememet dörzsöltem.

- Majd meglátod. – ezzel a mondatával magamra is hagyott. Még mindig nem hevertem ki ezt  a borzalmasan undorító álmot. Olyan valóságosan tűnt az az egész. Ahogy az elején ott ültünk a fűben, abban a tökéletesen gyönyörű parkban. Aztán, miképp csak egy hirtelen mozdulattal előrántott egy zsebkést és a nyakamhoz szegezte, ahogy könyörögtem neki, majd ő azt figyelembe sem vette. Végül amint azt mondta nekem, hogy szeretett, ezzel pedig a kést végig húzta a torkomon. Minden olyan, nagyon életű volt. Még vagy percekig feküdtem zokogva. Mint egy balfék, akit elraboltak. Komolyan nem tudom, hogy miről is beszélek, hisz engem tényleg az akaratom ellenére tartanak itt. Az elrablásnak számít, nem? Még jó, hogy annak számít, te idióta! Hallottam a hangot, ami a fejemben megszólalt.

Harry körülbelül tíz perce mondta, hogy fél óra múlva indulunk, ezért mint akit megcsípett egy mérges pók, olyan lendülettel pattantam ki az ágyból. Miközben szaladtam be a fürdőszobába, a fekete alapon lévő, virágmintás trikómat kis híján letéptem a testemről. Amint beértem a fürdőhelyiségbe, az első dolgom az volt, hogy az ajtóval szemben lévő tükör elé álljak. Megakartam magam csodálni, bár a látványtól ami fogadott inkább szörnyülködtem magamon. A hajam össze-vissza, kuszán állt a fejem búbján, a szemeim táskásak és nem is beszélve arról, hogy falfehérre sápadt a bőröm. Egy pillanatra megborzongtam, majd megereztettem a csapott és az arcomra locsoltam egy kevés vizet. Ez után megtöröltem az arcom, de rájöttem mindez hiába volt, mert úgy is le kell tusolnom. Kibújtam a farmernadrágomból, a hajamból kivettem a hajgumit, hogy a vállamon pihenjen hosszú, derékig érő hajam. Már épp a lila melltartóm kapcsolójával ügyködtem, mikor csak úgy spontán belenéztem a tükörbe, és ez által megláttam egy férfi alakot, amint az ajtóban áll és engem bámul.

- Bocs. Én öhm..izé, én azt hittem, hogy már elkészültél – dadogta zavarodottan. A fejemmel biccentettem felé, hogy vettem az adást, de csak ugyan úgy bámult rám mint három perce. - Nos, öhm.. lent leszek, siess! – tette hozzá gyorsan, majd becsukta az ajtót.

Végül levetkőztem teljesen, és beléptem a zuhanyzóba. Megeresztettem a vizet, az pedig egyből fáradt testemre hullott. Csak álltam és élveztem ahogy forró víz kiszívja a bőrömet. Lehunytam a szemeimet, és közben azon töprengtem, hogy most bárcsak újra átélhetném a régi időket. Azok az emlék képek villantak be, mint amikor először megláttam Jacket és szerelmes lettem belé. Amikor édesanyám negyvenkettedik születésnapja volt, a legemlékezetesebb party volt.  Amikor Amyt megismertem. Vagy épp, amikor Harryvel még anno majdnem eljutottunk a csókig is, de a nővére, Gemma, pont félbeszakított minket.

Ilyesmi emlékeket idéztem fel, teljesen összefüggéstelenül. Lassan már tíz hosszú perce mostam magam, mikor elzártam a vizet. Kinyúltam egy törülközőért, majd derekam köré csavartam és kiléptem a tusolóból. Visszamentem a szobába, -amit Harry oly rendesen nekem ajándékozott- oda léptem az egyik kis szekrény elé, majd egy kisebb törülközőt előrántottam belőle, amit a fejemre csavartam, hogy a nedves hajam ne akadályozzon az öltözésben. Megtöröltem testem minden egyes részét, majd elkezdtem ruhákat húzni magamra, de előtte gondosan megszárítottam a hajam. Habár még mindig vizes volt, de még mindig jobb volt, mintha csurom vizes lenne.  Egy egyszerű, szűk szárú, fekete nadrágot, és hozzá egy tengerkék pólót vettem fel, arra pedig egy fekete bőrdzsekit, és persze egy bokacsizmát. Nem szoktam magam sminkelni, de mivel most a szemeim még mindig táskásak  voltak egy kevéske szempillaspirált kentem. Ami bőven elég volt. Igen, nálam ebből állt a sminkelés. A hajam enyhén hullámosan omlott a vállaimra, majd leindultam a lépcsőn.

A srácok amikor megláttak, fogalmam sincs, hogy gúnyból vagy elismerésből kezdtek 'ki fütyülni'. Harry kissé meglepetnek tűnt, majd az arcvonásai visszaváltottak a dühös, morogva stílusát meg nem hazudtolva.

- Végre! – csapta össze tenyereit Niall. És éreztem, hogy ezt a szavat nekem címezte, mivel körülbelül háromnegyed óra alatt készültem el.

- Azt hittük befulladtál a vécébe. – röhögcsélt Liam.

- Fogjátok már be, induljunk! Már így is késésben vagyunk! – rakott helyre mindenkit Harry. Míg az utolsó szavait mondta, rám nézett, tudtam, hogy ha késünk az az én hibám lesz. Mindenki felkapta a kabátját, majd kiléptünk a nagy házból. Mindenki hátra, a garázs felé igyekezett, ahol bent öt motor sorakozott.

- Gyere ülj fel mögém. – ajánlotta fel Zayn. Én csak megszeppenve álltam előttük. Mert rohadtul nem gondoltam volna, hogy most akárhová is megyünk azt épp motorbiciklivel fog történni.

- Nem, nem, nem! Mögém ül fel! – harsogta szinte azonnal Harry, amire kissé meglepődtem. - Na mire vársz még? – kérdezte, miután vagy három perce ugyan úgy álltam.

- De..de mi van, ha lefogok esni róla? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Nem fogsz leesni. Na gyere, ülj mögém és kapaszkodj! – informált Harry, miközben szeméből egy göndör tincset szedett ki.

- Én aztán oda fel nem ülök! Nem fogsz te engem így megölni!

- Mi  a szart beszélsz? Gyere már, mert elkésünk! – izmai megfeszültek, és a szemei szikrát szórtak felém, amiért nem fogadtam szót neki. De én félek, nem fogok felölni oda, az biztos!

- Nem! Nem ülök fel oda, menjünk autóval! – erőszakoskodtam. Erre ő leszállt a motorról és felém közeledett. Ekkor gondoltam, hogy talán még is eleget kellett volna tennem kérésének. Egyre közelebb ért hozzám, majd amikor már két centiméter volt közöttünk hirtelen felkapott és a vállára dobott.

- Tegyél le, te vadállat! – ordítottam erőteljesen. Lehet még a szomszédok is az ablakaikba gyűltek, és nézik ezt a nem éppen kellemes szituációt. A többi srác csak vigyorogva figyelte a jelenetet.

- Ha nem tudsz járni a saját lábadon, kell egy segítő váll, nem gondolod? – kuncogott, amitől nagyon meglepődtem, mert azt hittem halál ideges lesz. Rácsapott egy erőset a fenekemre, mielőtt rádobott volna a motorra, mire egy kisebb sikoly hagyta el a számat. Felém nyújtotta a bukósisakot én pedig a fejemre húztam.

A motort beindította és mentünk valahova. Ahová állítólag fontos megjelenniük. De vajon hova és miét? Azt hiszem hamarosan megtudom. A szél egyenesen az arcomba fújt, ami nem épp a legjobb érzés. Harry hátába úgy kapaszkodtam, mintha az életem függene róla.

- Most, kapaszkodj erősen! – mondta nagyon halkan. De épp elég volt ahhoz. hogy meghalljam. Tettem amiit kért, mert féltem, hogy lefogok esni, Kapaszkodtam, kapaszkodtam minden erőmmel. Váratlanul jött egy éles kanyar, amikor majdnem azt hittem, hogy itt a vég. Egy óriásit kiabáltam, de Harry csak hangosan felröhögött reakciómra.

