26. fejezet - "Én is szeretlek.."

Kimberly 


Harry Styles. Csak egy név. Egy név, amely egy angyal arcú fiúhoz tartozik. Egy fiú, aki bár fura viselkedése ellenére ellenállhatatlan, és senki nem tud neki nemet mondani. Szeretem őt, igen szeretem! Nem félek bevallani már, nincs mitől tartanom, ez az igazság. A szívem csak az övé, a legnagyobb teret adtam neki benne és nagyon remélem nem fog vele vissza élni.

Miközben Harry ott feküdt mellettem, gyomrom ezer apró bukfencet hányt. Ránéztem gyönyörű arcára s csak két szó jutott eszembe róla; babaarcú angyal. Látványa apró mosolyt váltott ki belőlem. Karjaim között és lábamba gabalyodva aludt, göndör haja izzadt homlokán pihent, néhol egy-egy kósza tincs alvó szempárjaiba hullott, de minden alkalommal a helyükre igazítottam őket. Egyszerűen csak ittam a látványát, messze volt a tökéletestől, de számomra az volt, minden egyes porcikájával. Nem láttam benne a rosszat többé, hibákkal is hibátlan.

- Ne bámulj.

- Nem bámullak.

- Aha. Minek nevezed te azt, mikor valaki már vagy fél órája a másikat nézi, közben a légzése szaggatottá váll?

- Harry, nem bámultalak.

- De igen, de azt is tudom miért tetted, tetszik a látvány, nyugi, nem a te hibád. – mély hangja egy oktávval magasabban csengett a szobában, ezzel életet adva a szinte halott házba. Arcán egy hatalmas mosoly ékeskedett, ami engem is nevetésre késztetett. 

- Jó, rendben, rendben. Téged néztelek már egy pár órája. – kezemet védekezőképp mellkasom elé emeltem, miközben erős vállához bújtam, illatát magamba szívva. Bár nem láttam, de éreztem, hogy orcáin még egy eddiginél is nagyobb, pimasz vigyor trónol. Órák óta, gondtalanul hevertünk az ágyban egymás előtt teljesen feltárva, azaz meztelenül. Viszont nem bántam, s valamiért úgy érzem Harry sem.

- Miért néztél, úgy, mint akinek majdnem ki esnek a szemei a helyéről? – szemem elől elsodorta a haj tincseket, amiket végül fülem mögé tűrt, várta válaszomat, és látszott rajta ezt most nem tréfából kérdezte. Hát nem veszi észre? Gyönyörű. 

- Mert angyali vagy. Tudom, fiúkra nem mondják, hogy szép vagy ilyesmi, de rémisztően gyönyörű vagy, Harry. – válaszom egyszerű és rövid volt, viszont annál inkább sokatmondó. Harreh elpirult aztán kisfiúsan lesütötte a szemeit. Olyan imádni való. Te jó ég. 

- Minden vagyok, csak nem angyal, Kimberly. – arca komollyá vált, mintha rosszul esett volna neki, amit mondtam? De miért? Én nem akartam megbántani. De mikor ránézek akkor is csak egy angyalt látok. 

- Ne haragudj rám, nem akartam olyant mondani, ami megbántana. 

- Szeretlek, bébi – megcsókolta a nyakamat. - Szeretlek, szeretlek, annyira nagyon szeretlek! – mondja vagy ezer csók között, és tudom, hogy komolyan gondolta. - Nem érdekel, ha nem szeretsz annyira, vagy egyáltalán, vagy épp megbántad azt, ami órákkal ezelőtt történt ezen az ágyon, most csak ez a pillanat az, ami szám-

Ajkaimat övére tapasztottam, ezzel is elhallgattatva idióta fecsegését, teljesen nyilvánvaló ugyan azt érzem amit ő, ha nem erősebben. Szeretnék mellette lenni minden percben, érezni szíve dobogását enyém ellen. Szerelmes vagyok, és most úgy tényleg igazán. Azt hiszem a szerelemnek nincs megfelelő definíciója, mert mindenki másképp éli meg. És Harry Styles azok az emberek közé tartozik, ki minden szeretetemet megérdemli, ragaszkodom hozzá erősen. Mintha egy láthatatlan kötelék lenne köztünk, ami már több éve kettőnk előtt lebegett, de csak most tűnt fel nekünk. Ezt a kötelet elvágták egy kis időre, aztán most újra egybe forrt, akár a szívünk. 

Nyelve akaratosan küzdött enyém ellen, mit én szíves örömest viszonoztam. 

- Én is szeretlek. Szeretlek nagyon. – mosolya ellenállhatatlan volt, késztetést éreztem, hogy egyik gödröcskéjét megbökjem. 

- Hé, srá.. Jézusom, már megint? Öltözzetek már fel, az istenért! Harry, gyere le, beszélnünk kell! – Louis ismét idegesítő mérges hangja zökkentett ki minket csodálatos hangulatunkból. Itt szokás minden párra rányitni csak úgy? 

- Azt hiszem tudom, miről akarnak beszélni. Mára beszéltünk meg találkozót egy fura ürgével, és muszáj ott lennem. Elég fontos ember a városban, szóval, nem bánnád, ha pár órára egyedül hagynálak? – Harry felállt az ágyból s a fürdőbe igyekezett. Én is felkeltem, magamra húztam egy bugyit és Harry egyik idióta mintás ingét. 

- Találkozó? Mégis kivel? – utána mentem, majd az ajtófélfának támaszkodva vártam válaszára, zuhany alatt állt és bár leginkább a víz hangja terítette be a teret én még is hallottam halk morgását. 

- Eric Bloom. Nem mintha ismernéd, vagy bármi. – kiszállt a zuhany alól, nem terített magára semmit. Kicsit még mindig zavarban voltam, ha meztelenül láttam. Igazából Harry a régi időkben sem volt valami szégyenlős, bárhol, bármikor megmutatta magát mikor úgy tartotta kedve. - Jól áll. – mutatott az ingre, mit viseltem. Elpirultam majd hozzá futottam. 

- Vigyázz magadra, féltelek. 

- Te is. 

Végül teljesen felöltözött, hajába beletúrt, aztán ismét felém fordította figyelmét. Oda jött, és neki szorított a falnak, ma már számlálhatatlan módon. Valamiféle fura vonzódása van afelé, hogy a falnak lökjön és megcsókoljon. 

- Hamarosan jövök. 

25. fejezet - Túl rég óta

A rész 18+-as jeleneteket tartalmaz!

