6.Fejezet - Szabályok

Lassan kiszállt az autóból és felém közelített. Ismét féltem. Mi van, ha ő nem az akit Harry küldött? Mi van, ha ő is bántani akar? Mosolyogva közelített felém, én pedig, ahogy a fa mellett ültem egyre hátrébb löktem saját magamat. Ijedt tekintetemen elnevette magát.
- Nyugodj már meg. – nevetett. - Én vagyok. – közel jött, megfogta a kezemet és fölsegített, a fűből. Még mindig nem nyugodtam meg, bár az erős ír akcentusa eléggé nyugtató volt. De akkor is. Közel sem hiszem, hogy ő lenne a fickó akit Harry küldött. Teljesen különböznek. Míg Harrynek brit akcentusa van, neki ír, és Harry egy elmebetegnek néz ki, ő nem. Az arcomon látta, hogy még mindig veszélyben érzem magam
- Niall vagyok, Harry küldött. – mosolygott még mindig. Kicsit megkönnyebbültem. De a tudat, hogy Harry küldte, megrémített.
Emlékszem, azért költöztünk Londonba, mert New Yorkban hasonló dolog történt velem. Csak annyi bökkenővel, hogy ott, Ashley az ottani sulimban éppen osztálykiránduláson voltunk, amikor bementünk egy boltba, ahol vehettünk ezt-azt magunknak. Éppen nézegettem a ruhás részlegnél, mikor Ashley a kabátzsebembe csempészett egy méregdrága karkötőt. És hát a bolt tulajdonosai ki hívták a rendőrséget, majd a szüleimet. A szüleim azóta is azt hiszik, hogy azt a lopási kísérletet én akartam végre hajtani, tehát nem lepődtek meg, hogy a drogos ügybe is belekevertek engem. Azt hiszem, hogy itt betelt náluk a pohár. Azért jöttünk Londonba, hogy új életet kezdhessek, új lapokkal. Távol akartam maradni a régi emlékektől. Fél éve azt hittem végre megint olyan lesz, itt Londonban minden mint régen. De nem. Itt még gázosabb dolog. Kirúgtak a suliból, mert azt hiszik, hogy a mosdóban drogoztam. Megbuktam irodalomból, a szüleim gyűlölnek. És a legrosszabb az egészben az az, hogy egy idióta állatnak kell engedelmeskednem. Egyszerűen a könnyeimet próbálom visszatartani folyton, de nem megy. Képtelen vagyok parancsolni a sírásomnak. Úgy érzem magam, mint egy hülye amerikai horror filmben. Csak annyi a bökkenő, hogy én most nem egy ostoba filmben vagyok, hanem a rideg valóságban.
Beültem az autóba és a szemeimet az ablakra tapasztottam. Bámultam kifelé. Míg egyszer csak megtörtem a haláli csendet.
- Mit akartok tőlem? – kérdeztem alig hallhatóan. De ő ezt meghallotta, mert várt egy pillanatot majd beszédbe kezdett.
- Én ezt nem mondhatom el. Majd ha Harry jónak látja, dumálni fog róla. – mondta komoly tekintettel. - Te nem vagy éhes? – váltott gyorsan témát. A hangja kissé mókás volt. Akaratlanul is elnevettem magam majd bólintottam, mert már majd éhen döglöttem. Lassan leállította a motort, mikor megállt egy hot-dogos stand előtt.
- Én megvárlak itt, hozz nekem is ugyan azt mint amit magadnak veszel. – legyintettem egyet. Ugyan is a terveim között most épp az szerepelt, hogy hazáig fussak.
- Nem, még a végén képes lennél elmenekülni. – megforgattam a szemeimet és kiszálltam a járműből. Oda sétáltunk az emberhez aki készítette a kaját. Kértünk két hot-dogot, majd vissza beültünk az autóba. De addig nem indult el Niall amíg meg nem ettük az ételt. Már tele voltam, a kezemben marad egy kisebb falat. Le akartam húzni az ablakot, hogy ki hajítsam, de a szöszi megszólalt.
- Most meg mire készülsz? – nézett rám meredt szemekkel.
- Már nem bírom megenni. Ezért eldobom.
- Te hülye vagy? Miért nem szóltál nekem? – kapta ki a kezemből, majd egybe a szájába tömte. Na jó ez fura. Harry egy pszichopata, Niallt pedig érdekes szállak fűzik a kajához.
- Te mindig ilyen éhes vagy?
- Ha legális lenne feleségül venném a kajákat! – jelentette ki halál komolyan. Bedugta a kulcsokat az autóba, és elindultunk. A rádióban valami opera féleség szólt, ezért közelebb hajoltam, hogy valami normális zenére kapcsoljak. Mikor váltogattam a csatornákat megálltam James Arthur-Impossible című számánál. Visszadőltem az ülésemre és hallgattam a dalt, amit nagyon imádtam. Az érzelmeim újra felszakadtak. Utat engedtem a könnyeimnek.
Mikor megérkeztünk, könnyeimet letöröltem az arcomról, majd kiszálltam a kocsiól. Hatalmas házzal találtam szemben magamat. Az állam a földet súrolta a meglepődöttségtől. Ez lenne Harry háza?
Niall megragadta a kezemet, és bementünk a lakásba, ahol ismét egy kisebb sokk fogadott. Beljebb mentem megnézni amikor belefutottam egy barna hajú fiúba. Most komolyan ez a Harry fiúkkal él? Ijedten bámultam a szemeibe, mire ő elnevette magát majd megszólalt.