Hamarosan megérkeztünk a helyre, és akkor már tisztában voltam, miért is kellettek a motorok. Mert egy motorversenyen vagyunk..


Sziasztok! Sajnálom,  hogy ennyit kellett várni az új részre, de most jelenleg az iskola mellett nincs sok időm, meg volt még pár dolog, de az most nem fontos. Hogy telt az első két hetetek a suliban? Mert nekem borzalmas volt blah. Nos, nagyon örülnék ha egy bővebb véleményt mindenki ismétlem mindenki aki olvassa a blogot, mivel új design van és ugye most már nem tudtok a rész alatt pipálgatni, ezért kérlek titeket ha szeretitek a blogot akkor jelezzétek egy kommentel vagy akár egy feliratkozással. Köszönöm!:) És egyébként a történet innentől lesz csak igazán izgalmas, annyit elárulnék. További szép napot, legyetek rosszak! xx

11.Fejezet - Önkontroll

Harry szemszöge

Fogalmam sincs, miért, de a düh szétmarta a testem minden egyes porcikáját. Mint ha csak valami mérget adtak volna nekem, ami képes robbantani. Nem értettem, hogy miért bosszantott fel annyira a tudat, hogy Louis meg akarta csókolni Kimberlyt. Általában ez akkor jellemző rám, amikor valami olyant, ami az enyém elakarják venni. Viszont Kimberly nem az enyém, egyátalán nem. 

Mikor végig szántottam a lépcsőfokokat, a legtetején megálltam, a kezemet a testem mellett ökölbe szorítottam, majd jobbra-balra néztem. Egy kis ideig még álltam, izmaim megfeszültek, fogaim csikorogtak, nem láttam, de éreztem, hogy a hajam kuszán áll. Végül megindultam a barátom szobája felé. Ugyan csukva volt, de ez engem nem akadályozott meg abban, hogy mint egy elmebeteg berontsak rajta. Louis épp a fürdőszobából jött kifele, dereka körül egy törülköző volt csavarva. Kitágult szemekkel figyelt engem, ahogyan képes lettem volna íriszeimmel golyózáport lövellni az irányába. Biztos vagyok benne, hogy nem hallotta mikor Kimmy bevallotta mi is történt ezen a kis vásárláson. Komolyan, a legjobb haverom, mi a bánatért akart rá mozdulni Kimre? Mikor Louis megakart szólalni, időt sem hagytam neki, elindultam az irányába úgy, mint aki most szabadult a bolondok házából.

Neki löktem a falnak és a kezemet a nyakára tettem. Szorításom a nyaka körül minden másodpercben erősödött. 

-Ha..Harry, mi..mi a fr-a-nc ütö-tt bel-éd? – hebegte levegő hiány után kapkodva, alig hallhatóan. Arca a fájdalomtól kezdett egyre pirosabb lenni. Csak meredten bámultam kék szemeibe, amik - bár Louis erős alkat- most még is mintha pici ijedtséget tükrözne vissza.

- Mi a lófaszért akartad megcsókolni? – ordítottam rá. A hangomat még a szomszédság is hallhatta. A jobb karommal még mindig a nyakát markoltam, a bal kezemet pedig már a magasba emeltem, hogy behúzzak neki egy jó nagyot, mikor valakik csak úgy a semmiből berohantak a szobába. Két tenyér ragadt a vállamra, amik fehér pólómat vonszolta hátra fele. Niall és Liam lefogtak engem, míg Zayn Louis elé állt. Ezzel semmisé téve, hogy pofán találjam.

- Harry nyugodj le! Halálra rémisztetted! – üvöltözött velem Niall. És értettem a célzását, hogy kire is utalt, mikor azt mondta 'halálra rémisztettem'. Gondoltam, hogy nem lehet szép látvány amikor az emberek látják az indulatos Harryt. De nem gondoltam volna, hogy ennyire megijed tőlem. - Menj igyál egy forró teát, vagy egyél egy szelet tortát. Bánom is én hogyan, de nyugodj le! –folytatta  a szőkeség.

- Niallnak igaza van, Harry. Az nincs a terveink között, hogy az egyik barátodat holtra vered! – értett egyet Liam Niallal. Zaynre néztem, aki csak egyetértően helyeselte az előtte szólókat. Biccentettem a fejemmel, majd kiigyekeztem a szobából. A gondolataim azon jártak, hogy hogyan lehetek ekkora barom. Louis a barátom! Kimberly pedig nem jelent semmit! A lábaim a konyha felé sürgették a testem, ezért hát arra mentem. Megdörzsöltem az állkapcsom, ledobtam magamról a pólómat. Megakartam ereszteni a csapot, de ekkor halk szipogásra lettem figyelmes. A franc! El is feledkeztem, hogy Kimberly itt van! A hangok irányvonalába lépkedtem, lassan. Míg nem a könyvtárba vezettek, ahol tegnap előtt fegyvert szegezett nekem. Annyi különbséggel, hogy most az ajtó tárva-nyitva volt. Beléptem, kerestem a zokogó lányt, de nem találtam. Már épp kiakartam menni, bebeszélve magamnak, hogy képzelődtem az előbbi hangokat. Mikor ismét feltört az ismerős sírás. Hátra fordultam, körbe néztem, és akkor megakadt a szemem az egyik szekrényen. Ami szemmel láthatólag néha megingott. Elé léptem és kinyitottam. A látványra egyébként számítottam, hogy egy síró lányt fogok megpillantani. Hát nem csalódtam, mert Kimberly volt ott ki sírt szemekkel. Ki nyújtottam a kezemet, hogy segítsek neki kimászni onnan, de ő ellökte azt. Mérgesen és egyben szomorúan tekintett rám.

- Miért sírsz? – érdeklődtem monoton hangon.

- Még van merszed megkérdezni? – emelte rám zöld látószerveit. Éreztem miként a pofátlansága újra előhozza belőlem a rosszat. De erőt vettem magamon és megpróbáltam kontrollálni önmagamon.

- Szállj ki innen!

- Hagyj békén!

- Azt mondtam szállj ki innen! – emeltem fel a hangomat, amiért nem akart engedelmeskedni nekem.

- Mond, mi a francért raboltál el? Mit akarsz tőlem? Azt hittem régen jó, túl jó barátok vagyunk. Miért? Harry, mond miért csinálod ezt velem? – hadarta, miközben szeme újból és újból könnybe lábadt. Mondjam el neki, hogy az apja egy szívtelen ördög? Hogy tönkretette az anyám, a nővérem és az én életemet? Hogy az anyám miatta nincs már az élők soraiban? Hogy kibaszottul megakarom gyilkolni őt és a családját egyaránt? Nem. Még nem jött el az ideje annak, hogy mindenről tudjon. Még korai lenne elmondanom neki.

- Nyugodj le kislány! – kezdtem bele, közben sóhajtottam egy nagyot majd folytattam: - Ha eljön a megfelelő pillanat, te leszel az első aki megtudja. – biztosítottam. Nem reagált a szavaimra. Sőt, egy jó ideig egyikünk sem volt hajlandó szólásra bírni ajkainkat.

- Miért mentél el csak úgy szó nélkül azon a bizonyos november tizenkilencedikén?

- Túl sok kérdésed van, nem gondolod?

- Túl kevés választ adsz.

- Szállj ki ebből az izéből, nem vagyok hajlandó elmondani többször! – utasítottam immár harmadjára. Ma este versenyem lesz, és most semmi kedvem vitatkozni. Fitten és felkészülten kell a meccsre érkeznem. Muszáj megnyernem ezt a futamot, nem győzhet Ashton és a társai. Ők a legnagyobb ellenfeleink a srácokkal, tehát szívás lenne az év legfontosabb meccsét nem meg nyerni.