Kimberly 

Ajkaim még mindig Harryén voltak. Valahogy soha nem akartam elválni tőle, ahogy szám sem. Már-már tökéletesen passzoltak egymáshoz. Hihetetlen csókja alatt olyat éreztem, mint még soha senkinél, s ez nagyon jól esett. Tudom jól, hogy Harry milyen makacs! Azt hiszi magáról, hogy rossz, amiben részben igaza van, de egyébként a szíve aranyból van. Tudom, hogy maradt még benne a régi Harryből, egyszerűen nem tűnhetett el az a fiú belőle teljesen. Kötődöm hozzá, és nem akarom őt elhagyni. Szüksége van rám, és talán nekem is rá.. 

- Állj le, a rohadt életbe is már! – elhúzódott tőlem, jáde zöld szemei dühösen csillogtak, miközben bosszúsan, kezeit kócos hajába mélyesztette. Miért nem érti meg, hogy nekem pont úgy jó, ahogy van? Nem kell több! Teljesen kiakasztó személy! Teljesen megalázva éreztem magam, felajánlottam magam neki -amit még soha senkinek nem tettem- erre ő így viselkedik velem. Azt mondta szeret.. Teljesen úgy hangzik ez az egész, mintha egy olcsó lotyó lennék, és rámásztam volna. Rám pillantott, arca minimális szinten nyugodtabb lett, de nem annyira mint percekkel ezelőtt. - Menj el. – szólalt meg végül. Nem fogok elmenni! Már nem, a családomat is félretettem érte, erre azt akarja, hogy elmenjek? Nem fogok. Tudom, hogy Harry nem teljesen normális egy ideje, és teljesen kitud akadni a legapróbb dolgon is, szóval ez is csak pár óráig fog tartani. Mint mondtam, segíteni fogok neki.  Sokat jelent nekem. 

- Nem.

- Hogy nem? Rakjalak ki esetleg? Szeretnéd, bébi? Tűnj az életemből! Nem kell az undorító szánakozásod, menj vissza a te hercegedhez, három hete távol vagy tőle, biztos hiányol. Nincs rád többé szükség! – mosolygott. Sírni támadt kedvem szavai hallatán, de nem fogom elsírni magam, legalább is előtte nem! - Az egyetlen szánalmas alak kettőnk közül te vagy! Jézusom, nézz már magadra! Húzz el innen, vagy tényleg kinyírlak – megalázóbbnál megalázóbb szavakkal dobálózott felém. Egy részem meghalt. Elegem van belőle, felfordította az életemet, többé már nem akarok a közelében lenni!

- Tudod mit? Rohadj meg! Ilyen embernek nem is szeretnék tovább segíteni. Félre tettem mindent, mindent a kurva életemből, miattad. Megbocsájtottam, amit velem tettél, neked adtam a bizalmam, próbáltam segíteni, de te mindent elrontasz! Megérdemled, hogy életed végig egyedül maradj, te kibaszott seggfej! – pólómat vissza vettem magamra, és minél előbb távolabb akartam lenni tőle. De egy részem nem akart menni.

- Utállak!

- Az érzés kölcsönös! – mondtam neki, míg felkaptam a táskáimat szobájának parkettájáról. A könnyek égették a szemeimet, amiket próbáltam vissza tartani. Az ajtóhoz lépetem, vissza meredtem rá, mintha szemei neki is könnybe lábadtak volna, de nem hiszem. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy van lelkiismerete. Kiléptem, aztán bevágtam magam mögött az ajtót. Fáradtan és gyengén rogytam le a földre, könnyeim most már úgy hullottak, mint a zápor eső. Hallottam, hogy bentről ő is hangosan felsír, de miért? Szívem összeszorult, de nem voltam hajlandó megnézni mi van vele, elvégre ő csinálta az egészet! Felálltam majd kisétáltam Harry életéből. Kint leültem a lépcsőre, ugyan is halvány fogalmam sem volt róla, hogy hova mehetnék. Nem maradt senkim. Percekig ülhettem ott, mikor bentről hangos kiabálást hallottam, majd valaki feltépi az ajtót. Mikor meglátott megállt, kisírt szemeivel rám tekintett, majd közeledett hozzám.

- Kurvára maradj ott, érted? Hagyj békén! – figyelmeztettem, arcomat törölgetve.

- Ly – szólt hozzám, hangja halk volt és nehéz, ennek ellenére a megszokott mély hangja volt.

- A nevem Kimbe...

- Sajnálom, oké? Egy kibaszott idióta vagyok, igazad van. Fogalmam sincs mi van velem, csak jöttek a szavak a számból, én nem akartam ezt, annyira sajnálom, bébi! – most már szorosan előttem állt, mélyeket lélegzett, mikor hangja elcsuklott s néhány kósza könnycsepp gördült le hibátlan arcán, szívem meghasadt. - Nem akarom eltaszítani magamtól az egyetlen embert, aki számít nekem. Csak annyira..annyira elcseszett vagyok. Szeretlek, érted? Soha nem tréfáltam, mikor ezt mondtam. Te vagy a mindenem. Az istenért, amióta ismerlek te vagy az igazi számomra! Szükségem van rád, mint partra vetett halnak a vízre, nélküled nem lélegzem! A picsába, ez egyre szánalmasabb. – csak néztem az előttem teljesen megnyílt fiút, aki úgy fest, mint egy kisgyerek, akitől épp elveszik a kedvenc játékát. A francba is, én is szeretem őt!

- Én is szeretlek, Hazza. – szavaimra felkapta fejét, és egy forró csókba invitált. Lábaimat automatikusan dereka köré kulcsoltam, mire ő bevitt a házba, egyenesen vissza a szobájába. Nem csak szánk, hanem fájdalmas könnyeink is eggyé váltak. Gyengéden lerakott az ágyra és őszintén a szemeimbe nézett.

- Nem akarom, hogy megbánd.

- Soha nem fogom! – biztosítottam felőle, ami igaz is volt. Szekrényéhez ment, kihúzta az egyik fiókot majd kivett belőle egy óvszert, amit az ágyra dobott.

