Harry szemszöge
Egyszerűen megfagytam, mikor is realizáltam, hogy Ly itt van. A francba is már! Az állkapcsom megfeszült és minden gondolkozás nélkül a hang irányába futottam.
- Ly, hol vagy? – ordítottam. Miközben, kerestem őt, minden ajtót berúgtam, majd meggyőződtem róla, hogy ott van e.
- Harry! Harry, segíts, kérlek! – kiabálta vissza nekem. Hangjából áradt a félelem és a kétségbeesettség keveréke. Ekkor megpillantottam az alagsorban egy pinceszerűséget, amiről az ajtó hiányzott. Lépteim egyre hangosabbak és erőteljesebbek lettek. Megálltam, majd kissé kifújtam magam, de ekkor megpillantottam Őt. Kezei és a lábai össze voltak kötözve, ajka pedig enyhén vérzett, mert ragasztó borította el. Szemei, fáradtak, kisírtak. Jobb orcáján egy nagyobb piros folt volt. Ezt vagy én okoztam, vagy ez a pasas. Eszeveszetten mellé szaladtam, kioldóztam a köteleket, amiket odébb dobtam, majd gondolkozás nélkül az ölembe kaptam. Fogalmam sincs miért. Ő az arcát a nyakamba temette majd úgy sírt tovább. Pólója alig takart valamit felső testéből.
- Én..én annyira sajnálom! – nyögtem ki, közben a kezemmel felemeltem pofiját, hogy a szemembe nézzen. Tekintetünk egybeolvadt. Zöld szemei csillogtak a fájdalmas könnyektől.
- Köszönöm! – reagált pár perccel később, mivel szemeinkkel egymás ábrázatát tanulmányoztuk. Habár nem is igazán értettem, hogy mire célzott. Lábai gyengéden körbefonták derekamat, két kezével nyakamat fogta, kissé közel hajolt, mire megszólaltam.
- Most már nem lesz semmi baj! – nyugtattam, mert éreztem, hogy tenyere a nyakam körül remeg. Nem válaszolt semmit. Csak egymást néztük percekig. Egy percig azt hittem, hogy megcsókoljuk egymást, de ekkor valaki csak úgy futótűzként robbant be a helyiségbe.
- Jaj, a kis szerelmes galambocskák! – a fazon volt akinek fizettem a tankolásért és aki elvette tőlem Kimberlyt. Csak gúnyosan nevetett. - Remélem elköszöntetek egymástól, mert legközelebb a túlvilágon találkoztok! – előrántott egy fegyvert, amit teljesen ledöbbenve vettem figyelembe. Lyt ledobtam magamról, jó távolra löktem, mert már el is eresztett az a faszfej egy golyót. Minden áron megakartam védeni ezt a lányt, de még én magam sem értettem miért. Hisz az én terveim között is a gyilkosság szerepelt. Pillanatok alatt zuhantam a földre, mivel a golyó a vállamat érte el.
- Harry! – hallottam, ahogy egy megviselt hang a nevem kiáltja. Ly másodpercek alatt mellettem termett. Az illető, aki meglőtt, felénk közelített. Míg Ly megfogta a két vállamat, és maga mellé húzott. Az éles fájdalom még jobban testem sajgó részébe nyílalt, mikor apró ujjaival vonszol maga mellé szorosan. Az egész úgy nézett ki, hogy a karjaiban feküdtem, tehetetlenül.
- Most pedig te jö.. – nyitotta volna ki száját, és fegyverét újra meghúzta volna most már valószínű, hogy a lányra célzott, akinek a kezei között hevertem. Ekkor Louis lépett közbe, fején eltörve két sörös üveget, majd ahogy a földön terült el eszméletlenül, még belé rúgott párat. Nevettem az egész helyzeten. Ezért is imádtam ennyire Louis Tomlinsont, aki a legjobb barátom volt, mindig jó időben volt jó helyen! Oda sietett hozzánk, majd felsegített, Kimberlyvel a másik oldalamon. Kint Niall, Liam és Zayn mit sem sejtve vártak ránk még mindig. Mikor meglátták, hogy Lou és Ly hoz ki engem egyből hozzánk rohantak, majd segítettek berakni az autóba, de nekem ez nem tetszett.
