-Szeretlek. – ismételte, miközben ajkaimba harapott. Kellemes, bizsergő érzést váltott ki belőlem. Viszont szavai már nem így hatottak. Tudtam, hogy csak az alkohol beszél belőle. Istenem, azt sem kellett volna hagynom, hogy másodjára megcsókoljon. Reflexszerűen toltam el magamtól, fájdalmasan számba nyögött mielőtt teljesen elszakadtunk egymástól.
- Hé, bébi! – nézett rám értetlenül. A szoba másik végébe siettem, egy kisebb táskát kaptam ki a gardróbból, majd elkezdtem bedobálni azt a pár darab ruhát, amit Liam és Louis hozott körülbelül négy napja. Itt az ideje, hogy véget érjen ez a pokol, amit négy átkozott napja élek. Hiányoznak a szüleim, hiányzik a saját szobám, hiányzik, hogy velem is tisztelettel bánjanak, hiányzik minden kis apróság. De a legjobban az életem hiányzik! Nem tudom, hogy Harrynél meddig tart ez a kedvesség, de addig mindenképp el kell tűnnöm innen! - Állj már meg! – kéri lágy hangom, azonban figyelmen kívül hagyom őt.
- Miért és hova pakolsz? – kezdett egyre ingerültebb lenni.
- Harry, elmegyek és el kell engedned! – megálltam s tekintetem végig vezettem testén. Megtörtnek, megviselt ártatlan kisfiúnak tűnt. Leült az ágy szélére, kezeit piszkálta, aztán beszédbe kezdett.
Tudod, mikor anyám meghalt, elbúcsúzni sem volt tőle alkalmam. Nem voltam otthon. Nem tudtam megállítani, mert veled voltam.
- Anne meghalt? – tátva maradt a szám szavai hallatán.
- Egy levelet hagyott Gemnek és nekem, amiben mindent leírt s megkért minket, hogy vigyázzunk egymásra. – mondta, de közben felnevetett. Viszont ez nem az a humoros, szívből jövő kacaj volt, hanem gúnyos és keserű. Miközben mesélt néhol elejtett egy-egy kósza könnycseppet. A szívem összeszorult a látványra, hogy ezekben a percekben mennyire is sebezhetővé vált. Leültem mellé, bár kissé haboztam a döntéssel. Kezemet az övéire raktam, és gyengéden simogattam. - Elhagyott engem ő is. – szólalt meg váratlanul. Köpni nyelni nem tudtam szavai hallatán.
- Harry, én nagyon sajnálom, ami édesanyáddal történt!
- Ne tedd! – másodpercek leforgása alatt visszatért a seggfej, önző Harry. Mikor látta összezavarodott fejem, ismét megszólalt. - Mármint, nincs szükségem az emberek sajnálatára! Semmi nem bosszant fel annál jobban, ha sajnálnak. Nincs szükségem arra, hogy sajnálj, s úgy tekints rám, mint egy szánalmas alakra. Kösz, de kihagyom. – szinte már semmit nem értettem abból, amit mondott.
A fejemet az ajtó irányába fordítottam, ekkor megéreztem, hogy szemeivel engem figyelt, vissza fordítottam fejem az irányába, gyanúm beigazolódott miszerint figyelt. Ugyan abban a pozícióban ült, mint percekkel ezelőtt, annyi különbséggel, hogy lehajtott fejjel, hosszú ujjait tanulmányozta.
- Harry, miért ittál? – szólaltam meg, meglepve őt hirtelen jött kérdésemmel.
- Az emberek isznak, hogy elfeledjék azt, amit akarnak. – válaszolt. Hangja érzelemmentes, semmitmondó volt. Felálltam, tovább pakoltam. El fogok menni innen, azt hiszem Harry szó szerint nem komplett.
- Mit gondolsz, hová mész? – állt fel, karomat pedig erősen megszorítva fordított magával szemben.
- Mi a faszt akarsz tőlem te pszichopata? Eressz el! – sikítottam. - Harry, ez fáj!
- Nem mehetsz el, Kimberly. – imádtam, ahogy a nevemet kiejti, az ajkai közül.
- Mit akarsz tőlem? Pénz kell? Hát megkapod! – hisztérikusan üvöltöztem vele, és a mellkasát csapkodtam, hogy elengedjen végre. De ez sem használt, még mindig erőszakosan szorította karomat.
- Téged akarlak, a franc egye meg! – ordította. - Már maga a gondola is elemészt, hogy elmész, és soha többé nem látlak! – hangja elcsuklott. - Levegőt sem tudok venni nélküled! Te vagy a csillagom az éjszakában, aki vezet előre.
- Harry, nem vagy józan! – csattantam! - Csak..csak hagyjál! Nem veszed észre, hogy teljesen fel borítottad a kibaszott életem?
- Én.. de..
- Nem, nincs semmi de, Harold! – vágtam a szavába. - Azt hiszed olyan könnyű elfelejtenem, hogy egy szó nélkül lelépett a legjobb barátom, most pedig két év után felbukkan, elrabol miközben utál, majd egyik este mikor leitta magát bevallja, hogy én jelentek neki mindent. Jézusom! Mármint úgy értem, óh, istenem, egy normális összefüggő mondatot sem tudok mondani! Tudod mit? Menj a francba! Két éve epekedve vártam volna, hogy szerelmet vallj. – fakadtam ki magamból teljesen. Közel mentem hozzá - mivel már állt - és erősen ütögetni kezdtem mellkasát. Csak csendben, semmit sem téve tűrte az egészet. Mikor abba hagytam, erőtlenül dőltem le az ágyra, szemeimből potyogtak a könnyek. Harry mellém ült, íriszei vörösek voltak a sírástól.