Levette magáról fura mintájú ingét, aztán rólam is újból.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek. – nyakamra apró csókokat lehelt, amit lehunyt szemmel élveztem. Annyira jól esett és annyira jól csinálta. Kisebb csókokat váltottunk, míg Harry teljesen meztelenül állt előttem, méretétől megugrottam, egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Harry csak kisfiúsan, szégyenlősen elmosolyodott, majd szinte rám ugrott. Fehérneműben feküdtem alatta, ezért ágaskodó péniszét éreztem hasamnak feszülni, mitől fura érzés keletkezett gyomromban. Melltartómat kikapcsolta, bugyimat szép lassan letolta rólam s a földön heverő ruha kupac felé dobta őket. Kezébe vette az óvszert, magára görgette, én ezalatt rettenetesen féltem, egyben vártam minden mozdulatát. Soha nem csináltam ilyesmit vagy ehhez hasonlót, szóval érthető ez. Harry fölém magaslott, nekem dörgölte magát, szemkontaktust ugyan úgy megtartottuk. És ekkor égető fájdalmat éreztem odalent, lassan, gyengéden, de magabiztosan tolta egyre mélyebbre magát bennem. A fájdalom minden egyes lökésnél egyre halványabb jelét mutatta, amit kezdtem élvezni.

- Shh..mindjárt jobb lesz, ígérem. – Harry szaggatottan kapkodott levegő után, lefolyni készülő pimasz könnyeimet lecsókolta, ezzel próbálva engem nyugtatni.

- Istenem, anny-annyira jó vagy, bébi! – Euforikus érzés kerített hatalmába, mintha egy teljesen más dimenzióban lettem volna. Csak én és Harry. Igaza volt, a fájdalmat felváltotta a mérhetetlen izgalom s élvezet. Minden egyes másodpercét élveztem együttlétünknek. Lábaimat dereka köré fontam, és abban a pillanatban azt hittem szétrobbanok. Néztem Harry gyönyörű arcát, ami tele volt érzelemmel, és láttam rajta mennyire élvezi, csak még közelebb repített a csúcshoz. Mindeközben fejét nyakhajlatomba temette, néhol szenvedélyes csókba hívott, amit egyáltalán nem bántam. Testünk mintha csak egy ritmusra mozgott volna.

- H-harry – nyögtem túl hangosan. - H, én..én mindjárt – próbáltam értelmes és összefüggő mondatokat alkotni, de ebben az állapotban nem tudtam. Harry olyan jól csinálta és ami a legfontosabb végig gyengéd volt velem s türelmes.

- Tudom. De még tartsd picit. – nyögte  a számba. - Jézusom, olyan szűk! – mozgása egyre gyorsabb lett, mit kicsit sem bántam. Löket egyet, mikor teljesen más világban éreztem magam.

- Harry! – sikítottam. Életem legjobb élménye volt. Minden fehér egy pillanatra, rózsaszín felhőkkel. Harry nem sokra rá ugyan ezt élte meg, hangosat nyögött fülembe, lökött még párat levezetésképp, majd kicsusszant belőlem. Farkáról levette az óvszert s az ágy melletti kis kukába dobta, majd mellém esett. Mindketten kerestük a levegőt, mi pár perce szinte mindkettőnket elhagyott, a gyönyör miatt mit átéltünk.

- Ha tudnád mióta vártam a pillanatot, hogy a farkam a puncidban legyen! – nevetett még mindig kifulladva. - Életem legjobb szexelése volt!

- Ne hazudj.

- Nem hiszed el? – húzott közel testéhez. – Komolyan mondom, ekkorát még soha nem élveztem.

- Szeretlek, Hazz. – kijelentésemre sóhajtott egyet, aztán homlokon puszilt. Mindkettőnk bőrét beterítette rengeteg izzadságcsepp, de nem érdekelt, a lényeg, hogy  a karjaiban tartott. Szerelmes voltam Harry Stylesba.

- Többet kéne veszekednünk. – mosolygott ellenállhatatlanul. Játékosan a karjába bokszoltam, szívére tette kezét, mintha fáj volna neki. Közel húzott magához, már ha ennél jobban lehetett volna. Ismét közel voltam hozzá, veszélyesen közel.

24. fejezet - Nincs szükség szavakra

Kimberly

Elvesztettem az irányítást. Elmémet elködösítette a mérhetetlen vágy, a csípőjén ültem, miközben eszeveszetten kapkodtuk a levegőt egy-egy csók között. Szó szerint egy csók csatát vívtunk egymás között, amit egyikünk sem akart elveszíteni. Kezemet felvezettem kidolgozott vállain, majd vizes hajában megálltak. Néhol meghúzogattam őket, mire egy jóleső sóhajt eresztett meg. Kapkodta a levegőt, éreztem. De ezzel nem volt egyedül, mert én is ugyan ebben a helyzetben tudtam magam. Többet akartam. Őt akartam. Vágytam rá és az érintéseire, most már ha tagadni akartam sem tudtam volna, a hatalma alá kerített. Én pedig élveztem, élveztem minden másodpercet, amit így vagy úgy, de vele töltöttem. Más embernek éreztem magam. Nem mondom azt, hogy úgy voltam vele, mintha egy szende ártatlan angyalnak képzelném magam, mindössze bátrabbnak és felszabadultnak. Nem féltem semmitől, mert a karjaiban tartott, még ha épp most a derekán ültem. Meg mernék rá esküdni, hogy egy momentumra leállt és a zölden csillogó szemeivel az én unalmasaimba bámult. Úgy nézett, mintha a lelkemig hatolna. Abban is biztos vagyok, hogy akár még a gondolatimat is hallotta, amik kezdtek egyre mocskosabbak lenni miatta. 

Szemrebbenés nélkül kerültem alá, mind ezt úgy csinálta, hogy ajkaink ugyan úgy fékezhetetlenül falták a másikét, s most ő tornyosult fölém. Elváltunk egymástól, légzésünk még mindig szaggatott volt. Bár nem is számítottam másra, és szerintem Harry sem. A törülköző még mindig teste körül volt csavarva, ezzel alsó részeit teljesen elfedve előttem. Még. 

Láttam rajta, hogy valamit igen szeretne mondani, hisz többször is próbált ki nyögni valamit, de aztán mégsem tette. Ismét megpróbálkozott a beszéddel, de félbeszakítottam ujjammal, amit a szájára nyomtam, annak érdekében, hogy befogja. Elmosolyodott és lágy puszikat lehelt ujjamra, mi belőlem is egy mosolygást váltott ki. 