Kimberly szemszöge


Őszintén, Harry rohadtul megrémített! Ez az ember túl komplikált! A poklok poklát élem meg, de senkinek nem hiányzom úgy tűnik. Jack szarik a fejemre, főleg az után, hogy megcsalt és kihasznált egész idő alatt. A szüleim szégyenkeznek miattam. Lemerném fogadni, még Amyt sem hívták fel, hogy megkérdezzék nála vagyok-e. Vagy a rendőrségre, hogy bejelentsék az eltűnésem. Nem értem. Én már semmit nem értek. Úgy érzem, mintha maga az ördöggel élnék együtt. Harry kiakaszt. Az összeomlás küszöbén vagyok.  Megakar erőszakolni? Tegye meg. Megakar ölni? Hát tegye. De ne készítsen már ki. Ürességet érzek legbelül, a szívem mélyén. Valami hiányzik, de fogalmam sincs mi.. ja de tudom, a normális életem!

Harry ismét a karját nyújtotta segítő eszközként, hogy kimásszak a szekrényből, -ahova egyébként miatta bújtam el- de ismét elutasítottam.

Egyik lábamat tettem a másik után, ahogy ki kecmeregtem a komódból, de voltam olyan szerencsétlen, hogy a bal lábam beakadt valamibe, viszont ahelyett, hogy az arcom a padlót nyaldosta volna, Harry meztelen mellkasára zuhantam. A földön feküdtünk, eléggé félreérthető és kínos pozícióban. Farkasszemet néztem madaras tetoválásával, majd szemeim az ő íriszeibe olvadtak el. Csak feküdtünk egymáson, néztem gyönyörű zöld szemeit, ahogy ő az enyémeket vizsgálta, a külvilágot pedig kiszorítva magunk körül. Hirtelen ajkait egy fél mosolyra húzta, ezzel megvillantva tökéletes gödröcskéit. Ám amilyen gyorsan jött olyan szélsebesen távozott is a vigyor az orcájáról.

Mintha fűtőtűz terjedt volna végig testén, pillanatok alatt lerázott magáról ezzel magányosan hagyva a poros parkettán. Fölálltam én is. Ő biccentett egyet fejével az emelet felé, ezzel jelezve nekem, hogy menjek a szobámba.

- Most menj és pihen. Szükséged van az energiára, pár óra múlva indulunk! – közölte komolyan. Arca határozott és dirigálós volt. Sóhajtottam egy nagyot majd fel igyekeztem a lépcsőn. A szobámat vettem célpontba és oda mentem be. Amint beértem egyből az ágyra vetettem magam. Rohadtul fáradt vagyok, hisz múlt éjjel alig aludtam pár órát. Harry valahova készül az este folyamán talán akkor sikerül valahogyan kijátszanom őket, és haza jutnom. Miközben mesteri szökési tervemen agyaltam, az álom angyala már útól is ért..


Hehiii(:
Meghoztam a 11.fejezetet is. A részhez nincs mit hozzá fűznöm, csak annyit, hogy írtam volna még tovább, nem is így terveztem a végét, de este van. Nagyon. És mindjárt elalszom a gép előtt, tehát sajnálom cukik, hogy rövid:cc Azért remélem tetszik nektek, és írtok nekem pár szép szót, ami feldobja a napjaimat.  A részek szerintem, így suli miatt szerintem max hetente fognak jönni ((tudom nyáron nem voltam valami aktív, de hát még is csak nyár volt)) És hogy tetszik az új design? Mert szerintem állati! Itt köszönöm Liam Mrtinnak a csodálatos munkát! Csatlakozzatok a fb csopiba is! Ja és még valami, igaz tegnap volt, de utólag is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT LIAM JAMES PAYNENEK! A HŐSÜNKNEK!

10.Fejezet - "Napjai vannak hátra, minek költesz rá?"

 Kimberly szemszöge

Holt biztos vagyok benne, hogy ez a vásárlás nem lesz éppen a legjobb emlékeim egyike. Louis a karomnál fogva kicibált az épületből, majd bele nyomott az autóba. Ami igazából fogalmam sincs kié lehet. Annyit biztosra tudok, hogy nem Harryé, mert neki fekete Range Roverja van. Jó, hogy őszinte legyek, nem is érdekel, hogy kinek milyen autója van. Ami engem most, jelen esetben érdekel, az az, hogy mégis hogy a francba menekülhetnék el. Le kell lépnem erről a kis vásárlásról. Lou nem nem látszik túl okosnak, szóval talán nem lesz nehéz megvezetni őt.

A kocsira egy kis ideig csend telepedett,-amit nagyon utálok- próbáltam benyomni a rádiót, de akkor a pasas a volánnál rá csapott a kezemre. Idióta. Jegyeztem meg magamnak. 

- Játszunk? – kérdezte hirtelen, miután látta, hogy a hangulat kezd siralmas lenni. Az útból vissza volt kemény tizenöt perc. Már mint addig, amíg egy bevásárló központba nem érünk.

- Játszani? – felhúztam egyik szemöldököm, mert nem értettem. Állítólag ő és a barátai felnőtt férfik. 

-Ja, kip-kop viccek.Ismered őket? – kérdezgette, miközben az utat figyelte.

- Öhm..asszem' ja. – feleltem zavarodottan.

- Remek. Akkor kezdj.

- Oké. – mondtam,majd egy frappáns viccen gondolkoztam. - Kip-kop. – kezdetem bele.

- Ki kopog?

- Pasz. 

- Milyen pasz?

- Kopasz. 

- Na de Kimberly. Ez egyátalán nem volt vicces!  – mondta a magáét, totál komoly arccal. Igazából sosem voltam jó a viccekből. 

- Akkor mutasd te mit tudsz! – köptem oda neki megsértődve. 

- Kip-kop.

- Ki kopog? – kérdeztem tőle, miközben szemeimet alig láthatóan megforgattam rá.

- Barna.

- Milyen barna?

- Akinek nincs heréje, csak balra. – vihogott fel saját viccén. Ami mellesleg nekem kicsit sem volt vicces. Sőt. Beteges. Ezzel a szóval tudnám jellemezni ezt a srácot.

- Ez undorító volt! – közöltem vele a tényt. A fiúknak miért van ilyen beteges 'humoruk'? Válaszolni már nem is nagyon tudott, mert megérkeztünk. Leparkolt London egyik legcsodásabb üzletlánca előtt. Kiszálltunk az autóból. És egyenesen a Harrods üzletlánc felé közeledtünk. Ez London egyik legnépszerűbb, legjobb üzlete, szinte mindent meglehet találni mindent, amit az ember csak kívánhatna.

******

Miután végeztünk a ruhák vásárlásával, Louis visszavezetett a rémálmomhoz. Más néven Harryhez. Tudom, most mindenkiben felmerült a kérdés, hogy nem-e próbáltam megszökni. Hát dehogynem! Vagy is csak akartam, mert Louis egy másodpercre sem hagyott magamra. Konkrétan a próba fülkébe is bejött, hogy biztosra menjen. Azt hittem, hogy ott helyben felpofozom, amiért ennyire nem volt tekintettel rám. Az autóban ülve,- visszafele abba a nagy házba- azon töprengtem, hogy ki kéne ugorjak az autóból és hazáig futni. De amint belegondoltam ebbe sokkal jobban, lemondtam erről a tervemről. Mivel nem szeretném ha bármilyen csontom össze-vissza törne.

Harry szemszöge

- Ugye tudod, hogy ha nem hozza estére a cuccot a kis haverod, eltöröm a bordáját? – köptem oda Zaynnek nyersen. Telefonom a kezemben volt, és próbáltam különböző embereket hívni a ma esti terv miatt. Komolyan, ha átver az a pancser a fost is kiütöm belőle.

- Harry nyugi. Luke nem az a fajta, aki átverne. Tudod jól, hogy az unokaöcsém, már csak azért sem verne át minket. – Zayn próbált csillapítani a dühömből, de igazából csak még jobban idegesített.

