26. fejezet - "Én is szeretlek.."

Kimberly 


Harry Styles. Csak egy név. Egy név, amely egy angyal arcú fiúhoz tartozik. Egy fiú, aki bár fura viselkedése ellenére ellenállhatatlan, és senki nem tud neki nemet mondani. Szeretem őt, igen szeretem! Nem félek bevallani már, nincs mitől tartanom, ez az igazság. A szívem csak az övé, a legnagyobb teret adtam neki benne és nagyon remélem nem fog vele vissza élni.

Miközben Harry ott feküdt mellettem, gyomrom ezer apró bukfencet hányt. Ránéztem gyönyörű arcára s csak két szó jutott eszembe róla; babaarcú angyal. Látványa apró mosolyt váltott ki belőlem. Karjaim között és lábamba gabalyodva aludt, göndör haja izzadt homlokán pihent, néhol egy-egy kósza tincs alvó szempárjaiba hullott, de minden alkalommal a helyükre igazítottam őket. Egyszerűen csak ittam a látványát, messze volt a tökéletestől, de számomra az volt, minden egyes porcikájával. Nem láttam benne a rosszat többé, hibákkal is hibátlan.

- Ne bámulj.

- Nem bámullak.

- Aha. Minek nevezed te azt, mikor valaki már vagy fél órája a másikat nézi, közben a légzése szaggatottá váll?

- Harry, nem bámultalak.

- De igen, de azt is tudom miért tetted, tetszik a látvány, nyugi, nem a te hibád. – mély hangja egy oktávval magasabban csengett a szobában, ezzel életet adva a szinte halott házba. Arcán egy hatalmas mosoly ékeskedett, ami engem is nevetésre késztetett. 

- Jó, rendben, rendben. Téged néztelek már egy pár órája. – kezemet védekezőképp mellkasom elé emeltem, miközben erős vállához bújtam, illatát magamba szívva. Bár nem láttam, de éreztem, hogy orcáin még egy eddiginél is nagyobb, pimasz vigyor trónol. Órák óta, gondtalanul hevertünk az ágyban egymás előtt teljesen feltárva, azaz meztelenül. Viszont nem bántam, s valamiért úgy érzem Harry sem.

- Miért néztél, úgy, mint akinek majdnem ki esnek a szemei a helyéről? – szemem elől elsodorta a haj tincseket, amiket végül fülem mögé tűrt, várta válaszomat, és látszott rajta ezt most nem tréfából kérdezte. Hát nem veszi észre? Gyönyörű. 

- Mert angyali vagy. Tudom, fiúkra nem mondják, hogy szép vagy ilyesmi, de rémisztően gyönyörű vagy, Harry. – válaszom egyszerű és rövid volt, viszont annál inkább sokatmondó. Harreh elpirult aztán kisfiúsan lesütötte a szemeit. Olyan imádni való. Te jó ég. 

- Minden vagyok, csak nem angyal, Kimberly. – arca komollyá vált, mintha rosszul esett volna neki, amit mondtam? De miért? Én nem akartam megbántani. De mikor ránézek akkor is csak egy angyalt látok. 

- Ne haragudj rám, nem akartam olyant mondani, ami megbántana. 

- Szeretlek, bébi – megcsókolta a nyakamat. - Szeretlek, szeretlek, annyira nagyon szeretlek! – mondja vagy ezer csók között, és tudom, hogy komolyan gondolta. - Nem érdekel, ha nem szeretsz annyira, vagy egyáltalán, vagy épp megbántad azt, ami órákkal ezelőtt történt ezen az ágyon, most csak ez a pillanat az, ami szám-

Ajkaimat övére tapasztottam, ezzel is elhallgattatva idióta fecsegését, teljesen nyilvánvaló ugyan azt érzem amit ő, ha nem erősebben. Szeretnék mellette lenni minden percben, érezni szíve dobogását enyém ellen. Szerelmes vagyok, és most úgy tényleg igazán. Azt hiszem a szerelemnek nincs megfelelő definíciója, mert mindenki másképp éli meg. És Harry Styles azok az emberek közé tartozik, ki minden szeretetemet megérdemli, ragaszkodom hozzá erősen. Mintha egy láthatatlan kötelék lenne köztünk, ami már több éve kettőnk előtt lebegett, de csak most tűnt fel nekünk. Ezt a kötelet elvágták egy kis időre, aztán most újra egybe forrt, akár a szívünk. 

Nyelve akaratosan küzdött enyém ellen, mit én szíves örömest viszonoztam. 

- Én is szeretlek. Szeretlek nagyon. – mosolya ellenállhatatlan volt, késztetést éreztem, hogy egyik gödröcskéjét megbökjem. 

- Hé, srá.. Jézusom, már megint? Öltözzetek már fel, az istenért! Harry, gyere le, beszélnünk kell! – Louis ismét idegesítő mérges hangja zökkentett ki minket csodálatos hangulatunkból. Itt szokás minden párra rányitni csak úgy? 

- Azt hiszem tudom, miről akarnak beszélni. Mára beszéltünk meg találkozót egy fura ürgével, és muszáj ott lennem. Elég fontos ember a városban, szóval, nem bánnád, ha pár órára egyedül hagynálak? – Harry felállt az ágyból s a fürdőbe igyekezett. Én is felkeltem, magamra húztam egy bugyit és Harry egyik idióta mintás ingét. 

- Találkozó? Mégis kivel? – utána mentem, majd az ajtófélfának támaszkodva vártam válaszára, zuhany alatt állt és bár leginkább a víz hangja terítette be a teret én még is hallottam halk morgását. 

- Eric Bloom. Nem mintha ismernéd, vagy bármi. – kiszállt a zuhany alól, nem terített magára semmit. Kicsit még mindig zavarban voltam, ha meztelenül láttam. Igazából Harry a régi időkben sem volt valami szégyenlős, bárhol, bármikor megmutatta magát mikor úgy tartotta kedve. - Jól áll. – mutatott az ingre, mit viseltem. Elpirultam majd hozzá futottam. 

- Vigyázz magadra, féltelek. 

- Te is. 

Végül teljesen felöltözött, hajába beletúrt, aztán ismét felém fordította figyelmét. Oda jött, és neki szorított a falnak, ma már számlálhatatlan módon. Valamiféle fura vonzódása van afelé, hogy a falnak lökjön és megcsókoljon. 

- Hamarosan jövök.