- Ne, nincs szükség szavakra Harreh, most nem. – közelebb férkőztem hozzá -már ha ez lehetséges volt- s egy apró csókot nyomtam kissé izzadt homlokára. Gyomrom vagy ezerféle bukfencet hányt az elmúlt percekben. Különös érzés fogott el, amit még nem igazán, sőt, ha őszinte akarok lenni, még soha nem éreztem ehhez hasonlót sem. Jó volt s egyben fura. Kicsit megrémisztett a tudat, hogy mi lesz, ha Harry kijózanodik, ahogy vele együtt én is. Nem akartam arra gondolni, mi lesz ezek után. Ezeken a perceknek szenteltem magam. Csodáltam őt, annyira, annyira...gyönyörű volt? Igen, határozottan gyönyörű volt férfi létére. Végül újra nekem nyomta magát, ajkai kétségbeesetten keresték enyémeket, amit nem sokkal később meg is talált, és amik olyan naivan megadták magukat neki. Éreztem, ahogy a vékony anyag mögül ágaskodó férfiassága nem igazán bírja kordában tartani magát, amitől kezdtem úgy érezni mintha erőm el akarna hagyni.

Fogával számba harapott, annyira jól esett, hogy valaki ennyire.. fogalmam sincs minek nevezhetném ezt. A levegőben messziről lehetett érezni a vágyat, szenvedélyt és az erotikát egyaránt. Pólómat leszedte rólam, így már csak egy melltartóban és egy szűk farmer nadrágban voltam, míg ő még mindig a törülközőjében virított.

- Mhhm – hagyta el a száját, amint meglátott.

- Harry! – futótűzként ért minket egy hang, aminek gazdája valószínűleg a nyitott ajtónál ácsorgott s nézte a jelenetet amit mi nyújtottunk.  El akartam szakadni Harrytől, de nem hagyta, ugyan úgy folytatta az egészet. Időközben kiderült, hogy a hang Louishoz tartozik. Harry csak egy morgással reagált neki, de ezzel Lou nem érte be.

- Harry, az istenért, hagyd későbbre az enyelgést, fontos dologról akarunk veled beszélni! – hangja frusztrált és fáradt volt.

- Nem érdekel. – felelte a göndör hajú fiú, aki most úgy néz ki mint egy kisfiú és az anyukája előtt áll. Annyira aranyos volt. Mindeközben a nyakamat lepte be csókokkal, hol pedig enyhe harapásokkal célzott meg. Az utolsó amit hallottunk, ahogy Louis bevágja maga mögött az ajtót és egy halk "menj a picsába, ember"-t motyogott orra alatt.

- Utállak. – nyögtem miközben az érzések eluralkodtak egész testemen.

- Na és? Az emberek túlnyomó többsége utálja egymást, még is szükségük van a másikra. Még ha sokszor ki akasztják egymást, akkor is. – egy nyálas csókkal ajándékozott meg, aztán folytatta - Különben is, ha nyugtat a tudat, én is utállak.

- Harry – lihegem a nyakhajlatába, rám néz aztán kisebb mosolyt ölt magára, mitől szívem megugrik.

- Igen?

Válasz helyett csak neki ugrottam lerántottam róla törülközőjét, ami eddig ékesítette tökéletes testét, de most már nem lesz rá szükség rá. Harry kicsit meglepődött mozdulatomtól, de aztán kajánul elvigyorodott. Lepillantottam kettőnk közé, mértétől megugrottam. Mintha elfelejtettem volna levegőt venni.

- Hé, bébi, tudom, hogy nem csináltad még. Szóval lassíts, ma nem fog semmi történni.

- De, én akarom.

- Kimberly, ide figyelj! Ez egy fontos dolog, olyannak kell adnod, aki megérdemli, akiben megbízol és főképp akit szeretsz. Én erre nem vagyok alkalmas. – fújta ki a bent rekedt levegőt magából. - Okozhatok neked örömöt, de nem én fogom elvenni a szüzességed!  – idegesen a hajába túrt, majd kedve kezdett egyre jobban lankadni. Bekövetkezett, amitől féltem. Magához tért. Én azt akarom, hogy ő legyen az első és egyben az utolsó is, aki hozzám ér. Vágyom rá, én szeretem őt, azt hiszem. - A többiek várnak rám, mennem kell.–  Feldühített. Harry Styles egy igazi idióta, nem engedem, hogy menjen.

- Ne akard megmondani nekem mi a jó, és hogy mit akarok! Amit akarok az te vagy! És kurvára nem fogsz elmenni most! – sziszegem fogaim közül, büszke voltam magamra. Ahelyett, hogy hagyom, hogy ismét elfusson és mindkettőnknek rosszat csináljon, beleütöttem egyet vállába, mitől egyensúlya megbillent. Aztán ajkaim az övére tapadtak, és neki préseltem magam, ma már vagy ezredjére.

23. fejezet - Baleset

Harry szemszöge

Nem, egyszerűen nem bírok magammal a közelében, minden nap egyre bolondabbá tesz. Mikor valaki azt vágja a fejemhez, hogy örült vagyok, sosem tiltakozom, tényleg az vagyok valamilyen szinten. Örülten szeretem ezt a lányt már elég régóta. És ez, minden egyes nap csak növekszik. Fáj, nagyon fáj, hogy nem lehetek az az ember, akinek összejön minden, gondtalanul él. Én csak szeretek egy lányt, olyan nagy bűn ez? Azt akarom, hogy ő is szeressen, nem a sajnálatára van szükségem, hanem a szívére. A francba is már! 

Motoromon ülve azon gondolkoztam, hogy juthattam el idáig. Hátrapillantottam Louisra, aki pár lépéssel odébb állt a versenyzőktől, kezeit dzsekijének zsebébe gyömöszölte a hideg ellen. Egy biztató mosolyt küldött felém, de nem volt erőm viszonozni sem. A többiek szinte egyszerre ugrottak fel motorjukra. 

Egy idegesítő hangot hallottunk mind, ami azt jelentette elkezdődött a verseny. A lábammal minden erővel, amivel rendelkeztem nyomtam a gázt. Ilyenkor mindig felülkerekedik az emberen a verseny szellem, és azon van, hogy mindenkit lealázzon. Ezzel én is így vagyok. Eluralkodott rajtam a nyerni akarás. A szél erősen belekapott rakoncátlan tincseimbe, a látásomat némileg akadályozta, de nem érdekelt. Győzni akartam! A tömeg fülsüketítő üvöltözése csak növelte az adrenalint, hallottam, ahogyan páran a nevemet sikítják, ami azt jelentette bíztak a győzelmemben. Még jobban ösztönzött, hogy figyelmemet csak is az előttem lévő útra tereljem.
Két kör volt vissza a verseny leintéséig, és eddig én vezettem, sajnos túl korán örültem. Mindössze egy pillanatra történt, hogy kipillantottam, megláttam, ahogy Liam és Zayn valamin veszekednek. Leolvastam Liam szájáról, hogy azt mondta "Kimberly" és ekkor nem érdekelt semmi, nem érdekelt, hogy én nyerek-e vagy sem, csak az, hogy megtudjam min veszekednek és miért említették meg Kimberlyt. Leakartam állítani a motort, semmivel sem törődve, de mikor jött egy éles kanyar elcsúsztam, hamarosan a motor üléséről a kemény aszfalton landoltam. Az utolsó, amit hallottam a közönség dermedt kiabálása, és ahogy felém rohannak vagy ezren. Aztán minden elsötétült.