- Liam vagyok.
- K-Kimberly – mondtam a saját nevemet bizonytalanul.
- Én meg Zayn. – jött le az emeletről egy kicsit barnább bőrű, fekete hajú fiú.
- Ja szia Kim. Szerény személyemben Louis Tomlinsont ismerheted meg. – jött felém egy kék szemű srác. Ugye csak szórakoznak velem? Utálom ha Kimnek szólítanak. Az én nevem Kimberly!
- Had találjam ki, ti vagytok annak a pszichopatának a barátai.– céloztam Harryre. Most komolyan ezek melegek?
- Uh..vicces vagy Kim. – nevetett azt hiszem, Louis.
- A nevem Kimberly, és nem Kim! Na jó, ti és az a másik milyen örült játékot játszatok velem? Kicsit sem vicces! Mi ez valami kabaré? Vagy kandi kamera?  – csak úgy dőltek belőlem a szavak. Ők pedig a nevetéstől szinte már a földön fetrengtek. - Most meg mi a szaron nevettek ti idióták? – ráncoltam meg az egyik szemöldököm,majd a csípőmre tettem a karomat.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen vadmacska vagy, mikor Harry rólad hebegett. – mondta Liam alig érthetően, mert miközben beszélt, a nevetést nem bírta be fejezni. Szétrobbantam a dühtől, hogy ezek a vásári majmok ilyen jól szórakoznak a szenvedésemen. Hirtelen egy ajtó csapódásra lett figyelmes mindenki. Harry jött be rajta. Nagyszerű, már csak ő hiányzott ebből a "jó" társaságból.
- Jó, hogy jöttél Harry, a cicus kezdett bedurvulni. – köpte a szavakat Louis. Mire Harry elnevette magát.
- Fogd be te faszfej. – nevetett. - Gyere! – fordult felém és megindult a lépcsőn. Hát ha őszinte akarok lenni inkább lent maradnék ezzel a négy fiúval, és röhögnének ki, mint, hogy  ő utána menjek. - Kurvára azt mondtam, hogy gyere. – hangja egyre hangosabb lett, megijedtem, ezért utána mentem. Valószínű, hogy a szobájába tartunk éppen. Mikor beértünk a szobája szinte üres volt, egy nagy ágy volt bent, egy szekrénnyel, kicsit sem volt barátságos a hely. Még a falak is fehérek voltak.
- Ti-ti együtt laktok? – kérdeztem rá arra, hogy együtt él-e evvel a négy sráccal. A kérdés már azóta bennem lappangott amióta megláttam őket.
- Ha arra célzol, hogy melegek vagyunk-e, a válaszom nem. És egészen a mai napig a skacok sem laktak itt, de most, hogy te is itt vagy kell a biztonság. Mármint, hogy ha nem vagyok itthon vigyázzanak rád, nehogy elszökj!
- Mit akarsz tőlem?
- Tőled aztán semmit. – emelte ki a 'tőled' szót. Én sem akarnék tőle semmit, de ez fájt, hogy ilyen bunkó módon, mondhatni azt mondta, hogy nem vagyok eléggé szép. Ez minden lánynak rosszul esne.
- Akkor mi a frászt keresek itt? – most már nem értettem semmit. Ha nem akar tőlem semmit, mit keresek én itt? A kérdésemre elnevette magát, és előbújtak édes gödröcskéi. Állj! Mi a fenéről beszélek?
- Szükségem van rád, egy tervhez. – válaszolt unottan. - De többre nem válaszolok. – mondta miközben ledobta magáról a kabátját, a szemeim a karjaira tévedtek amiket csupa tetoválások borítottak.
- Engem nem érdekel, hogy milyen terved van. Haza akarok menni a szüleimhez! – ordítoztam hisztérikusan.
- Jaj fogd már be. Kicsit sem kedvellek, nem bírom elviselni a hangodat, szóval ne visítozz! – nézett rám fura tekintettel.Majd egy megvető pillantást is rám célzott. Hogy lehet valaki ennyire bunkó?
- Hogy lehetsz ennyire bunkó? – próbáltam a könnyeimet visszafojtani. Nem akarom, hogy lássa miatta kezdtem el sírni.
- Nos, ha ebben a házban akarsz maradni. Van pár szabály, amit be kell tartanod!
- De hát én nem akarok itt maradni!
- Shhhh. – próbált el hallgattatni engem, majd újra beszélni kezdett. - 1.szabály: Nem nyúlsz a cuccaimhoz. 2.csak akkor beszélgetünk mi ketten, ha én kezdeményezem. 3. Ha bármilyen nőt felhozok nem fogsz nekem beszólni, és nem leszel féltékeny. Világos? – kérdezte, várva az én válaszomra. Komolyan miért lennék féltékeny?
- Miért is lennék féltékeny?
- Mert előbb-utóbb minden lány az szokott lenni. – vigyorgott önelégülten. - Szóval értetted?
- Értettem. – közben a szemeimet forgattam az ostoba szabályain.
- Na ki felé a szobámból. A folyosó végén, balra megtalálod a tiédet. Tettem az éjjeli szekrényre pár ruhát. – sétált el mellettem, majd kinyitotta nekem az ajtót. Ezzel jelezve, hogy kívül tágasabb. Motyogtam neki egy kösz-t majd ki mentem a szobájából. Hogy én az életemben nem találkoztam ekkora pancserral mint Harry Styles.



Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami tele van hibával, és ócska is. Szóval minden baja van amit el lehet képzelni. De ettől függetlenül várom az új olvasókat, és pipákat, kommenteket.
És a facbebook csoportban is az új tagokat nagyon szívesen látom!  Ahol ha például kések megtudhatjátok, hogy mikorra jön a következő. Vagy éppen tehetek fel nekem ti is akármilyen kérdést Csatlakozzatok! --> CSOPORT

5.Fejezet - Nem vagyok senkié!

Fagyos, rideg tekintetével találtam szembe magam. Féltem! Félelem. A szó, amit a mai napig nem ismertem. Valami oknál fogva nem ismertem a félelem szó jelentését. Valószínűleg azért, mert soha életemben nem tettem olyan dolgot, ami miatt reszketnem kellene. Régen Amy mindig mesélte, hogy szokott félni, sötétben, fél a pókoktól, vagy hogy egyszer az utcán kirabolják és megerőszakolják. Mindig kinevettem őt a paranoiás énje miatt. Most viszont egyátalán nem nevetek. Azt sem tudtam a mai estéig, hogy ha valaki fél, milyen érzések lesznek úrrá rajta. Most ezt is megéreztem. Hátamon hideg fuvallat suhant végig, a gyomrom görcsbe rándult, elgyengültem és ehhez hasonló dolgokat éreztem. Anyáék mindig emlékeztettek ha elmegyek bárhova is vigyázzak magamra, mert Londonban sok részeg, csöves, és szadista állat van. Ó, bár most otthon lennék, és inkább a szüleimmel ordítoznék, mint itt evvel az idegennel lenni, aki fogalmam sincs mit akar tőlem. Gondolataimból az idegen ráncigált ki. Hatalmas kezeivel megragadta az én apró karjaimat, szorosan fogta, és felhúzott magával szemben. Így már majdnem akkora voltam mint ő. De csak majdnem. A csuklómat még mindig erőteljesen szorította. Az arca kifejezéstelen volt. Mintha csak arra várt volna, hogy magyarázatot adjak a cselekedeteimre. Most ez komoly, ő vár magyarázatot?
A szüleim gondolom már forognak az időző jeles sírjukban, hogy sehol sem találnak. Már egy órája otthon kéne lazulnom. De nem, ehelyett, egy szadista állattal állok szemben.
- Mit akarsz tőlem? – bukott ki belőlem. - Figyelj, itt a táskám, van benne elegendő pénz vidd el! De ha nem elég akkor gyere velem haza és a szüleim adnak neked annyit amennyit csak szeretnél! Csak kérlek engedj el! Ne bánts! – folytattam tovább, de most már könny zuhatag kíséretével. A táskámat oda nyújtottam felé, de legnagyobb meglepetésemre ledobta a fűbe. Kiborulásomtól, a dühösebbnél is dühösebb lett!
- Azt hiszed, hogy a kurva pénzed kell, Kimberly? – szemei szikrát szórtak felém. Nagyon megrémültem. Most mit kéne neki felelnem? Ha megmondom neki, hogy egy paraszt, tolvajnak tartom, tuti bántani fog. Ezt pedig messzire szeretném elkerülni.
- Akk..akkor még is mit akarsz tőlem? – hebegtem pár sort. Közben egyik szemöldökömet ráncoltam, Harry nagyon fura srác. Ha nem a pénzem kell neki, akkor mi a fasz?
- Téged akarlak! És a mai estétől csak az enyém vagy! Vágod?! – a kijelentésétől akaratlanul is el nevettem magam. Majd utána eszméltem fel, hogy mit is mondott. Minden egyes porcikám remegett.
- Nem is ismersz, hogy akarnál engem?
- Tudod, Kimberly jól ismerlek! Túl jól, jobban mint te saját magadat. – vigyorgott önelégülten. Ismét futni akartam, de így is erős szorítása a csiklómon elviselhetetlenné vált. - És még valami, még egyszer megpróbálod a szökési kísérletedet, komolyan mondom, kicseszettül megbánod! – húzott magához közel és a fülembe lehelte a szavakat. A szívem úgy zihált, hogy majdnem ki ugrott a helyéről.
- Undorító vagy!
- Azt gondolod? – nevetett miközben zöld szemei csillogtak. - Várj, amíg haza viszlek akkor nem ez lesz a véleményed. – mikor ki mondta ezeket a szavakat nagyon megkönnyebbültem, mert hisz még is csak azt mondta, hogy haza fog vinni. Már azt hittem, hogy valami elhagyatott helyre fog vinni ahol, megerőszakol majd agyon ver és végül kinyír. Eléggé beteg egy gondolat, de maga az ihletője is egy elmebeteg. Csak arra gondoltam, hogy mikor fog már végre haza vinni. Soha az életben nem akarom viszont látni őt. Egy életre elég volt ebből a Harryből!