- Ajánlom neki, mert nem fog érdekelni, hogy kuzinod, ha átver engem kiverem a fogsorát. – feleltem most már egy picivel higgadtan. A hajamba túrtam, majd a konyhába igyekezve, hogy el oltsam a szomjam öntöttem magamnak egy pohár narancslevet. Eközben Zayn követett engem, a másik oldalán Liammel. Nem sokkal később Niall is csatlakozott hozzánk. Pár percig néma csönd uralkodott, közben a srácok idegesen meredtek rám.

- Most meg mi a fasz van? – keltem ki magamból, miután kezdtek idegesíteni, és zavarba hozni a fura pillantásaiktól, amit felém lövelltek.

- Hol van Louis és a csaj? – kérdezte hirtelen Liam és körbenézett a házban.

- Elmentek ruhát venni Kimberlynek. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

- Mi? – kezdett bele Niall nevetve. - Napjai vannak hátra, minek költesz rá? – a nevetése kissé átváltozott gúnyossá. Ha nem tekintenék rá úgy mint az egyik testvéremre, már rég megvertem volna.

- Kuss! – elakartam rejteni az idegességemet, inkább csak ennyit nyögtem válaszul neki. Niall a stílusához hívően szeretett volna még kötekedni velem, de ekkor kinyílt az ajtó, és mindenki az irányába meredt. Kimberly futott be rajta mint egy örült, majd őt követte Louis.

- Mi történt? – pattantam fel a székről és néztem rájuk kérdőn. Másodpercenként néztem az egyikről a másikra.

- Kimberly kiugrott az autóból. – Végül nagy nehezen,de Louis hangja törte meg a nagy csöndet.

- Mi a picsa?  – ordítottam torkom szakadtából. Szinte oda futottam Kimberlyhez, akinek az arca a padlót súrolta, mert nem mert a szemeimbe nézni. - Nézz rám! – parancsoltam erőteljesen. De ő csak megrázta a fejét és tovább nézte azt az 'érdekes padlót'. - Rohadtul nézz már a kibaszott szemembe, White. – ordítottam neki. És undorodva magamtól, amiért ki csúszott a számból a White név. Még mindig nem emelte rám a tekintetét, amivel rohadtul felidegesített. Ezért hát erőteljesen megragadtam az állát, kényszerítve őt, hogy a szemembe nézzen. Zöld szemeiből áradt a félelem és az utálat keveréke.

- Lou..Louis.. – kezdett bele, de nem folytatta.

- Mi? Mi Louis? – vártam a válaszára türelmetlenül. És a karját megszorítottam.

- Megakart csókolni. – nyögte ki végül nagy nehezen. Ekkor a karját elengedtem. Dühös voltam. Szavak nincsenek arra mennyire felbaszták az agyam. Mi az, hogy Louis smárolni akart vele?

- Louis! – kiabáltam, amitől Kimberly alig láthatóan megszepent. Megfordultam, keresve barátomat, mert ezt nem hagyhatom annyiban. De mire megfordultam neki már hűlt helye volt.

- Hova ment? – kérdeztem, sőt inkább követeltem, hogy a többiek elmondják. Liam biccentett egyet a lépcső felé, ezzel jelezve, hogy az emeletre ment Louis. Választ nem is adva, mint egy fél örült kezdetem szelni a lépcsőfokokat.

- Harry nyugodj le! Ezt nem kellene! – halottam, ahogy Liam még utánam kiállt, de nem érdekelt. A düh átjárta a testem minden végtagját...



Sziasztok! Sajnálom a rengeteg késést, de itt a rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Új design is van, amit nagyon köszönök Nancy Frewan-nak! Nekem nagyon bejön. Oldalt van a fb csopi is csatlakozzatok, és iratkozzatok.
És ha lehet akkor kérlek részletesen fejtsétek ki a véleményeteket, nyugodtan lerészletezhetitek, hogy mi tetszett a legjobban, és hogy várjátok a következőt, úgy talán nekem is könnyebb lenne írnom a kövit. xx
ps. van egy fanprofilom ((de sajnos újra kellett kezdenem,mert az előzőt törölték) jelöljétek:  Harold Edward Hungary szeretném, ha újra beindulna. Btw a gif nem a részhez fűződik, csak ha nem gond mostantól mindig teszek ide az én 'beszédemhez'. További szép estét, legyetek rosszak!(:

9.Fejezet - "Mi volt veled eddig?"

Hi Guys! Elképesztően hálás vagyok nektek, komolyan! Van egy jó pár blogom (mondjuk azokkal már nem is foglalkozom) de ez messze a legsikeresebb. Igazából úgy nagyon nem tudok mit mondani most. Köszönöm. 
 Egyébként megsúgom, hogy pár napon belül új design. Ja és még valami, a prológust ÚJRA ÍRTAM! mert ami volt az nem nevezhető annak.. So lessétek meg újból, jobb oldalt az oldalak menüpontban.  Illetve sajnálom, hogy két hetet kellett várni erre a fejezetre, de rázos egy heteim voltak. Ez még pocsékabb lett mint az előző, de remélem azért valamennyire tetszeni fog.. Rami.xx

ps. Írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel. Ja és a trailer, tessék megnézni!--> katt na meg a facebook csopiba csatlakozni!---> facebook csoport

"A gondolataim ölik egymást."

Kimberly szemszöge

Még mindig nem tudtam feldolgozni a tényt, hogy Harry az a Harry. Én komolyan azt hittem,- hogy miután New Yorkból csak úgy felszívódott-, hogy tuti halott. A legjobb barátom volt, akivel bármit megoszthattam. Erre pont Ő az, aki elrabol és fenyeget... de még is miért? Annyi megválaszolatlan kérdés lappang bennem, hogy az már fájdalmas. Évekig próbáltam őt elérni, hívtam, leveleket írtam neki, de egyre sem válaszolt. Már ha egyátalán megkapta őket.

Még mindig emlékszem arra a napra, amikor megismertük egymást. Soha nem fogom tudni elfelejteni. Úgyszintén a mait sem.

Miután azt a Liam gyereket megkérte, hogy játsszon bébi csőszt, elmentem zuhanyozni az 'átmeneti otthonomba'- mert az biztos, hogy én felfogok szívódni, mint hogy itt maradjak, ezzel a megvadult idiótával-. Mikor befeküdtem abba a hihetetlenül apró ágyba, először a szüleim, majd Jack jutott eszembe. Édes Istenem! Vajon mi lehet azzal az emberrel aki pár órája egy másik lány szájában matatott? És akit sajnos még mindig szeretek. Bár amióta az eset történt, azóta undorodom tőle. Talán már nem is szeretem. Jaj ugyan kit álltatok. És a szüleimmel? Na meg Amyvel? Annyi mindenre szeretnék választ kapni, de úgy látszik ez nem egy hamar lesz. A gondolataim ölik egymást.

Már épp lecsukni készültem fáradt szemeimet, mikor valaki lenyomta a kilincset, belépett, majd a nevemen szólított. Megfordultam, a tekintetem félelmet sugározhatott felé, de igazából az csak az utálat volt. Harry volt.

- Kimberly. – szólított ismét. Nem akarok vele csevegni sem semmilyen emberi dolgot. Hatalmasat csalódtam benne. Hagyjon békén engem és engedjen el. Hisz utál ő is, nem de? Akkor miért nem enged haza menni? Az arca a padlót súrolta, majd végül zöld íriszeit az én átlagos kékeszöld szememre emelte. Így voltunk pár másodpercig. Csak néztünk egymás szemébe, amikor hirtelen közeledni kezdett az ágy felé. Én pedig automatikusan a másik oldalamra feküdtem.

Éreztem, ahogy az ágy egyik fele  besüpped, minden bizonnyal leült a szélére. Most komolyan, miután olyan mogorva volt velem pár perccel ezelőtt, hogy van képe most úgy tenni , mintha mi sem történt volna? Nem értem ezt az embert. Harryt már régebben is nehezen tudtam ki ismerni, de akkor még jóban voltunk. Ő mindig is egy összetett személyiség volt, zárkózott, aki nehezen nyílik meg az emberek felé. Ezért elég nehéz kiigazodni rajta.Ugyan nem láttam, de éreztem tekintetét a hátamon. Sőt, megmernék esküdni, hogy az ujjaival végig simított a hajamon, amelyek a vállamon pihentek.