Kinyitottam a szemeimet, a kórház illata futótűzként csapta meg orromat, ezzel egy fintort kiváltva belőlem. Körülnéztem, ahol a falak mindenütt fehérek voltak, félelmetes volt. Nem is hinnéd, hogy mennyire ijesztő tud lenni egy ilyen hely, addig, amíg át nem éled, hogy itt legyél. Egy szobában voltam bent, ahol egy ágy volt, amin éppen feküdtem. Egyik karomból egy tű lógott ki, amit egy mozdulattal, talán meggondolatlanul húztam ki onnan. Megfogtam minden testrészemet, leellenőrizve, hogy mindenem megvan-e. Nyakam körül kisebb fájdalmat éreztem, ami minden perccel jobban növekedett. Felültem, megforgattam fejemet, hátha ezzel enyhül a fájdalom a nyakam környékén, de nem jártam sok sikerrel. Elakartam hagyni a kórházi szobát, viszont három alak megállított abban. Louis, Zayn és talán egy orvos.

- Miért kelt fel? – jött beljebb, kezében lévő papírra firkantott valamit, majd ismét megszólalt. - Örülhet, hogy nem tört el semmije, főleg a nyaka! – ekkor a nyakamhoz kaptam és összeráncolt szemöldökkel néztem Louisra és Zaynre, akik csak bólogattak.

- De nem történt semmi baj. Holnap haza mehet, az éjszakát itt kell töltenie.

- Nem maradok itt!

- De itt fog!

- Nem fogok itt maradni! – emeltem fel a hangomat, hajamba túrtam, vettem egy mély levegőt és hozzá tettem - hálás vagyok a segítségért, komolyan! De nem fogok itt maradni, azt hiszem ha túléltem akkor megleszek a házamban is!

- Várjatok meg az autóban. – mondta Zayn, majd tovább állt az orvossal. Louis és én kisétáltunk a kórházból, és beültünk az autóba, amivel idehoztak, amíg Zaynre várunk.

- Jé, haver! Kész csoda hogy épségben megúsztad. Azt hittük feldobod a talpad! – nevetgélt jókedvűen Lou, mire csak alig láthatóan megforgattam a szemeim.

- Liam, Niall?

- Ők haza mentek, hátha ott lesz Ki.. mármint, igen, haza mentek.

- Louis, ha elkezdtél valamit, folytasd is!

- Zayn úgy érkezett meg a versenyre, hogy azt mondta Kimberly elment. – és ekkor döbbentem rá, hogy Zayn és Liam valószínűleg ezen vitatkoztak annyira. Elment volna azok után, amiket ígért nekem? Az érzelmeim összevissza kavarogtak.

- De nyugi, már a keresésére indultak. – tette hozzá mielőtt bármit is mondhattam volna. Nem, nem kell őt keresni. Úgy is tudtam, hogy kapni fog az alkalmon és elmegy. Megértem. Mindenki ezt tette volna a helyében. Viszont bosszant, hogy olyanokat ígérgetett nekem, aztán pedig lelép. Hazudott. De végül is, én mondtam neki, ha meggondolja magát, az ajtó nyitva áll. És ő meggondolta magát, amitől belül ordítok.

- Nem kell keresni, én engedtem el. Szólj nekik, hogy hagyják abba a keresést és menjenek haza, fura egy nap volt, és úgy érzem magam mint akin átment egy vonat, szóval csak pihenni szeretnék én is. – a távolba meredtem, és gondolkoztam, miért tette? Na jó, ez a leghülyébb kérdés, hát nyilvánvaló! Eközben Zayn bepattant a volán mögé majd elindultunk.

- A doki azt mondta, nem vállal érted felelősséget, amiért nem töltötted ott az éjszakát. – látom Zayn semmitmondó arcát és azon gondolkozom, érek-e még valamit? Fontos vagyok-e még valakinek? - De, felírt valami szart, amivel kenheted azt az idióta gödröcskés arcodat meg a horzsolásokat. – tette hozzá, aztán a kezembe nyomta.

- Kösz.

Amikor megérkeztünk hallottam, mikor Louis felhívta Niallt és azt mondta neki, jöjjenek haza. A szobám felé mentem, ahol azonnal az ágyba vetettem magam. Milyen jó lenne, ha most itt lenne mellettem. -gondoltam. Akármennyire is fáradt voltam, egy kiadós fürdésre vártam ez a nap után. Beálltam a zuhany alá, és hagytam hogy a vízcseppek beterítsék testem minden kis szegletét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ejtettem el pár kosza könnycseppet, nem féltem, nem volt miért. Senki nem láthatta, és ennek örültem. Mint egy idióta kislány, aki a zuhany alatt sír, mert elhagyta a barátja. Testem köré csavartam a törülközőt, és kiléptem a zuhany fülkéből. Megfogtam egy másik törülközőt, amivel néhányszor megtöröltem vizes hajamat. Megálltam a tükör előtt és megvizsgálgattam a karcolásokat az arcomon. Nem is olyan vészesek. Vissza tértem a szobába, de ekkor egy ismerős alak tűnt fel a szobám ajtajában, kezében ezer csomaggal. Szívem kihagyott egy ütemet, lélegzet elállító volt.

- Istenem, hallottam a többiektől mi történt! – dobta le a táskákat a kezéből, és odafutott hozzám, arcomat elemezte, ujjait végig húzta a legnagyobb seben, mire felszisszentem, ekkor elmosolyodott és megcsókolta. Istenem, annyira elveszítem a józanságom a közelében. – Jól vagy? Ugye nem komoly baleset volt? Jézusom, hogy történt? – kérdéseivel tovább bombázott.

- Miért vagy itt? Azt hittem elmentél. – hátrébb léptem és hangom csengett a szomorúságtól.

- Mi? Dehogy is! Haza mentem, szerettem volna tudatni a családommal, hogy jól vagyok, és elhoztam a lényeges cuccaimat. – mutatott az előttünk heverő táskákra.