- A szüleim már nagyon ki akadhattak, úgy, hogy vihetnél már! – sürgettem őt. Mire ő gúnyosan kinevettet. - Most meg min nevetsz? – értetlenkedtem.
- Ja, hogy te arra a hazára gondoltál, ahol laksz.. Hát szépségem ki kell ábrándítsalak. Hozzám jössz haza. – nevette fel ismét. Irritál a nevetése, mint ahogy az egész lénye.
- Mi van? - döbbentem le, miután nem is oda haza akar vinni, ahova én szeretnék menni. Először azt hittem rosszul hallok, de amikor megismételte akkor tudatosult bennem, hogy holnapra halott ember leszek! Hirtelen a fenekembe csípett, amitől automatikusan idegrángást kaptam. És leköptem őt, az előbbi mondhatni játékos Harry elveszett, és helyette jött a durva, kegyetlen. Azt hiszem ez a legnagyobb hiba volt amit tehettem. Miért vagyok ilyen hülye? Ez az egész talán csak egy rossz rémálom, elkezdtem a bőrömbe csípni, hogy ez az egész valós-e, de amikor éreztem a csípést a karomon, nem ért meglepetés, bár reménykedtem, hogy csak egy álom legyen ez az egész. Ó Jack, bár itt lennél velem. De egy tuskó vagy, akit nem érdeklek.
Harry letörölte mancsával a szeme alatti köpést, és felém közelített, de én csak hátráltam tőle. Mikor már nem volt hely, hogy hátrébb lépjek egy fának szegezett. Megfogta az állkapcsom, de hirtelen megcsörrent a mobilja. Káromkodva előkapta a zsebéből, közben elengedte az államat.
- Mi a faszom van? – üvöltötte a telefonba. Azt hiszem miattam ilyen paprikás hangulatú. - Mit mondasz? Az a görény már megint nem bír a kis faszával? Ki verem belőle a szart is! Igen velem van ő is, gyere ide és vidd innen, már így is nagyon felidegesített, és ki tudja mit tennék vele. Niall legyél itt öt percen belül. Mit tudom, én valami erdőben vagyunk. Siess! Világos? – csak hallgattam, ahogy a telefon másik végében lévő emberrel, hogy ordítozik. És mindenféle csúnya dolgot. Kiből akarja kiverni még a szart is? Ki az a Niall? És engem nem akar bántani? Ezer és ezer kérdés volt bennem megválaszolatlanul.
- Maradj itt! Világos? Niall jön és haza visz. Mármint az én házamba! Ne próbálj elmenekülni, mert megtalállak! Vágod? – fordult felém miután lecsapta a mobilját, és vissza dobta a zsebébe. Nem válaszoltam semmit, mert ha elmegy senkit nem fogok várni, egyből futásnak erednék. - Ha meglátom, hogy lelépsz a kis barátnőd fogja megbánni, Amy elég csinos kis példány. Liam oda van érte. – ez a féreg most Amyvel fenyeget engem? Nem volt más választásom csak motyogtam, egy 'igen értem' szerűséget, Amy érdekében.
- Okos kislány. – dicsért meg. Mintha egy kutya lennék.
- Akkor Niallt vagy kit várjak?
- Niallt! Ha bárki más bántana csak hívj! És levágom a golyóit! – fogta a mobilom és beírta a számát. Ugyan már, nála jobban már senki nem terrorizálhatna. Neki kéne levágni a golyóit.
- Rendben van. – sóhajtottam egy nagyot.
- Ha haza érem, még tisztázzuk ezt a köpködős ügyet!
Majd elindult, árnyéka egyre messzebb került tőlem, aminek őszintén nagyon örültem. Sajnos nem menekülhettem el, mert azt Amy bánná meg. Harryből mindent kinézek, és arra is képes lenne hogy bántsa a barátnőmet, akiben bár csalódtam, de szerettem őt és nem szeretném ha baja esne. Éppen elég az, hogy én bele keveredtem ilyesmibe. Nem is ismerem Harryt mit akar tőlem? Amikor rá kérdeztem, elég fura választ adott, amit nem értettem meg. Ez az egész Jack hibája, ha nem szeretném még mindig kétségbeesetten, és nem csókolózott volna más lánnyal, nem keveredtem volna verekedésbe és nem jött volna a göndör ördög leállítani.Vajon mi lehet a szüleimmel? Hiányzok nekik azután, hogy azt mondták többé nem tekintenek rám úgy mint a lányukra?
Leültem a fűbe, lábaimat szorosan felhúztam az arcomig és átkulcsoltam a kezeimmel, és vártam amíg megérkezik a fickó akit a göndör megkért, hogy vigyen a házába. Hamarosan előttem megállt egy autó, amiből egy szőke, kék szemű fiú ült a volánnál.