- Hé, én vezetek! – nyögtem ki fájdalmasan. De a fiúk ezt figyelembe sem vették. Szó szerint leszarták, hogy megszólaltam. Kimberly szorosan mellettem ült, vagy is én félig meddig rajta feküdtem. A vállamon a pont, ahol meglőttek, csak egyre jobban fájt. Szinte sikítani tudtam volna a fájdalomtól. De nem mutathatom ki, hogy fáj. Erősnek kell mutatkoznom mások előtt! Liam beült a volán mögé és már mentünk is haza. - A kurva életbe már! Nem hallottátok, hogy majd én vezetek? – üvöltöttem.
- Harry, pofa be! – kiáltottak rám egyszerre.
Kimberly szemszöge
Mikor megláttam Harryt, ahogy épp megakar menteni, hihetetlen, megfogalmazhatatlan érzés keletkezett mellkasomba. Még soha nem örültem ennyire egy embernek sem, mint Harrynek. Amikor megpillantottam göndör hajzuhatagát, szívem egy óriásit dobbant. Abban a pillanatban ő volt az én hősöm! Mikor vállon lőtték olyan volt, mintha engem is ért volna a lövés. A szívem egy pontja, mintha talán elkezdett volna öhm..fájni? Fogalmam sincsen, miért éreztem ezt, de éreztem. Amikor az autóban, rajtam támaszkodva kapkodott levegő után, bűntudatom támadt. Hisz ha én nem futok el előle akkor valószínűleg őt sem sebesítették volna meg. Akármennyire is nem tudom, hogy Harry mitől lett ilyen és miért viselkedik ilyen ellenségesen velem, mikor régen legjobb barátok voltunk, de Ő ennek ellenére is fontos nekem. De azt én magam sem tudom, hogy milyen értelemben. Képzeletemből az zökkentett ki, hogy Zayn az anyós ülésről kiszáll majd becsapja maga után az ajtót, őt követték a többiek. A srácok segítettek Harrynek be toporzékolni a házba, míg én a kocsi hátsó ülésén talált pokrócba bugyoláltam magam, hiszen a szakadt felső alig takart valamit. Egy ideig még kint maradtam, friss levegőre volt szükségem. Kint álltam, a decemberi csípős hidegben, közben a csillagokat számoltam, kevés sikerrel. Már majdnem megfagytam oda kint, de nem éreztem még azt, hogy itt lenne az ideje be menni, a meleg házba. Néha egy-egy könnycsepp kicsordult szemem sarkából, bár azt nem tudom, hogy a hideg szélnek avagy az érzelmeknek köszönhetően. Épp letöröltem a sós cseppet szemeimből, mikor valaki hátulról, váratlanul vállamra helyezte mancsait.
- Hé, minden oké? – hátranéztem és egy szőke hajzuhataggal találtam szembe magam. Niall volt.
- Hát, öhm..ja. – feleltem hanyagul, ezt követően tekintetem vissza vezettem a csillagokra. Niall csak állt mellettem, engem figyelve, olykor azért ő is felnézett a csillagokra, a sötét égre.
- Ideje lenne bemenni! – mondta pár perc után. Nem válaszoltam csak helyeslően bólintottam fejemmel jelezve, hogy egyetértek vele. Nialler elindult, én pedig közvetlenül követtem őt. E közben a szőke sráccal váltottunk pár szót, de hirtelen Harry, mérges és egyben kissé fájdalmas hangja ütötte meg a fülünket.