- Szóval..öhm, izé.. Mindegy. – nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, elvesztettem az irányítást a gondolataim felett. Néztük egymást, mikor úgy döntött, hogy neki esik az ajkaimnak. Meglepett a csókja, de nem bántam egyáltalán. Amint realizáltam mit is művelünk egyből viszonoztam. Kihúztam a hajgumiját a hajából, lerántottam róla a dzsekijét, ő pedig lenyomott az ágyra, a csókunk csak egyre szenvedélyesebb lett, teljesen beindultam tőle. Rám ült, szoknyája alól kilátszott a bugyija, és ekkor mindössze egy törülköző és egy bugyi választott el minket egymástól.

22. fejezet - Közelség

- Miért akarnál segíteni nekem, mikor annyi szörnyűséget műveltem, veled?

- Miért kérdezed ezt? 

- Én kérdeztelek előbb! – szememet forgattam gyerekes mondatára, ezért úgy döntöttem válaszolok a kérdésére. De mit kéne mondanom? Miért akarok ennyire segíteni neki? Még magam sem tudom.

- Mert szükséged van a segítségre. Mindenkinek szüksége van a segítségre, Harreh – gyenge kifogás, hisz ha teljesen őszinte akartam volna lenni, akkor valami mást mondtam volna. Amiben egyáltalán nem vagyok biztos, ezért meghagyom magamnak. Egyébként is nem akarom, hogy ez miatt is megváltozzon ismét, nem akarom, hogy az a durva, arrogáns és félelmetes fazon legyen, bár nem tudom, de bármikor előjöhet ez az énje, ha begurul. De most már nincs az az isten, amiért meghátrálnék. 

- Most kaptad a lehetőséget, hogy végre elmenj innen, amit az első perctől kezdve vársz, és azt mondod vissza utasítod miattam? Hogy segíts? Nekem? Nem vagyok örült vagy hasonlók, Kimberly. – igaza volt. Nem örült, amit én is tudtam, de meg kell tanulnia kezelni az érzelmeit, azokat kontrollálni és a megfelelőképp kimutatni az embereknek. Illetve a régi sérelmeit el kell engednie, én pedig segíteni akarok neki ebben, mert fontos számomra. Szemeivel eközben felnyársalt, úgy nézett. 

- Igen, azt mondom, és tudom, tudom, hogy nem vagy örült! Tudod, hogyan értettem. – lassan bólintott, kezeivel végig szántott haján, mintha idegesnek vagy feszültnek tűnt volna. Szemeivel engedélyt kért, hogy közelebb léphessen hozzám, amit megadtam neki. Ekkor ismét egy forró ölelésbe részesített. Jól esett. Jól esett az ölelése, amit évek óta nem éreztem. 

- Sajnálom.. – fülembe suttogta a szavakat, alig hallhatóan, de hallottam. Elmosolyodtam. 

- Mindenki hibázik. 

Az ölelést megszakítva nézett szemembe, csillogtak zöld szemei, felfedeztem pár könnycseppet bennük. Sírt? Oh. 

- Szeretlek. – szavaira megdermedtem. Nem számítottam rá, hogy ismét mondani fogja. Ismeretlen és fura érzés volt ezt hallani a szájából, olyan valóságos még is hihetetlen. 

- Ne mondd ezt! 

- Még is miért ne? Mit kéne mondanom, ha tényleg ezt érzem? – emelte feljebb a hangját kétségbeesetten. Annyira megakartam nyugtatni, vagy csókolni, igen, megcsókolni! De nem lehet. Újra magához húzott, mentolos leheletét saját számban éreztem, annyira közel volt arcunk egymáshoz, és a testünk. Pár percig farkas szemet néztünk egymással, ami egyébként hosszú óráknak tűnt. Arcát tanulmányoztam, ami hibákkal is hibátlan volt. Ő ugyan ezt tette. Felmérte minden apró részletét arcomnak. Évek óta nem voltunk ilyen közel a másikhoz. Hátrálni kezdtem, de ő nem lépett el mellőlem, jött utánam. Hamarosan a falnak ütközött a hátam, mikor már nem volt menekvés. Már nem féltem tőle, közelsége még is megrémisztett. Még jobban előre furakodott,ha ez lehetséges volt. Jóformán rajtam feküdt, éreztem magamon minden porcikáját. Nekem nyomta magát ezzel jelezve, hogy ott lent is beindultak a dolgok. Kirázott a hideg, gyomrom pedig bukfencet hányt. Hogy az örömben vagy valami más miatt volt-e, nem tudom. Viszont ha tagadni akarnám sem tudnám elrejteni, hogy tetszett a helyzet. Ki tudja mi történt volna még, meddig mentünk volna el, ha Niall nem zavarja meg a varázst. 

- Hé, Hazz, oh nem tudtam, hogy-

- Mi az? – kérdezte Harry, viszont ugyan úgy állt, mint eddig, még mindig meg nem szakítva a szemkontaktust velem. Illetve még mindig nekem préselte magát. 

- Öhm, izé, húsz perc múlva pályán kell lenned! – hangján hallani lehetett, hogy az amit, lát avagy a látvány amit nyújtunk neki, összezavarja. De nem hibáztatom, engem is ingerültté tett a szituáció.

- Mindjárt megyek. 

- Rendben. 

- Niall, kimehetsz! – mondta a göndör hajú fiú barátjának, mikor mindketten éreztük még mindig a jelenlétét. Hallottuk, amint az ajtó becsukódik ezzel jelezve, hogy már nincs itt. Nem sokkal később teljesen elhúzódott tőlem, a szekrényhez sétált, ahonnan egy fehér pólót vett ki, amit magára kapott miután levette magáról azt, amiben eddig volt. Engem pedig ott álltam az ágy mellett, a falnál teljesen heves és ingerlékeny állapotban. Nem beszélt. Nem mondott semmit arról, hogy az előbb még is mit műveltünk. Úgy döntöttem, majd én megtöröm a csendet. 

- Versenyed lesz megint? – kérdeztem ellépve a faltól, leültem az ágyra őt figyelve. Nem említettem meg én sem az előbbi fogalmam sincs mit csináltunk. 

- Aha. – huh, micsoda részletesen válaszolt. Mintha valami megint nem lenne rendben.

- Ha esetleg meggondolnád magad, az ajtó nyitva áll, elmehetsz. – miután elkészült, odajött hozzám, arcon puszilt, majd magamra hagyott a gondolataimmal.