Kérnék szépen mindenkit írjon megjegyzést és iratkozzatok fel! Illetve a facebook csoporthoz csatlakozzatok! --> CSOPORT

4.Fejezet - Ki ő és mit akar tőlem?

- Eresz már el, te seggfej! – ütöttem a titokzatos idegen mellkasába, ami szemmel látható volt, hogy nem tetszett  neki. Ennek hangot is adott. Megdöbbentem, mert egy pillanta úgy éreztem, hogy már láttam valahol ezt a fiút.
- Már mondtam, hogy pofa be! – kiabált egy nagyot. Ki ez, és mit képzel magáról, hogy csak így el kezd velem ordítozni?
- Ki vagy te?
- Harry Styles. – válaszolt nyersen. Közben folyton a háta mögé pillantott, mintha valaki elől menekülne.
- Én..
- Tudom, te Kimberly White. – vágott a szavamba. Honnan tudja ez az ember a nevemet?
- Te honnan tudod a nevemet?
- Tudod kislány, mindent tudok Londonról. Tehát az itt élő emberekről is.  De főleg rólad. – vigyorgott. Olyan önelégült vigyor ült ki az arcára, hogy képes lettem volna egy tál forró levessel nyakon önteni. De mindegy is. Ez eléggé furán hangzott. Viszont azt még mindig nem értettem, miért avatkozott bele a verekedésembe.
- Miért nem hagytad, hogy befejezzem amit elkezdtem? – céloztam a bunyóra.
- Nem tetszenek a harcias lányok. – mondta ismét vigyorogva. - Azokat szeretem akik visszahúzódóak, és csendesek. – lehelte a fülembe rekedtes hangjával. A hideg futkosott végig a hátamon, a kijelentésétől. Rémisztő ez a pasas. Azt hiszem jobb ha megyek. Tehát sarkon fordultam, hogy haza menjek a szüleim már biztos haza értek és szegény Lisa már biztosan halálra rémülhetett. Engem pedig kifognak csinálni. De ekkor hirtelen egy erős férfi kar visszarántott.
- Hova ilyen sietősen? – nézett bele a szemembe, gyönyörű zöld szemeivel.
- Ne...nekem vissza kell mennem Jackhez. A barátomhoz. – dadogtam, mert kissé megijedtem tőle.
- A barátod? Ugyan már, ne viccelj, ha rajta múlott  volna most mentek volna annak a csajnak a barátai és belőled egy kifacsart szivacs lenne. – nevetett. A hangja nagyon mély, rekedtes, nem az átlagos férfi hang.
- Haza kell mennem! – emeltem fel a hangomat vele szemben. Ez a fiú úgy csinál, mintha rég óta ismerne, és mindent tudna rólam. A mondatomra a szemei összeszűkültek és düh árat szét a testén. Féltem. Talán jobb lett volna  a békesség mellett döntenem és nem rá ordítani. Néha meg kéne fogadnom mások tanácsát, miszerint mindenki jobban járna ha csöndben maradnék.
 Smaragd zöld szemei fekete színt öltöttek magukra. Semmi fajta gondolkodás nélkül elkezdtem szaladni. Nem tudom miért. Talán csak megijedtem. Mert Harry eléggé ijesztő fickó volt. Csak futottam és futottam amerre a szemem ellátott, az irányt egy sötét erdő felé vettem. Mikor szereztem egy kis előnyt vele szemben, megálltam az egyik fánál. Neki dőltem és levegőért kapkodtam. Közben folyton a hátam mögé pillantottam, ne hogy egyszer csak mögöttem teremjen.
Már kezdtem megnyugodni mikor egy nemrég ismert hang a nevemet kiabálta, erőteljesen.
- Kimberly! – a hangján keresztül érzékeltem, hogy nagyon mérges lehet. És ha elkap ki tudja mire lenne képes. Bármit kinézzek belőle. Amint meghallottam a hangot újra futásnak eredtem. Leírhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Nem is ismerem őt, akkor mi a frászt akar tőlem? A szoknyám csak úgy lebegett, ahogy sprinteltem. Már a sírás határán voltam, de megpróbáltam parancsolni a könnycsatornáimnak, hogy egy egy cseppet se ejthessek.
Az erdőből próbáltam egy kiutat keresni ami a főútra vezetne, ahol végre normális emberek is lehetnének, és nem hagynák, hogy Harry bántson.
- Kimberly! Állj meg! – mondta még dühösebben mint a húsz perces találkozásunk alatt valaha is. Egyébként kéne félnem tőle? Bántana? Hülye vagy Kimberly? Naná, hogy bántana! A gondolattól csak még erőteljesebben futni kezdtem.
De a lábaim összerogytak alattam. Cserben hagytak. Még soha életemben nem futottam ennyit és ilyen sokat! Testem úgy rogyott a harmatos fűbe mint egy papír darab. Könnyeim megindultak a szemeimből és végig folytak az arcomon. Mit tettem, hogy ezt érdemlem? És ekkor megtörtént a rémálom! Ismerős alak tűnt fel előttem. Lent a földről még magasabbnak tűnt, akár egy óriás. Vettem a bátorságot és a szemeibe néztem. Egy szúrós, aggreszív tekintettel találtam szembe magam. Megint elcsesztem.
- Kicseszettül nem volt jó ötlet, hogy elfutottál előlem!