De ebben nem vagyok olyan biztos, mert most, hogy ilyen közel van hozzám elkezdtem remegni. Fogalmam sincs miért. Talán azért, mert tudatában vagyok annak, hogy képes lenne bántani. Vagy lehet csak azért, mert a közelembe van és felzaklat a tény. Már pont meg akartam szólalni, amikor megcsörrent a mobilja. Most már visszafordultam az eredeti fekvő helyzetembe. Így szemtől szembe voltam vele, ahogy az ágy sarkán ült. A telefonja még mindig rezgett, de nem vette fel. Csak mélyen bámult a szemembe. Hogy ezt honnan tudom? Mert én meg az ővébe olvadtam el. Majd megszakítva az értelmetlen szemkontaktust előhúzta a farzsebéből a mobilját és elkezdett ordítozni a vonal másik végében lévő emberrel. Hirtelen az arca dühössé vált és kiviharzott a szobámból. Ez komolyan személyiség zavaros! Hasamra fordultam,-mert az a legkényelmesebb pozíció az alváshoz, és a szemeim már le is csukódtak az fáradságtól. A gondolataim folyamatosan a családom körül forgott.

Reggel, olyan hatóra körül kelhettem fel, hatalmas fejfájással. Szinte felrobbant a fejem.  Ha jól belegondolunk akkor ez az egész mindössze tegnap történt, de olyan mintha már egy vagy akár két hete lenne ennek az egésznek. De bele gondolni sincs kedvem, mert még jobban sajogni kezd a koponyám. Kimásztam az ágyból, Harry bokszere és az egyik fehér pólója van rajtam. Amiből csak úgy árad Harry erős, kellemes férfi parfümjének az illata, de az is lehet, hogy ez a természetes illata, amit a bőréből szívott magába a póló.

Kicsoszogtam a szobából, áthaladtam a hosszú folyosón, majd végül a mosdóhoz értem. Miután elvégeztem a dolgomat, a ház ismeretlen szegleteibe kukucskáltam be. Talán el is tudnék most szökni, de egyszerűen annyira hajt a kíváncsiság, hogy ezalatt a majdnem három év alatt, amíg semmit nem hallottam Harryről, még is mi lehetett vele. Miből élt meg? Hogyan telt neki ekkora házra, mint ez? Egyszerűen tudni akarom! Mikor elértem ahhoz a szobához, amelyikben tegnap Harold elől menekültem, benyitottam majd beléptem. Remélni merem, hogy ilyenkor még mindenki az igazak álmát alussza. Elkezdtem mindenféle fiókokban kutakodni, amikor a könyvespolc felé közeledtem a kezem ügyébe került egy mondhatni hivatalosan látszott papír. Miután kihullott a könyvek közül felkaptam, majd átnéztem.

Az írat arról szólt,-bár nem annyira értettem- hogy Harryt pár hónappal ezelőtt lecsukták. Valami, nem tudom pontosan mi miatt, de az állt a sorokban, hogy illegális birtoklás vagy mi. Nekem nem megy jól ez a felfogás dolog. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az ajtó becsapódik mögöttem, a papír kiesik a kezemből. Én pedig riadtan állok. Nem láthattam ki az, hisz háttal álltam neki. Elém lépett, egy másodpercig dühösen szemezett velem, majd lehajolt és felvette a lapocskát.

- Jót olvastál? – kérdezte mély rekedtes hangján. Ami reggel sokkal ijesztőbb mint amúgy általában. Nem válaszoltam.

- Mi volt veled eddig? – tértem ki az előző válasza elől.

- Megvoltam. – vont vállat. Mint akit kicsit sem feldobott a témára, amiről beszélni szerettem volna vele. Csak hanyagul ledobta magát a kanapéra. - Mit kerestél itt Kimberly? – tért vissza az ezelőtti témára. Komolyan nem szeretném neki elmondani, hogy utána kutakodtam.

- Szökni akartál, utánam kutakodtál vagy esetleg azt akartad, hogy Louis jól megdugjon? – nevetett fel a saját undorító viccén. Ezzel pedig a gödröcskéi előbújtak, amiknek régen alig tudtam ellen állni. De az még jó, hogy rég volt. Vagy is nagyon remélem.

- Egyik sem! – vágtam rá azonnal.

- Öltözz! – utasított. Beletúrt kócos hajába, majd tovább ült.

- Mi? Még is minek?

- Ne kérdőjelez meg!

- Ha esetleg Mr. Styles nem emlékezne, múlt éjjel ruhák nélkül rabolt el.  – vigyorogtam szarkasztikusan. Erre ő csak megforgatta szemeit.

- Rendben. Akkor Louisval elmentek ruhákat venni, amíg elintézek valamit. – motyogta. - Louis! – ordította a barátja nevét.

Basszus, én nem akarok azzal a perverz idiótával vásárolgatni. Haza akarok menni. Nem lehet igaz, hogy a szüleimnek tényleg nem hiányzok.

- Mi van? – jött be az ajtón egy barna hajú fiú.

- Lou, kísérd el Kimberlyt ruhákat venni, mert itt nyávog és már ki készített. – szemeiből szikrákat szórt felém majd folytatta: - Úgy is szeretsz női ruhákat nézegetni. – ezt a kijelentését már Louishoz intézte. Az említett személy csak vigyorgott és bólintott.

- Rendben menjünk. – mondta. Harry a kezébe nyomott egy adag pénzt, majd felmentem a szobába, és felvettem a tegnapi koszos ruháimat. Majd elindultunk. Ez érdekes lesz. Szögeztem le magamban a nyilván való tényt.

8. Fejezet - Az igazság

Harry szemszöge

Amint kétségbeesetten üvöltőzött velem, tudtam, hogy  emlékszik rám. Nem lenne képes meghúzni a ravaszt, így, hogy most már tisztábban van a ténnyel, hogy ki is vagyok.

- De igen, kurvára ő vagyok. - tettem egy lépést hátra tőle, ezzel megszakítva a szemkontaktust.

- De..de ez még is, hogy a halálba? - szemei megteltek könnyel, amik végig folytak tökéletes arcán. Várj. Mi a halálról beszélek? 

- De Kimmy. Az a Harry vagyok. - válaszoltam neki. 

Illetve direkt kihozva a sodrából. Régen ha idegesíteni volt kedvem csak Kimmy vagy Bimbónak hívtam. Ő pedig mindig úgy reagált,amire  számítottam.  Teljesen düh rohamokat szokott kapni, én pedig hasamat fogva vihogtam.

- És még is eddig hol a francban voltál? Azt hittem kurvára meghaltál Harold. - baszki,ő is tudja mivel igegesíthet engem. 

 Kimberlyt  tíz éves koromtól kezdve ismerem.  Még New Yorkban ismertem meg őt. Amikor anyámmal és Gemmával elköltöztünk innen. Jobb életet remélve. Kimberly és köztem mindig több volt mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Egy megmagyarázhatatlan érzést éreztünk egymás iránt, amit csak mi értettünk.  Aztán történt az a szerencsétlenség. Pontosan emlékszem a dátumra;november tizenkilencedike volt. Azt a napot még akkor sem fogom tudni elfelejteni, ha amnéziám lenne. Azóta a nap óta gyülölőm az egész kibaszott White családot. Tönkre tették az édesanyámat.

 Az öngyilkosságba taszították. Legalább is egy ember, az átkozott. Kim apja. Az anyám miatta nincs az élők soraiban.  Mert az a rohadék Richard fűt-fát össze hazudgált neki. Igen, tudom, hogy anyám is úgy viselkedett mint egy lotyó, aki viszonyba keveredett a főnökével,  akinek mellesleg felesége van,nos igen, az anyám annál a féregnél dolgozott. Ott jöttek össze.