21. fejezet - "Elengedlek"

Kimberly szemszöge

Napok teltek el azóta, mióta Harryvel csúnyán össze vesztünk. Nem is beszélgettünk azóta. Már ha lehet beszélgetésnek nevezni azt, amit mi szoktunk csinálni. Teljesen őszintén, nem tudom hogy gyűlöletet vagy valami más fajta érzéseket táplálok Harry iránt. Egyszerűen csak annyira zavaros személyiség. Megszállott és manipulatív. Félek, hogy képes lesz rá, hogy teljesen átmossa az agyamat, akaratom ellenére. Harry nem jó ember. Tönkre akar tenni, már hogy volna jó ember? Még mindig nem értem, hogy válhatott ekkora szörnyeteggé az a fiú, aki egykor a legjobb barátom volt és, aki a világon a legcukibb volt, senkinek nem tudott volna ártani. És mi van most? Kitudja hány embernek esett bántódása, csak azért mert ő részegen összevert valakit, vagy akár józanon is. Nem tudom mit kéne gondolnom vagy éreznem. Az egyik oldalam rohadtul gyűlöli őt, viszont a másik ragaszkodik a sötétséghez, ami benne van. Oktalanul, de vonz magához mágnesként. 

Fogalmam sincs, mit gondolhat, mit érezhet, mit miért csinál. Semmit nem tudok. Nem tudom, hogy az évek teljesen érzéketlenné tették-e, vagy maradt benne cseppnyi jóság. Mikor bevallotta az érzéseit megdöbbentem, azóta is sokkol a tudat, hogy miket mondott nekem az nap éjjel. Már ha igazak voltak. A szívem egyszerre olvadt el és tört darabjaira. Hinni akartam neki és túltenni mindenen magamat, új lapokkal kezdeni mindent, de nem megy, egyszerűen nem. Bementem a fürdőszobába, és vagy két órán át a lehajtott vécé tetején ültem, gondolkozva. 

Az agyam csak úgy kattogott, ezernyi új szökési terven agyalva, viszont az összes halálra volt ítélve, lehetetlen elmenekülni előle úgy, hogy ne találjon rád, nem lehetséges, de az is át rohant a gondolataimban, mi lenne, ha megpróbálnám megszelídíteni Harryt? Vissza hozni a régi énjét? Mi van akkor, ha még nem veszett ügy? Nem tudhatom, amíg meg nem bizonyosodom róla. Teljesen nyilvánvaló, hogy van egy kötelék a szívem és Harry között, egy megmagyarázhatatlan érzés, amely ragaszkodik hozzá, amely nem képes rá, hogy elengedje őt. Beszélnem kell vele, hátha esetleg meglágyul, csak egy szikrányit is. Harry szobája felé vettem az irányt, muszáj normálisan kommunikálnom vele. Át szeltem a lépcsőket, és már az ismert ajtó felé vettem az irányt. Kopogtam. Nincs válasz. Ismét kopogtam egyet, de mikor nem jött semmi akkor úgy döntöttem benyítok.

- Nem mondtam, hogy bejöhetsz. – kezdte egyből lekezelően, rám sem pillantott. Picit bántott a hangstílusa.

- Nem mondtam, hogy elrabolhatsz, még is megtetted, szerintem ez így fair! – magabiztosnak éreztem magam abban a percben, amiért volt erőm és bátorságom ennyire nyersen válaszolni neki. Szavaimra kisebb sóhajt engedett ki, majd felállt az asztalától, ahol eddig ült. Kezeiben szorongatott számomra ismeretlen papírokat. Eddig még nem is nézett rám, vagy akár a szemeimbe.

- Mi van? Mit akarsz?

- Harry, tudni szeretném az igazságot! Kérlek, mindent mondj el!

- Igazságot? Huh? – mintha nem tudná miről is beszélek..

- Tudni akarom, sőt követelem, hogy miért teszed ezt velem! Mondd, miért? Miért raboltál el? Miért viselkedsz úgy velem, mint egy utolsó kutyával? Esetleg az eszedbe sem jutott én mit érzek?

- Ha elmondanám úgy sem nekem hinnél. – rám emelte zöld szemeit, most először, mióta beléptem a szobájába. Fájdalmat és kicsi csalódottságot fedeztem fel benne. Hirtelen minden harag elszállt, csak megakartam ölelni őt, láttam a szemeiben, hogy szüksége van egy ölelésre.

- Harry, én megérte-

- Nem, nem értenéd meg, nagyon nem! – hangja egy oktávval magasabb lett. - Kurvára megakartalak ölni téged, érted? Olyan miatt, amit nem is te műveltél! – megdöbbentett, amit mondott, bár nem számítottam sokkal jobbra. Kezeit idegesen végig vezette göndör hajzuhatagán. Olyan szívesen beletúrnék.

- Értem. – dehogy értem. Melyik normális ember akarná megölni az egykori legjobb barátját? Csak az, ami valamilyen betegségben szenved. De próbáltam nyugodt maradni, már amennyire lehetséges az egy ilyen szituációban.

- Még mindig megakarod tenni? – kérdeztem félve a választól.

- Nem. – erőltetetten rám mosolygott, mintha kellett volna. Miért érzem azt, hogy talán az elmúlt pár napban Harry a változás legapróbb jeleit mutatja? Elhatároztam, hogy bármi is történt vele a múltban, én segíteni fogok neki megtalálni önmagát. Megérdemli, még ha nem is úgy bánik velem, mint ahogy kellene. Mindenkinek jár a második esély az életben. Lassan, de magabiztosan oda lépkedtem mellé, mintha nagyra nőtt gyerekre bámultam volna, akinek egyetlen vágya van; hogy törődjenek vele. Látszott rajta, hogy az elmúlt napok megviselték őt, megszeppent és ha jól látom félénk lett. Teljesen kifordult magából. De az is lehetséges, hogy ez a vihar előtti csend. Megfogtam az állát és felemeltem, úgy éreztem magam mintha én lennék a karakán férfi, míg ő az ártatlan kislány. Szemeibe bámult, ahogy én is az övéibe. Akármennyire is elkúrt helyzetben voltunk, gyönyörű és meghitt pillanat volt. És ekkor megöleltem. Habozva bár, de vissza ölelt, szorosan a mellkasára vont. Ölelkezve hallgattuk egymás szívverését perceken át, de ekkor megszólalt, ezzel megtörve a varázst.

- Kimberly, sajnálok mindent! Tényleg, tiszta szívből, már nem akarlak bántani téged sem senkit. Szabad vagy, elengedlek!

- Nem megyek el. Segíteni fogok neked! – teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Segíteni fogok neki elüldözni a sötétséget a lelkéből. Jobbat érdemel ettől a pocsék élettől!