3.Fejezet - Ennél rosszabb már nem lehet

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Amy ezt képes feltételezni rólam. Komolyan azt gondoltam, hogy legjobb barátnők vagyunk, akik mindig mindent megosztanak a másikkal, akik bíznak egymásban és a legfontosabb mindig ki állunk egymásért. De Amy ezt most nem tette. Emlékszem régen mennyire szerettük egymást, Amyt általános óta ismerem. Először nem szimpatizáltunk egymással, majd utána pedig egymásra hangolódtunk, azt hiszem úgy, hogy az egyik osztálykiránduláson egy szobába küldtek minket és nem volt választásunk csak beszélgetni kezdtünk. Rájöttünk, hogy nagyon sok közös van bennünk.
De ezen már nem jó tépelődni, mert Amy cserben hagyott. Rám csukta az ajtaját és Jadenek hisz. Haragudni nem tudok rá, de nagyon csalódott vagyok.
Az utamat most Jack felé vettem. Most már komolyan csak ő az egyetlen esélyem. Most már csak ő rá számíthatok. Mikor megérkeztem a lakásához, nagyon furának éreztem mindent. A házból csak úgy dübörgött a rock zene. Két saroknyira is ez a hangos zene rémisztgette az embereelepett. Meglepett, mert Jack soha nem csinált ilyent. Legalább is amióta együtt vagyunk nem tudtam róla. Kopogtatni akartam az ajtaján, de akkor rá jöttem,hogy valószínűleg a zsivajtól nem hallaná meg. Ezért hát  semmilyen figyelmezztés nélkül be mentem. Mikor beléptem egyből megütött az erős alkohol szaga. Totál ismeretlen emberek jöttek nekem, és tapiztak. Mi a frász?  Hol a tökömben van Jack?  Szemeimmel próbáltam a barna, kék szemű szerelmemet keresni. De a házban a nyomorgó tömeg miatt, szemeim feladták a kutatást. Jack szobája felé indultak a lábaim. Az emelet felé vezető út, vagyis a lépcső tele volt smároló részeg tinikkel. Annyira irritáló volt, hogy inkább vissza fordultam a nappali felé. Nagy nehezen a kanapéhoz értem, majd le ültem rá. Nagyon dühös voltam Jackre! Közben a mobilom megcsörrent.

- Kimberly! – nyögte a telefonba egy riadt hang.

- Lisa?

- Igen, én vagyok. Csak azért hívtalak fel, mert a szüleid harminc perc múlva haza érnek. És ha nem fognak itthon találni, mindkettőnknek vége. – mondta remegő hanggal, szinte sírva bökte ki a szavakat.

- Lisa nyugodj meg! Ígérem sietek. Csak el kell intéznem valamit. – céloztam Jackre, majd le tettem a telefont. 

 Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy pasas ült le mellém. Távolról is lehetett érezni az undorító pia illatát, ami a szájából egyenesen felém jött.
- Szia cica. – köszönt rám miután alaposan végig mért. A szemeiből áradt valami olyasmi, mintha szívesen látna az ágyában. Szőkés barna haja volt, és mogyoró barna szemekkel rendelkezett. Ha nem lett volna barátom, és nem lett volna egy perverz disznó, talán még be is jött volna 

- Ja, szia.–  mondtam nyersen.
- Ed vagyok.
- Kimberly.
- Ja, már hallottam rólad. Te vagy Jack csaja. – nevetett.
- Ebben mi a szar a vicces? – emeltem fel a hangomat. Egyszerűen nem vágtam, hogy mi a kurva vicces abban, hogy Jack barátnője vagyok. De aztán amit utána mondott, választ adott a kérdésemre.
- Csak annyi, hogy Jack téged szokott mindig kifigurázni.–  mondta és még jobban röhögni kezdett.
- Mi? Mit értesz ezalatt?–  kérdeztem, mivel nem értettem mire céloz.

- Mindig azt szokta mondani, hogy csak a pénzed miatt van veled. Hogy milyen hülye és gyerekes vagy,hogy azt hiszed ő is szeret téged. És, hogy milyen naiv vagy, hogy elhiszed minden szavát. – emelte a szájához az üveg sört, ami a kezében volt. -  Tudod cica, Jack  nem érdemel meg téged, most is valahol egy lánnyal hempereg valamelyik szobában.  folytatta tovább.
- Miért kéne hinnem egy ilyen részeg fasznak? – támadtam rá. Egyszerűen nem akartam elhinni amit mondott. Nem így ismertem meg Jacket.
- Nézz csak oda cica baba.–  mutatott az egyik irányba az ujjával. Az állam szószerint leesett! Jack egy másik csajt csókolgatott és a fenekét tapizta. Egyből fölpatantam a helyemről és oda siettem , Jacket felpofoztam a lánynak pedig el kezdtem a haját tépni. Sosem voltam híve a verekedéseknek, de most megfogom mutatni ennek a ribancnak, hogy ami az enyém azt senki nem veheti el. Valószínűleg ha anyájék tudomást szereznek erről, az utcára küldenének. De jelen esetben ez sem érdekelt.
Már kint voltunk az udvaron azzal a lánnyal. A tömeg körénk gyűlt és várták hogy mi fog történni. El sem tudtam hinni,hogy Jack csak ott áll és bámult mint aki izgatott a bunyó miatt. Csak ütöttem és ütöttem a csajt, az egyik alkalommal akkorát ütöttem az öklömmel, hogy a lány orra elkezdett vérezni. Az emberek elkezdtek tapsolni, én pedig büszke voltam magamra. Már a földön feküdt,amikor közelítettem felé és elkezdtem rúgni. Míg valaki megragadott hátulról, a tömeg el kezdett futni felénk, mintha a személyt aki lefogott mindenki ismerte volna. Megragadta a karomat és elkezdett futni velem az emberek elől. Göndör fürtjei ide-oda libegtek futás közben. Ez nem Jack volt.
- Eresz már el! – üvöltöttem az ismeretlennel. Az arcát még mindig nem láttam.
- Fogd már be, mert észrevesznek!– suttogta. Magával szembe fordított,és akkor teljesen ledöbbentem.

2.Fejezet - Senki nem hisz nekem.