- Hagyjatok már békén! Egyedül is megoldom, csak hagyjatok már! – mint említettem Harry hangját két érzelem vegyítette. A méreg és a fájdalom. Tekintetét rám kapta, elolvadtam gyönyörű smaragdjaiban. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy embernek, hogy lehet ilyen varázslatosan gyönyörű szemei, amivel mindenkit le vesz a lábairól. Nem tudom, hogy mi változott ez az éjszaka alatt, de sok minden az biztos. Főleg az érzéseim, még jobban zavarosak lettek. Bátorságot vettem magamon és közéjük mentem. A többi srác, mintha valami jelnek vette volna ezt az egészet és elvonultak a szobájukba. Harrehval ketten maradtunk, míg ő a sebét próbálta lefertőtleníteni én addig végig néztem, ahogy testén az izmok kirajzolódnak. Látványára beharaptam alsó ajkam, váratlanul rám emelte tekintetét, én pedig egyből lesütöttem a szemeim, éreztem, hogy száját egy apró mosolyra húzza, majd elkezdett felém beszélni.
- Hé, jól vagy, ugye? – kérdezte lágy hangon. Mintha csak az évekkel ezelőtti Harry beszélt volna hozzám.
- Öhm.. – megköszörültem a torkomat, aztán folytattam tovább. - igen, minden rendben. Na és öhm, izé veled minden okés? Mármint, erm.. úgy értem, izé.. mindegy, hagyjuk. – össze vissza hebegtem, te jó ég. Talán ennyire még sosem voltam zavarban. Harry fájdalmasan felröhögött, hisz közben a kezén a seb kezdett egyre csúnyább lenni.
- Segítesz? – nézett rám őszintén. Heves bólogatásba kezdtem és oda mentem hozzá, kezéből kivettem a fertőtlenítős flakont, az asztalról egy vattát vettem el, ráöntöttem a szert, majd a vállán azt a pontot kezdtem el dörzsölni, ahol megsebesült.
- Á, a kurva életbe! – beharapta alsó ajkát a fájdalomtól, én megijedtem, ezért letettem a kezemben lévő tárgyakat, de ekkor közbe szólt. - Ne, ne! Semmi baj, folytasd.
- Hé, én vezetek! – nyögtem ki fájdalmasan. De a fiúk ezt figyelembe sem vették. Szó szerint leszarták, hogy megszólaltam. Kimberly szorosan mellettem ült, vagy is én félig meddig rajta feküdtem. A vállamon a pont, ahol meglőttek, csak egyre jobban fájt. Szinte sikítani tudtam volna a fájdalomtól. De nem mutathatom ki, hogy fáj. Erősnek kell mutatkoznom mások előtt! Liam beült a volán mögé és már mentünk is haza. - A kurva életbe már! Nem hallottátok, hogy majd én vezetek? – üvöltöttem.
- Harry, pofa be! – kiáltottak rám egyszerre.
Kimberly szemszöge
Mikor megláttam Harryt, ahogy épp megakar menteni, hihetetlen, megfogalmazhatatlan érzés keletkezett mellkasomba. Még soha nem örültem ennyire egy embernek sem, mint Harrynek. Amikor megpillantottam göndör hajzuhatagát, szívem egy óriásit dobbant. Abban a pillanatban ő volt az én hősöm! Mikor vállon lőtték olyan volt, mintha engem is ért volna a lövés. A szívem egy pontja, mintha talán elkezdett volna öhm..fájni? Fogalmam sincsen, miért éreztem ezt, de éreztem. Amikor az autóban, rajtam támaszkodva kapkodott levegő után, bűntudatom támadt. Hisz ha én nem futok el előle akkor valószínűleg őt sem sebesítették volna meg. Akármennyire is nem tudom, hogy Harry mitől lett ilyen és miért viselkedik ilyen ellenségesen velem, mikor régen legjobb barátok voltunk, de Ő ennek ellenére is fontos nekem. De azt én magam sem tudom, hogy milyen értelemben. Képzeletemből az zökkentett ki, hogy Zayn az anyós ülésről kiszáll majd becsapja maga után az ajtót, őt követték a többiek. A srácok segítettek Harrynek be toporzékolni a házba, míg én a kocsi hátsó ülésén talált pokrócba bugyoláltam magam, hiszen a szakadt felső alig takart valamit. Egy ideig még kint maradtam, friss levegőre volt szükségem. Kint álltam, a decemberi csípős hidegben, közben a csillagokat számoltam, kevés sikerrel. Már majdnem megfagytam oda kint, de nem éreztem még azt, hogy itt lenne az ideje be menni, a meleg házba. Néha egy-egy könnycsepp kicsordult szemem sarkából, bár azt nem tudom, hogy a hideg szélnek avagy az érzelmeknek köszönhetően. Épp letöröltem a sós cseppet szemeimből, mikor valaki hátulról, váratlanul vállamra helyezte mancsait.