Vajon mi történt Harryvel? 
Már csak pár rész van a befejezésig, ha csak úgy nem döntötök, hogy legyen második évad :) 
All the love, Rami

[Nézzetek be a másik blogomba is; Spilt]

20.fejezet - "..a legfontosabb nőnek az életemben.."

Harry szemszöge

Düh, bánat és félelem. Ezeket éreztem jelen pillanatban. Dühöt éreztem, mert egy lány gyengének, sebezhetőnek, sírva látott. Ráadásul ha ez nem elég, vissza is utasított. Bánatot, mert ő ugyan azt érezte régen, mint én. Kár, hogy csak rég. És félelmet, mert most, hogy így döntött, végre kell hajtanom az ígéretemet. Soha, soha a büdös életben nem fog többet senki a leggyengébb pillanataimban látni. Nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy megtörten lásson. Úristen, egyátalán mi a franc ütött belém? Rohadt alkohol, annak a hibája minden! Ha teljesen józan lettem volna, ezeket a szavakat soha ki nem mondtam volna előtte. De ez van, ha iszok, bátorságot veszek magamon és olyan is ki jön a számról, aminek jobb helye lenne inkább a gondolataim között. Bármennyire is próbálom őt utálni, annál jobban kívánom, jobban, mint bármi mást, bassza meg. Ez az éjjel a valaha volt legrosszabb, amit valaha átéltem. Ennyire eseménydús lett volna egy napom, éjjelem, egyszerűen hihetetlen. Annyi minden történt. Az érzéseim másodpercenként váltakoznak, ezzel teljesen összezavarva elmém. Egy óra gondolkozás után, amit a fürdőszobában töltöttem, felmentem a szobámba. 

Hajnali hat óra tizenhét percet mutatott az óra. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, de nem érzem magam fáradtnak, fizikailag. Az más már más kérdés, hogy mit érzek legbelül. 

Ahhoz hogy a tervem kezdetét vegye, meg kell tenni az első lépést. A telefonomért nyúltam, ami a földön hevert, majd tárcsáztam egy számot. 

- Richard White. – szólt a telefonba, ahogy felvette. Állkapcsom egyből megfeszült hangjára. Már az is irritál.

- Oh, Richard, micsoda meglepetés, örülök, hogy újra hallom a hangod! – nevettem gúnyosan.

- Ki maga?

- Harry.

- Harry? Harry, mint Harry Frewen? – érdeklődött összezavartan.

- Mhm – nevettem el magam. - Styles.

- Harry Styles? Az a Harry? – nem láttam, bár eltudtam képzelni sokkos tekintetét, amin ismét csak egy ironikus kacaj tört fel belőlem.

- Reméltem, hogy a név mond valamit, Richard. – feleltem szórakozottan.

- Mit akarsz, kölyök? – hangja határozottabb volt az eddiginél. Mielőtt válaszoltam volna, az asztalon lévő üvegből kortyoltam egyet, miközben ő a vonal végén várta a válaszom.

- Őszintén? – kérdeztem, nem jött válasz. - Hát jó, azt szeretném, hogy dögölj meg, de nem akárhogy, öld meg magad, azt akarom, hogy fizess meg azért, amit anyámmal tettél, te gerinctelen féreg! Remélem, a lányod nem annyira hiányzik. – köptem neki a szavakat, a végén kisebb kacagás következett ismét. Elképzeltem, ahogy saját kezeimmel ölöm meg őt.

- Mi a franc? Te vitted el a lányomat?

- Egy szóval sem mondtam.

- Hol a lányom? – hangja egyre dühösebb lett, próbált megfélemlíteni. De nem keltett bennem olyan hatást, mint amire számított. Az utolsó dolog, amitől vissza riadnék, az Richard White! - Válaszolj te féreg! Mit csináltál Kimberlyvel?!

- Kimberly  – ahogy nevét kiejtettem, szívem, mintha apró darab szilánkokra tőrt volna. - Kimberly a lehető legnagyobb rendben van, ne aggódj. – hangom mindvégig érzelemmentes volt.

- Ide figyelj te ut..  – nem vártam meg, amíg egy újabb sértést a fejemhez vágna, ezért a telefont lecsaptam. Ezennel a terv, kezdetét vette! Illetve mindennap felfogom hívni és megvárom amíg felveszi, közben pedig az aggódás végig szánt egész testén a lánya iránt. A készülékbe nem fogok beleszólni, egyik hívásnál sem. Csak, hogy még nyomasztóbb legyen az egész.

Oh, említettem már, hogy a srácokkal még hetekkel ezelőtt kibéreltünk egy szalont? És nem akármilyent, egy tetoválószalont! Régen, mikor még mindenem megvolt, minden álmom az volt, hogy híres tetoválóművész legyek, de ez egyszer csak összeomlott, és mindent a bosszúra és a motorozásra tettem fel. Szeretek motorozni, versenyekre járni, de a tetoválás műfaja mindig is közelebb állt a szívemhez. Talán, ha egy nap kemény szívem megenyhül, akkor többet fogok foglalkozni a szalonnal, de addig a motorozásnak szentelem magam. Zaynre szeretném bízni addig ezt az egészet, persze nem jelenti azt, hogy nem néznék be néha napján. Majd ha úgy érzem, hogy képes vagyok abba hagyni a motorozást átveszem Zayntől a pozíciót.

De előtte, még végre kell hajtanom valamit, amit évekkel ezelőtt megígértem a legfontosabb nőnek az életemben, az Édesanyámnak.

Sziasztok cicáim! Nincs mentség és magyarázat a hihetetlen mennyiségű késés miatt. Azon gondolkoztam nem rég, hogy a blogot végleg bezárom, de túlságosan szeretem ahhoz, hogy csak úgy elengedjem. Ezért úgy gondolom a blogot megilleti a tisztességes befejezés! Ezentúl elég sűrűn lesznek megint részek!:D talán olyan is lesz majd hogy dupla, szeretném lezárni a történetet, de nem elsietve a dolgokat. Illetve mostantól nem fogok a részek elején or végén dumálni, de most úgy éreztem ezt muszáj. Május 31.én volt a blog 1 éves, amiért külön köszönet mindenkinek! 
Nyitottam egy új blogot (többek között az egyik ok amiért itt nem volt rész) ha van kedvetek nézzetek be oda is! Abban Harry nem a tipikus "dark harry" lesz. Link; Spilt 
All the love. Rami. 

ps: kérlek írd le a véleményed!