 Azt ígérte neki,hogy el fog válni a nejétől, és őt fogja el venni. Anyám a naiv, persze be is vette a meséit. Belesem gondolt,hogy egyszer csak úgy faképnél hagyja. De megtette, közölte az anyámmal, hogy -szépen kifejezve magam- eleget dugtak, neki már nincs szüksége erre. Erre az édesanyám mély depresszióba zuhant. Én ekkor voltam tizennyolc, Gemma-a nővérem- pedig huszonegy. Aztán azon a szörnyű napon, épp Kimberlyvel voltam segíteni neki valami lányos faszságban. Mire haza értem, az anyám már holtan feküdt a konyhában, ahol mindenféle nyugtatók, altatók és egyéb erős hatású gyógyszerek hevertek a földön, pontosan mellette. Gem nem volt otthon, dolgozott.

Életemben nem sírtam annyit mint az nap. A halálos ágyánál megígértem neki, hogy tönkre teszem Richard White-ot. 

De ha kell az egész kikúrt családját. Ez esetben Kimberly. Az eset óta nem beszéltem vele, a mai napig nem is láttam őt. Még Gemmát sem kerestem. Egy évben egyszer felhívom,hogy tudjam jól van-e. De semmi több. Még New Yorkot is elhagytam, vissza jöttem ide a szülővárosomba, Londonba. Teljesen más ember lettem. Megfogadtam,hogy a szexen kívül nincs szükségem lányra. És mára már saját csapatom van, akikkel motorversenyezni szoktunk két hetente. Ezek a srácok Zayn, Liam, Niall és Louis. Ők az én családom,akik mindent tudnak rólam és a tervemről. Már nem egyszer nyertünk a versenyeken. A top bandák közé tartozunk.

- Válaszolnál már végre, Harry? - törte meg a nyomasztó csendet, ezzel ki zökkentve engem a gondolatmenetemből. A hangja szinte remegett a kérdés feltétele közben. A zöldeskék szemeiből patakokban folytak a könnyek. Ezzel eláztatva az arcát. Hogy őszinte legyek, a faszomnak sincs kedve elmesélni mindent. Amúgy sincs hozzá sok köze. 

- Semmi közöd hozzá Kimberly, hogy ezalatt az idő allatt mi volt velem. Ne érdekeljen az téged! Csak azért, mert most már tudod ki vagyok, ne hidd azt, hogy nem utállak. Ugyan úgy fogok veled bánni mint tíz perce. - köpöm oda neki érzelemmentesen.

- Te nem az a Harry vagy, aki a legjobb barátom volt. Mi történt veled Hazz? - tett egy lépést felém,hogy a szemembe nézhessen.

- Baszd meg Kimbery White, csak a barátaim hívhatnak Hazznak! - ordítottam. Majd ellöktem magamtól, minél nagyobb legyen köztünk a távolság. Undorodom tőle, hát nem veszi észre?

- Csak egy kérdés Harry Styles - kezdte szarkasztikusan. - Még is mi a fenéért raboltál el? - tette fel ezt az igazán kreatív kérdést, gondoltam ironikusan.  Most mondjam el neki őszintén, hogy megakarom őt ölni, vagy küldjem el őt aludni?

- Menj aludni, Kimberly! - választottam inkább a békésebb opciót.

- Válaszolj már, kérlek.

- Későre jár, menj aludni! - ismételtem meg az elöző mondatomat.

- Megakarsz erőszakolni, megveretni, kidobni a kutyák elé, vagy netán prostinak fogsz állítani? - kérdezte, ijedten de még is viccesen.

- Ne kérdezz baromságokat. - jelentettem ki. - Liam! - kiabáltam ki az ajtón, pár perc néma csend után.

- Jaj Hazz, mit akarsz ilyen későn? - jött be, szemét dörzsölve Liam. Kimberly rám pillantott, amikor Liam Hazznak hívott. És szúrós pillantásokat vetett felém, amit én az álmosságom miatt figyelembe sem vettem.

- Kísérd a szobájába. - mutattam Kimberlyre, majd folytattam: -  És várd meg míg elalszik, nem szeretném ha ma éjjel megint futnom kéne. - céloztam a pár perccel ezelőtti kis szökési kalandjára a lánynak,aki szinte farkas szemet néz velem.

Megszakítva a szem harcunkat, elsétáltam mellette, ki a könyvtárból, vagy a farkam tudja honnan. Amikor megvettem ezt a házat, az a szoba tele volt könyvekkel. Igazából fogalmam sincs, hogy eddig miért nem dobtam ki őket. De őszintén ezen az alkalmon kívül kétszer jártam ott.  Át sétáltam a nappalin keresztül egészen a konyháig, ahol megakadt a szemem,valamin vagy inkább valakin, ahogy zabál.

- Basszus Niall, éjfél múlt harminc perce. - dühöngtem.

- És? - tömte tovább a száját mindenféle muffinokkal. Hogy a halálba tud valaki ennyit mint ő?

- Na jó, nem baszom fel magamat rajtad is. Jó éjt Niall.

- Harry, várj.

- Mi az? - fordultam meg, s kérdeztem nyersen, illetve hulla fáradtan.

- Jaj, mi baj fürtöském? - kérdezte. A hangja tele volt szarkazmussal. Komolyan robbani fogok, ha így

folytatja. - Ugye nem feledkeztél el a holnapi vagy is most már a mai futamról? - a rohadt életbe. Totálisan 

kiment az eszemből, hogy holnap versenyünk lesz. Ez  mind a mai nap miatt van.

- Tudtam, hogy megfeledkeztél róla, Styles. - röhögött fel az undorító kajája evése közben.

- Nem feledkeztem meg, jó? Csak kiment az eszemből.

- Az ugyan az.

- Itt meg mi frász folyik? Csak nem titokban dugtok? - jött be a konyhába fejét vakarva Louis.

- A nagy Harry Styles elfelejtette egy lány miatt, hogy holnap verseny van. - szólalt meg Niall, ezzel 

megvillantva ír akcentusát.

- Fogd be, manó!

 - Jaj Harold, nyugi van. Megértjük ha még mindig szereted. - kelt Niall védelmére Lou. Soha nem voltam belé szerelmes!Vagy még is?

- Pofa be! Soha nem szerettem, világos? - most már nagyon kihoztak a sodromból. Izmaim megfeszültek, a nyakamon az erek megduzzadtak. A kezemet ökölbe szorítottam testem mellett,és próbáltam higgadt maradni. Már amenyire ez nálam lehetséges.
Elsétáltam mellettük, majd felcsoszogtam a lépcsőn. A mosdóba igyekeztem, mert már ide lent ki durranok.

Miután elvégeztem a dolgomat, végig sétáltam a hosszú folyóson, az egyik szoba előtt megálltam. Az Ő szobája ellőtt. Hezitálva ugyan, de beléptem, Liam már nem volt bent. Félve rám emelte tekintetét, megakart szólallni, de én gyorsabb voltam.
- Kimberly. - kezdtem bele...

Hi Guys! Megjött ez a szánalmasan pocsék rész.. Magam előtt már elástam magam..lol De azért nagyon értékelném, ha leírnátok, hogy szerintetek milyen lett. Ha valami nem tiszta a történettel kapcsolatban nyugodtan kérdezzetek itt, vagy akár Ask.fm-en. A hibákért bocsánat, ezt a részt csak telefonról tudtam megírni.:c 

Have a nice day!(:

Btw NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT A ONE DIRECTIONNAK! ♥

Rami.xx

7.Fejezet - Emlékezz

Amy szemszöge

Kimberly pár órája járt itt, nálam. Egyszerűen undorodom magamtól, amiért azt kellett hazudnom neki, hogy nem hiszek neki a Jades üggyel kapcsolatban. Ő a legjobb barátnőm, és természetesen az ő oldalán állok! Bár, csak hat hónapja ismerem őt, de mindent tudunk a másikról. Ismerem Kimberly múltját és nem ítélem el az alapján! De én csak az ő érdekében hazudtam neki. Mert azok a vadállatok megfenyegettek engem.