- Hol rontottuk el? – kérdezte néhány kínos perc után. Felém fordult, szemeivel az enyémeket fürkészte.
- Talán ott, ahol megismertük egymást. – válaszoltam.
- Nem szeretnél többet látni, igaz?
- Igaz.
-Ühm,oké. Akkor vissza térünk az eredeti tervhez! – mondta nyersen. Felállt, utoljára rám nézett. Tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni. Lehetetlen volt. Végül maga után becsapva az ajtót, kiviharzott. Már csak egyet szeretnék megtudni; mit értett az alatt, hogy vissza tértünk az eredeti tervhez?
.jpg)
- Harry, én nagyon sajnálom, ami édesanyáddal történt!
- Ne tedd! – másodpercek leforgása alatt visszatért a seggfej, önző Harry. Mikor látta összezavarodott fejem, ismét megszólalt. - Mármint, nincs szükségem az emberek sajnálatára! Semmi nem bosszant fel annál jobban, ha sajnálnak. Nincs szükségem arra, hogy sajnálj, s úgy tekints rám, mint egy szánalmas alakra. Kösz, de kihagyom. – szinte már semmit nem értettem abból, amit mondott.
A fejemet az ajtó irányába fordítottam, ekkor megéreztem, hogy szemeivel engem figyelt, vissza fordítottam fejem az irányába, gyanúm beigazolódott miszerint figyelt. Ugyan abban a pozícióban ült, mint percekkel ezelőtt, annyi különbséggel, hogy lehajtott fejjel, hosszú ujjait tanulmányozta.
- Harry, miért ittál? – szólaltam meg, meglepve őt hirtelen jött kérdésemmel.
- Az emberek isznak, hogy elfeledjék azt, amit akarnak. – válaszolt. Hangja érzelemmentes, semmitmondó volt. Felálltam, tovább pakoltam. El fogok menni innen, azt hiszem Harry szó szerint nem komplett.
- Mit gondolsz, hová mész? – állt fel, karomat pedig erősen megszorítva fordított magával szemben.
- Mi a faszt akarsz tőlem te pszichopata? Eressz el! – sikítottam. - Harry, ez fáj!
- Nem mehetsz el, Kimberly. – imádtam, ahogy a nevemet kiejti, az ajkai közül.
- Mit akarsz tőlem? Pénz kell? Hát megkapod! – hisztérikusan üvöltöztem vele, és a mellkasát csapkodtam, hogy elengedjen végre. De ez sem használt, még mindig erőszakosan szorította karomat.
- Téged akarlak, a franc egye meg! – ordította. - Már maga a gondola is elemészt, hogy elmész, és soha többé nem látlak! – hangja elcsuklott. - Levegőt sem tudok venni nélküled! Te vagy a csillagom az éjszakában, aki vezet előre.
- Harry, nem vagy józan! – csattantam! - Csak..csak hagyjál! Nem veszed észre, hogy teljesen fel borítottad a kibaszott életem?
- Én.. de..
- Nem, nincs semmi de, Harold! – vágtam a szavába. - Azt hiszed olyan könnyű elfelejtenem, hogy egy szó nélkül lelépett a legjobb barátom, most pedig két év után felbukkan, elrabol miközben utál, majd egyik este mikor leitta magát bevallja, hogy én jelentek neki mindent. Jézusom! Mármint úgy értem, óh, istenem, egy normális összefüggő mondatot sem tudok mondani! Tudod mit? Menj a francba! Két éve epekedve vártam volna, hogy szerelmet vallj. – fakadtam ki magamból teljesen. Közel mentem hozzá - mivel már állt - és erősen ütögetni kezdtem mellkasát. Csak csendben, semmit sem téve tűrte az egészet. Mikor abba hagytam, erőtlenül dőltem le az ágyra, szemeimből potyogtak a könnyek. Harry mellém ült, íriszei vörösek voltak a sírástól.
- Hol rontottuk el? – kérdezte néhány kínos perc után. Felém fordult, szemeivel az enyémeket fürkészte.
- Talán ott, ahol megismertük egymást. – válaszoltam.
- Nem szeretnél többet látni, igaz?
- Igaz.
-Ühm,oké. Akkor vissza térünk az eredeti tervhez! – mondta nyersen. Felállt, utoljára rám nézett. Tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni. Lehetetlen volt. Végül maga után becsapva az ajtót, kiviharzott. Már csak egyet szeretnék megtudni; mit értett az alatt, hogy vissza tértünk az eredeti tervhez?
Helló, először is kezdjük ott, hogy sajnálom ezt a rengeteg, megmagyarázhatatlan késést! De teljesen nem volt erőm írni március 25.-e óta. Nagyon rosszul éreztem magam ezekben a hetekben, sajnálom tényleg. Másodszor viszont köszönöm a 28,056 megtekintést wooow.❤ Mostantól megpróbálom rendszeresen, hetente hozni az új részeket! Ja és a facebook csoportba is csatlakozzatok még mindig.
u.i: ne felejtsd el a véleményedet itt hagyni.☺