- Hé, minden oké? – hátranéztem és egy szőke hajzuhataggal találtam szembe magam. Niall volt.
- Hát, öhm..ja. – feleltem hanyagul, ezt követően tekintetem vissza vezettem a csillagokra. Niall csak állt mellettem, engem figyelve, olykor azért ő is felnézett a csillagokra, a sötét égre.
- Ideje lenne bemenni! – mondta pár perc után. Nem válaszoltam csak helyeslően bólintottam fejemmel jelezve, hogy egyetértek vele. Nialler elindult, én pedig közvetlenül követtem őt. E közben a szőke sráccal váltottunk pár szót, de hirtelen Harry, mérges és egyben kissé fájdalmas hangja ütötte meg a fülünket.
- Hagyjatok már békén! Egyedül is megoldom, csak hagyjatok már! – mint említettem Harry hangját két érzelem vegyítette. A méreg és a fájdalom. Tekintetét rám kapta, elolvadtam gyönyörű smaragdjaiban. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy embernek, hogy lehet ilyen varázslatosan gyönyörű szemei, amivel mindenkit le vesz a lábairól. Nem tudom, hogy mi változott ez az éjszaka alatt, de sok minden az biztos. Főleg az érzéseim, még jobban zavarosak lettek. Bátorságot vettem magamon és közéjük mentem. A többi srác, mintha valami jelnek vette volna ezt az egészet és elvonultak a szobájukba. Harrehval ketten maradtunk, míg ő a sebét próbálta lefertőtleníteni én addig végig néztem, ahogy testén az izmok kirajzolódnak. Látványára beharaptam alsó ajkam, váratlanul rám emelte tekintetét, én pedig egyből lesütöttem a szemeim, éreztem, hogy száját egy apró mosolyra húzza, majd elkezdett felém beszélni.
- Hé, jól vagy, ugye? – kérdezte lágy hangon. Mintha csak az évekkel ezelőtti Harry beszélt volna hozzám.
- Öhm.. – megköszörültem a torkomat, aztán folytattam tovább. - igen, minden rendben. Na és öhm, izé veled minden okés? Mármint, erm.. úgy értem, izé.. mindegy, hagyjuk. – össze vissza hebegtem, te jó ég. Talán ennyire még sosem voltam zavarban. Harry fájdalmasan felröhögött, hisz közben a kezén a seb kezdett egyre csúnyább lenni.
- Segítesz? – nézett rám őszintén. Heves bólogatásba kezdtem és oda mentem hozzá, kezéből kivettem a fertőtlenítős flakont, az asztalról egy vattát vettem el, ráöntöttem a szert, majd a vállán azt a pontot kezdtem el dörzsölni, ahol megsebesült.
- Á, a kurva életbe! – beharapta alsó ajkát a fájdalomtól, én megijedtem, ezért letettem a kezemben lévő tárgyakat, de ekkor közbe szólt. - Ne, ne! Semmi baj, folytasd.
Sziasztok, megjött az új rész! Remélem tetszeni fog nektek, ha hiszitek, ha nem de ezt a részt szinte hetekig írtam, so örülnék ha megírnátok, hogy tetszett nektek! Ja és Boldog karácsonyt nektek cukik, és Boldog 23. születésnapot Louis Tomlinsonnak! x