[Visszaemlékezés]

A szüleimnek ma van a húsz éves évfordulójuk, ezért elmentek megünnepelni, az az vacsorázni. Elképesztő, hogy már ennyi ideje házasok. Minden álmom, hogy egyszer nekem is olyan szerető, gondoskodó férjem legyen, mint apa. Én pedig olyan példa értékű és gyönyörű feleség szeretnék lenni mint az én nagyszerű anyukám. Egy nap majd szeretnék gyerekeket is, akik olyan szemtelenek mint én és a bátyám, Rob. A testvéremmel állandóan veszekszünk és szívatjuk egymást, de mindig ki állunk a másik mellett, ha szükséges, ha nem. Talán nyugodt lélekkel mondhatom, hogy annyira nem utáljuk egymást. 

Utálok egyedül otthon lenni. Olyan rémisztő. A szüleim vacsoráznak, Rob pedig a hülye haverjaival lóg, és általában az éjjel közepén szokott haza tántorogni. Gondoltam, hogy eltereljem a figyelmemet arról, hogy magányos vagyok ebben az óriási házban, elmentem zuhanyozni. A lépcső felé vettem az irányt. Egymás után szedtem a lépcsőfokokat, míg elértem a szobámhoz. Fáradtan hámoztam ki a testemet a ruhákból, majd besétáltam a fürdőbe. Most nem volt kedvem zuhanyozni, ezért a medence nagyságú kád felé mentek a lábaim. Megeresztettem a vizet, ami egyenesen a kádba folyt. Eléggé hamar megtelt, ezért elzártam a csapot. Betettem az egyik lábamat, majd utána következett  a másik. Ahogy a forró víz hozzá ért a bőrömhöz nagyon kellemes érzés volt. Miközben élveztem a, ahogy a víz minden egyes porcikámat átjárja, arra gondoltam, hogy ne érezzem magam olyan gyatrán, miután ki szálltam maga a paradicsomból át fogom hívni Kimet. Imádom mikor Kimnek hívom őt, ő pedig mindig kiborul ezért. Utálja ezt a nevet, ezért szokta mindenki csak szimplán Kimberlynek szólítani. A kád melletti kis asztalra tettem a kezem, hogy levegyem a telefont és benyomjak egy fantasztikus dalt, hogy élvezetesebb legyen a csobbanás. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki vagy valakik nagyon erősen csengetnek a bejárati ajtón. A szüleim nem lehetnek, hisz csak húsz perce mentek el otthonról. Akkor ez az idióta állat biztos a tesóm. Ki más lehetne? De akkor miért csenget? Hisz van saját kulcsa a házhoz. De az idióta fejével biztos otthon hagyta. Basszus, ki nem állhatlak Rob. Megtörte ezt a kellemes pillanatot. Ki szálltam a kádból, a testem köré a szokásos hercegnős törülközőmet csavartam. Most lehet gyerekesen hangzik, de nagyon szeretem. Hirtelen a csengetésből már erőteljes dörömbölés lett.
- Megyek már, nem kell letörni azt a hülye ajtót! – kiabálom miközben a lépcsőket szelem egymás után. Kezdem azt hinni, hogy az ajtó másik felén nem a testvérem áll. Végig haladtam a konyhán majd a nappalin is, mire elértem az ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset és beszélni kezdtem.
- Rob, mi lenne, ha egysz... – kezdtem bele, de a lélegzetem is el állt, mikor öt idegen srác állt az ajtómba.
- Komolyan hercegnős? – kérdezte az egyik, akinek a haja akár a széna kazal olyan göndör, a szemei pedig csillogó zöldek. - Nem jönnek be a királylányok. – tette hozzá, majd az ujjaival végig mutatott az 'öltözékemen'. Idióta viccén az összes elkezdett röhögcsélni. Úristen..
- Kik vagytok? – kérdeztem tőlük, a göndör megjegyzését pedig figyelmen kívül hagytam.
- Liam vagyok baby, te pedig hamarosan a csajom. – mosolygott rám egy hihetetlenül helyes fazon. Barna hajába túrt majd küldött felém egy kacsintást.
- Fogd be Liam, nem azért jöttünk, hogy csajozz. Ne feledd Harry tervét! – kiabált rá egy fekete ijesztő kinézetű srác, majd a göndör fürtösre mutatott ujjaival. Eléggé feldúltnak hangzott.
- Zayn ne kiabálj, mert megijeszted, és így nem fogja azt tenni amit mondunk! Mond, hogy igazam van Louis.– jelentette ki mintsem kérdezte volna a szöszi, miközben a tekintete egy kék szemű fiún csengett. - És Istenem.. éhes vagyok! – hisztizett a szőke hajú. Már ezt sem tudtam, hogy kire figyeljek, mert szinte az összes veszekedett. Ha betörők, akkor eléggé bénák lehetnek a szakmájukban. Tekintetem egyik fiúról a másikra esett. Míg a kisebb vitájukat egy rekedt, mély hang meg nem törte.
- POFA BE MINDENKI! – halkította el a azt hiszem Harry a társaságot. - Nos a kis barátnős, Kimberly miatt vagyunk itt. – mondta sokkal kisebb hangerőn mint az előbb.
- Mi? Miért? – bombáztam kérdésekkel. Kimberly? Mit akarnak ezek Kimtől?
- Shhhh. Itt csak mi kérdezhetünk. – jött közelebb hozzám a jóképű, úgy hiszem, Liam. A kezét a számon végig simította miközben ki nyögte a szavakat.
- Szóval – kezdett bele Harry. - Kimberly, a mai estétől kezdve az én házamban fog élni. De ehhez a te segítséged kell. Gondolom már te is tudod a részleteket, ami az iskolátokban történt? – kérdezte és a jóváhagyásomra várt, bólintottam jelzésképp, hogy folytassa. - Neked annyit kell tenned, hogy mivel most biztosan hozzád fog fordulni, te elküldöd innen, mondván, hogy nem hiszel neki.
- Mi? Mégis miért tenném ezt? Én hiszek neki! Mit akartok tőle?
- Fogd be! Ezt teszed világos? Mert ha nem akkor nagy bántódás éri a te kis barátnődet! – fenyegetett meg. Ki ez és mit képzel magáról? Simán ki hívhatnám rá a rendőrséget, ez nem fordult meg a fejükben?
- Takarodjatok innen, vagy hívom a rendőrséget! – próbáltam erősnek mutatkozni. De mivel engem nem olyan fából faragtak mint Kimberlyt, aki mindig erős, és általában soha nem látni őt sírni. De megtörtem, és utat engedtem, hogy a könnyeim eláztassák az arcomat. Ki nem sírna, ha öt idegen a házába jönne és elkezdené fenyegetni őt?
- Dehogy hívod! Ha azt teszed, amit mondtam kutya bajod sem lesz! – nevetett önelégülten, miközben göndör fürtjei ide-oda libegtek. A másik négy mintha otthon érezték volna magukat leültek a kanapéra vagy ettek.
- Rendben. – adtam be a derekamat. Könnyeim még jobban potyogni kezdtek.
- Ez a beszéd Amy.  – mondták egyszerre. Honnét a francból tudják még a nevemet is. De jelenleg ez érdekelt a legkevésbé. Egyszerűen nem volt energiám, hogy megkérdezzem tőlük. Valószínűleg most hoztam meg életem legrosszabb döntését. Elfogom árulni a legjobb barátnőmet. A testem a földre rogyott. És zokogásban törtem ki. Nem érdekelt, hogy látják.