**********

Csak ültem és vártam arra, hogy a szüleim ki jöjjenek az igazgatótól. Idegességemben a körmeimet rágtam, nem tudtam, hogy oda bent mi történhetett. És azt sem tudtam, hogy miket mondanak rólam, még megvédeni sem tudtam magamat. A hosszas várakozás alatt be nyúltam a farzsebembe és elővettem a telefonomat. Majd a táskám legmélyebb bugyraiból a fülhallgatómat is előkotorásztam. Nem volt kedvem, a saját dalaimat hallgatni, ezért a rádióra bíztam a zene kiválasztását. Közben pedig nagyon feszült voltam. A rádiós azt mondta, hogy most jöjjön egy megnyugtató dal,Lana Del Ray - Summertime Sadness című dala. Hát remélem, hogy egy kicsit lenyugtat ez a dal.  Miközben a zenét hallgattam már a refrén a fülembe mászott minden bajomat elengedtem csak énekeltem a dalt magamban. Azt hiszem ez a dal pár pillanatra elfeledtette velem a problémákat. Hirtelen egy ajtó csapódás hozott vissza a rideg valóságba.
- Rendben, köszönjük, hogy szólt! – hallottam a fülem sarkából az ismerős hangokat. Majd aztán a lépteket amik egyre jobban közelítettek felém.
- Kimberly White! Remélem nyomós indokod volt, hogy ezt művelted! – mondta nekem anya, akinek a szemei fel tudtak volna nyársalni engem.
- De hát nem én tettem! Nem hisztek nekem ti sem?
- Szeretnénk hinni neked, de bizonyítékok vannak arra amit műveltél. Vagy is ellened szól minden! – szórta a szavakat apa, aki sokkal higgadtabb volt mint anyám,aki még mindig úgy nézett rám, mint akit utál.
- Mellesleg megbuktál irodalomból! – egy női kar nyúlt az arcom után. Sikeresen megpofozva engem, az arcom szinte égett a fájdalomtól.
-Szégyent hoztál ránk Kim, érted? Szégyent! – most biztos vagyok benne, hogy apa is élve megnyúzott volna.
- De hát miért nem értitek meg, hogy Jade műve volt! Soha nem füveztem, főleg nem az iskolában! Igen igaz, hogy irodalomból meg húztak de a másik fele egy kicsit sem igaz! Mi a szarért nem hisztek nekem? – üvöltöttem.
- Amióta Jackel vagy, minden megváltozott! A tanulásod hanyatlott és még drogos ügyekbe is bele keveredtél! – mondta apa érzelem mentesen.
- Ez nem igaz! Erről nem Ő tehet! Őt ne keverjétek bele! Kérlek. – léptem egy lépésnyivel közelebb anyához, remélve, hogy ő hisz nekem.
- Egy szégyen vagy! Nem is akarok egy utcán közlekedni veled! – tolt el magától. Azt mondta, hogy egy szégyen vagyok?
- Anya ne mond ezt!
- Ez az igazság! Te nem vagy a lányom, az én lányom nem ilyen volt!
- Te tisztában vagy azzal, hogy most miket vágsz a fejemhez?
- És te tisztában vagy avval, hogy felfüggesztettek a viselkedésed miatt? – szólt közbe egy férfi hang a veszekedésünkbe.
- De apa, hisz ha felfüggesztettek az csak maximum egy hét, annyi ki jár nekem is.
- Nem Kimberly, ki rúgtak az iskolából! Nem járhatsz többet ide! Miután verekedtél és drogoztál, bármit is hoztunk a védelmedre, nem hatott a tanárokra. – éreztem a szavain, hogy undorodik tőlem ős is akárcsak anya.
Reagálni nem tudtam, mert megfogták a karomat és kirángattak az autóhoz. Beültem a hátsó ülésbe és csendben el kezdtem zokogni. Miért érdemlem ezt? Senkinek nem ártottam, még is ezt kapom. A haza felé tartó út egy örökké valóságnak tűnt. Hozzám sem szóltak. Mindig is tudtam, hogy Jade utál engem, de hogy ennyire? Ez azért durva volt tőle is! Remélem most boldog, hogy elérte a célját azzal, hogy ki rúgtak a suliból és, hogy a szüleim egy szót sem váltanak velem. Ó, bár itt lenne velem most Jack. Mikor haza érkeztünk, a szüleim tíz percet sem voltak a lakásban, mert sittek vissza a munkába. Ahonnan miattam kellett el jönniük. Milyen ironikus, nem de? A nappali felé vettem az irányt a szobámból, de a lépcső felső fokán meg álltam. Fél füllel hallottam ahogy anyáék oda súgják a személyzet összes tagjának, hogy semmilyen látogatót nem fogadhatok, illetve a házat sem hagyhatom el. De nekem találkozom van Jackel ma este, a francba! Fel futottam vissza a szobámba. Akkor is a barátommal töltöm a mai napot! Már épp a szökésemet terveztem amikor a személyzet egyik tagja jött be hozzám.
- Minden rendben kisasszony? – kérdezte Lisa az egyik szobalány. Nem is értettem, hogy dolgozhat nálunk hisz ha jól tudom csak egy évvel idősebb tőlem. Még tanulnia kellene. Azt hiszem, hogy kedvelem őt, beszéltem vele egy párszor és nagyon kedves lánynak bizonyult.
- Ugyan már Lisa. Hisz egy idősek vagyunk, nem vagyok én olyan öreg, hogy asszonynak szólítsanak. Csak simán Kimberly vagyok. Egyébként mondhatni minden rendben van. – de hogy van rendben, ki vagyok.
- Rendben Kimberly. – mosolygott.
- Lisa!  – kiabáltam utána mikor ki akart menni. - Segítenél nekem? – a tervem részesévé szeretném tenni őt.
- Persze kisasszony! – már megint kisasszony, a fenébe. - Vagyis Kimberly. – javította ki magát.
- Lisa, gondolom hallottál a mai nap történéseiről. De tudnod kell, hogy nem én tettem.
- Tudom Kimberly, maga, vagy is te tudom, hogy nem lennél képes ilyesmire.  – amint ki mondta ezeket a szavakat megnyugodtam. Végre valaki aki nekem hisz!
- Akkor segíts nekem megszökni a mai estére!  – tértem a lényegre. A szemei majd ki estek a helyükről, a meglepődöttségtől. - Lisa. – csettintettem egyet az orra alatt, hogy magához térjen.
- Me..megszökni?  – dadogta zavarodottságában.
- Igen, ha te segítesz nekem senki nem fogja megtudni. Ígérem ha le is bukok téged nem rántalak magammal! Esküszöm.
- Rendben, de még is mit kéne tennem?
- Tereld el a többiek figyelmét, és ne engedd, hogy bárki is a szobámba jöjjön. Csupán mond azt nekik, hogy téged kértelek meg, hogy senkit ne engedjek be. Illetve, hogy senkit nem akarok látni. – magyaráztam neki a dolgokat. De közben rá eszméltem arra, hogy háromszor mondtam el neki, hogy senkit ne engedjen a szobám közelébe. Azt hiszem kezdek begolyózni.
- Talán menni fog.  – vakargatta meg a nyakát a barna hajú lány. Szemei, amit fekete szemceruzával emelt ki, félelmet sugárzott.
- Ne aggódj Lisa, sietni fogok. Muszáj látnom Jacket! – láttam amint a szája mosolygásra kész a kijelentésemtől. Közelebb léptem hozzá és megpusziltam az arcát. - Köszönöm. – majd fogtam a táskámat bele dobáltam amire szükségem lehetne. Még egy utolsót vissza pillantottam a szobámban lévő barna hajú lányra és ki léptem az ajtón. A hátsó ajtó felé közeledtem. Szép lassan, óvatosan lenyomtam a kilincset és ki léptem az utcára. Először az utamat Amy felé vettem. Muszáj beszélnem a legjobb barátnőmmel. Valakinek ki kell öntenem a sebzett lelkemet. Az utcán sétáltam mikor leintettem egy taxit, mivel ha gyalog mentem volna túl sok időbe teltlne, ami nekem jelen pillanatban nincs.
- Hová vihettem a kisasszonyt? – kérdezte udvariasan. A francba  a folytonos kisasszonyozással!
- Charterhouse Street utcába vigyen, kérem. – elindította a motort és már süvítettünk is. Most már nagyon megbántam, hogy nem hoztam el magammal a bőrkabátomat. Hisz Londonban vagyunk, ahol az időjárás nem épp a meleg felé hajlik. Nem volt épp a legjobb dolog egy szál vékony hosszú ujjúba eljönni. Éppen azon morfondíroztam, hogy kéne egy kabátot kölcsön kérnem Amytől, amikor a sofőr megszólalt.
- Megérkeztünk hölgyem. – fordult hátra és küldött egy megnyugtató mosolyt felém. Ki fizettem a fuvart, és illedelmesen elköszöntem. Majd elindultam Amy háza felé. Eléggé ijesztő tud lenni ez az utca sötétedéskor. Bár amikor világos nagyon is barátságos. Célpontba vettem az ajtót és erőteljesen megnyomtam a csengőt. Úgy erős két percet várhattam, amire az ajtó kinyílott és Amy gyönyörű arca fogadott.
- Kimberly? – kérdezte úgy, mint aki még soha életében nem látott volna.
- Annyira hiányoztál! Muszáj beszélnem valakivel, aki szeret és támogat – öleltem meg őt. De ő nem viszonozta az ölelésemet. - Valami baj van Amy? – néztem rá aggódó tekintettel.
- Miért csináltad?
- Mégis miről beszélsz? – fogalmam sincs miről beszélhet.
- Miért drogoztál, majd ütötted meg Jadet? – hangján érzékeltem, a felháborodottságot.
- Ja, hogy az. Azt hittem valami másról beszélsz.
- Még mindig nem válaszoltál!
- De hát nem én tettem! Jade csinálta az egészet úgy, hogy utána rám kenhesse az egészet. – magyaráztam.
- Nem értem, hogy tehetted ezt. Azt hittem te más vagy, te rendes vagy, de nem. Csalódtam benned Kimbery.  – mondta majd a kezét a szeméhez emelte és a könnyeit törölgette. Mi a franc? Ő sem hisz nekem? 
- Te ezt most totál komolyan gondoltad? – nevettem ki őt.
- Hogy tudsz ezen nevetni?
- Hinned kell nekem Am.  – fogtam meg a karját.
- Nem megy. Hagyj békén. – elhúzta a karját, majd rám csukta az ajtót. Mi a picsa? Ezt most komolyan gondolta? Képes azt feltételezni rólam, hogy ilyenekre lennék képes? Nagyot csalódtam Amyben. A legjobb barátnőmben. Milyen ironikus.