[Visszaemlékezés vége]

 Miközben visszagondoltam arra, ami pár órája történt, rosszul vagyok. Rosszul vagyok saját magamtól. Fogalmam sincs, hogy miért kérték azt, hogy hazudjak Kimberlynek. Rettentően csúnya dolgot tettem. De megijedtem, hisz azt is mondák, ha nem teszem azt,amit mondanak azt Kim fogja megbánni. Az, ahogy láttam a barátnőm összetört szívét mikor hazudtam neki, leírhatatlan érzések lettek úrrá rajtam. Azóta már gondolkoztam, hogy felhívom őt és figyelmeztetem, hogy valami örült hapsik őt akarják. De visszafogtam magam, az ő érdekében, és persze a sajátoméban sem tettem. Az incidens már vagy három órája történt. Fogalmam sincs, hogy most mi lehet Kimberlyvel. Édes istenem.. Már elmúlt éjfél is, én pedig nem tudok aludni sem. Próbáltam a gondolataimat a tettemről elterelni, de akárhányszor lecsuktam a szemeimet Kimberly arca lebegett előttem. Forgolódtam az ágyamban, mikor hirtelen a telefonom csörgött. Levettem az éjjeliszekrényemről a képernyőn Kimberly édesapjának a száma villogott. Te szent gatyamadzag..mit fogok neki mondani?

- Halló. – szóltam a telefonba félénk hangon.

- Amy, hol a francban van Kimberly? Elszökött otthonról, és senki nem tudja hol lehet. Már kerestük Jacknél is. De ő azt mondta, hogy nem látta. Amy mond, hogy ott van nálad. – hangja teli volt aggódással és egyben dühvel is. Nem mondhatom el nekik. Vettem egy mély levegőt és produkáltam egy óriási hazugságot. Ismét.
- Nem Mr. White. Sajnos nincs nálam. Miért, mi történt? – próbáltam hihetően hangozni. Választ már nem kaptam. Ugyan is a telefont kinyomták. El  sem tudom képzelni, hogy milyen kétségbeesettek lehetnek Kimberly szülei.

Kimberly szemszöge

Komolyan nem értem, hogy lehet valaki ilyen pancser, mint Harry Styles. Ki küldött a szobájából. Egyedül vagyok ezen a szinte elhagyatott házban. Nem gondolt arra, hogy megfogok szökni? Hülye. Gondoltam magamban. Egy óriási folyosón voltam, a ház egyik szegletében. A falon mindenféle félelmetes és visszataszító festmények lógtak. Úristen.. Még ízlése sincs. A fények is csak tompán világították be a hosszú folyosót. Hátra pillantottam Harry szobája felé, meglepődtem amikor még mindig az ajtóban állt. Éreztem, hogy arra vár, hogy végre be menjek az újdonsült szobámba. Megforgattam a szemeimet és a szoba felé vettem az irányt. Akkor sem töltöm itt az éjszakát. Be léptem a hálóba és megdöbbentem, hogy milyen barátságos és szép, lányos szoba. Miért lányos az egyik szobája? Várjunk csak, fogadni mernék, hogy előre eltervezte az elrablásomat és előtte berendezte ezt a szobát. A fal enyhén volt pink színű. Az ágy fölött lógott egy könyves polc, ami csurig tele volt megannyi könyvekkel. Az ágy viszont eléggé pici, egyszemélyes. Na jó kit érdekel. Vártam öt percet miután gondoltam, hogy mindenki nyugovóra tér. Lassan lenyitottam a kilincset, de pechemre az ajtó nyikorgott. Csak remélni mertem, hogy senkit nem riasztottam föl, amikor épp az igazak álmát látják. Szép lassan elkezdtem osonni, lábujjhegyen fuottam. Mikor leértem a lépcsőkön egy picit jobban éreztem magam, de addig nem nyugszom meg, amíg otthon, biztonságban nem tudhatom magam. Kiléptem az ajtóról és a friss levegő illata azonnal megcsapta az orromat. Már éppen futni akartam, mikor valaki a nevemen szólított. Zayn volt az, aki épp cigizett. Amikor meglátta, hogy rohanni akarok a cigit kioltotta majd futni kezdett utánam.
- Kimberly, édes állj meg! Nem szökhetsz csak úgy el! – utolért majd a erősen megragadta a csuklómat, és vissza rángatott a házba. Fasza. Még szökési kísérletekben is béna vagyok!
- Harry gyere le a nappaliba! – kiabált föl az emeletre Zayn. Zayn elengedte a karomat és lelökött a kanapéra.  Hamarosan az emelet tetején megjelent egy álmos, fáradt Harry. Megdörzsölte a szemét majd szólásra nyitotta ajkait.
- Mi gecim van? És mit csinálsz te itt vele? – mutatott rám.
- Hercegnő szökni akart. – felelte a fekete hajú hanyagul.
- Mi? Nem megmondtam, hogy kurvára fürödj le, és aludj el baszdmeg! – jött le a lépcsőről és felém közelített. Megijedtem, hogy bántani fog, ezért felpattantam a helyemről és futni kezdtem a házban.
- Kimberly, állj meg! Kicseszettül nem vagyok futós formámban! – ordította utánam fürtös. De figyelmen kívül hagytam, amit mondott. Miközben szaladtam a szobák között az egyikbe bemenetem és az ajtót bezártam. Mikor körülnéztem rájöttem, hogy egy könyvtár féleségben vagyok bent. A szoba tele volt értékes könyvekkel. Hallottam, ahogy Harry dörömböl az ajtón és azt követeli, hogy nyissam ki.
- Nyisd ki azt a rohadt ajtót, vagy betöröm, Kimberly! – hangja egyre mélyebb és rekedtebb lett. Oda mentem az egyik asztalhoz és kutakodni kezdtem valami éles tárgy után, amivel megtudnám magamat védeni. Kinyitottam az asztalban lévő fiókot és egy megláttam egy fegyvert. Gondolkodás nélkül a kezembe vettem. Addigra az ajtó sem bírta tovább Harry dühkitörését. Betörte az ajtót. Félmeztelenül állt ellőttem iszonyú mérgesen.
- Ne gyere közelebb vagy Istenre esküszöm, hogy lelőlek! – fenyegettem meg őt, miközben a pisztolyt az ő irányába tartottam. Ő csak ott állt, míg egyszer csak hangos nevetésben tört ki.
- Azt sem tudod, hogy kell használni. És amúgy sem lőnél le, baby! – adott ki magából egy ördögi kacajt.
- Azt lehet, hogy nem tudom, hogy kell használni. De nem lehet nehéz téged kinyírni. Hisz itt állsz előttem fegyvertelenül. – vágtam vissza, mire még jobban röhögni kezdett. Most komolyan, bármelyik pillanatban megölhetném, és csak nevetgél.
- Nem tennéd Kimberly, emlékezz ki vagyok! Amint eszedbe jut másképp fogod látni a helyzetet, és ledobod magadtól azt a fegyvert.
- Honnét a francból kéne tudnom ki vagy? – hogy érti azt, hogy emlékezek? Az elmúlt félévnél hosszabb időre nem tudok visszaemlékezni. Ugyan is mikor Londonba jöttem a gépem lezuhant és komoly sérüléseket éltem meg. Az emlékezetemet is elvesztettem. A baleset előtti dolgokra visszamenőleg csak két hónapra emlékszem. Aztán a többi kimarad. - Nem ismerlek téged! Balesetem volt, amúgy sem emlékeznék rád! – egészítettem ki a mondandómat. Ha jobban belegondolok komolyan emlékeztet valakire, göndör fürtjei és smaragd zöld íriszei. De fogalmam sincs kire.
- Néz a szemembe, és emlékezz! – utasított. Majd közelebb jött és mélyen a szemembe nézett. Sokáig néztem gyönyörű szemeit, mikor pár emlék bevillant. Tudtam már ki ő. De ez lehetetlen.
- Nem, nem, nem, te nem lehetsz ő! – ordítottam majd a fegyver úgy, ahogy mondta ki esett az ujjaim közül.



Kérek szépen mindenkit, hogy iratkozzon, komizzon és pipáljon! Illetve a facebook csoporthoz csatlakozzatok! --> CSATLAKOZZ
Köszönöm:)