16.Fejezet - Mindent vissza fordítanék!

Kimberly szemszöge

Olyan erővel csattant tenyere az arcomon, hogy majdnem egy helyben elestem. Az arcát a titokzatos idegennek, vagy mondjam inkább az újabb elrablómnak nem láttam. Ábrázatát egy símaszk takarta előlem. Nem hittem volna, hogy azok után, amit Harryvel átéltem, valaha is szükségem lenne rá. De most igen, ezerszer lettem volna Harry mellett, mint ezzel a fazonnal. Hisz Haroldot még is csak ismertem, ezzel az emberrel ellentétben. A sikátorban a fénylek nagyon tompák voltak. Az így is káros szememre, nem volt jó hatással. Erősen megragadta csuklómat, és maga után cibált. Mindvégig egy, sötét, kihalt utcán mentünk keresztül. Már mint akaratom ellenére vitt el. Fogalmam sincs mit akarhat tőlem, pénzt, ékszereket, vagy csak egyszerűen megölni? Féltem, bár nem annyira, mint ebben a helyzetben a legtöbb normális fiatal. Ha lehet ezt mondani, akkor az elmúlt napokban hozzá szoktam a fájdalomhoz, és a félelemhez egyaránt is. Bár itt most nem fizikai fájdalomra célzok, hanem lelkire. 

Az arcát még mindig nem láttam, hisz a sötétség ebben a hátrányomra volt. Körülbelül tizenöt perc után a város egyik elhagyatott benzinkútjához értünk. Csak remélni mertem, hogy valaki észre vesz -akár Harry is- és elvisz innen. El innen, jó messzire! Egy pillanatra elengedett kegyetlen szorítása alól, futni akartam volna  már egyből, de ő gyorsabb volt. Visszarántott.

- Hova ilyen sietősen, édesem? – büdös lehelete súrolta bőrömet. Nadrágjából elővarázsolt egy bilincset, majd annak az egyik végét a kezemre, a másikat pedig a benzinkút egyik korlátjához rögzítette. A hátsó ajtóhoz lépett, farzsebéből előhalászott egy kulcsot és kinyitotta az ajtót. Pár pillanatra egyedül voltam kint a korom sötétben. A benzinkútból a fények csak úgy hirtelen csapódtak ki. A pasas, akinek arcát már semmi nem fedte, kinyitotta az ajtót, kilépett, lerántotta a bilincset kezemről, majd betolt a helyiségbe. Próbáltam össze vissza rohangálni, kijáratot keresve, de nem jött össze. Ugyan is minden lehetséges menekülő pont zárva volt.

A pasi utánam jött. Lehetetlen helyzetemen csak vigyorgott. Tudta, hogy bármerre is menekülnék, nem tudnék, mert ő gondoskodott róla. Arcomat fürkészt, ahogy én is az övét. Nem lehetett több húszon-öt évesnél. Szőke haja, igencsak hasonlított Nialléra, nem volt túl magas, és nem is látszott az a tipikus rossz fiúnak. Távolról szemei, mogyoróbarnaként csillogtak. Ahogy néztem, könnyeim megindultak szemeimből, nem érdekelt már semmi, és senki! Szabad utat adtam hisztérikusan előtörő zokogásomnak. Jelenleg csak egy emberre lett volna szükségem, aki velem van és nem ellenem, aki szeret, aki megóv, aki megcsókol és biztat, hogy minden rendben lesz. De az életemben eddig egy ilyen nem volt. És kétlem, hogy valaha is lesz.. Közel, túl közel lépett hozzám az idegen, és így meggondolatlanul cselekedtem; ágyékába rúgtam, aminek hatására, a földre esett, kezével pedig erősen markolta testének azt a részét, ahol fájdalmat okoztam neki. Futni kezdtem, bár Isten sem tudja, miért és hova, ugyan is mint már említettem, minden lehetséges kijárat, zárva volt. A kulcsok pedig a férfinál. Hallottam, ahogy utánam kiállt egy "nyomorék ribanc" jelzőt, de nem érintett meg különösebben. Talán csak egy búvóhelyet kerestem, ahol pár pillanatra megnyugodhatok illetve biztonságban tudhatom magam.

Azonban hamarosan egy mérges, dühöngő férfi hangot hallottam a nyomomban, aki képes lenne szinte meg is ölni! Egyik lábamat szedtem a másik után. A benzinkút 'pincéjéig' futottam le. A kulcs benne volt a zárba ezért hát kinyitottam, bementem, majd azonnal be is vágtam magam mögött az ajtót. Be is zártam, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgy is rám talál. Ledobtam a kulcsot magamtól, jó távolra. Ezután a pince, egyik sarkába ültem, térdeimet szorosan államhoz húztam, két kezemmel át kulcsoltam lábaimat, majd zokogtam a semmibe. Annyira magány voltam, az egész életben. A szüleim nem keresnek, Jack lehet azt sem vette észre, hogy napok óta eltűntem. Harry pedig.. Ő csak Harry, egy idióta, aki ugyan ilyen undorító, mint ez a férfi, aki elől egy elhagyatott benzinkút pincéjében rejtőzőm! Hogy az élet milyen kurvára elcseszett! Nem akartam mást, csak aludni, végig aludni az életet! Kétségbeesett gondolkozásomból az zökkentett ki, hogy az idegen eléggé dühösen az ajtót csapkodta, és mindenfélét ordibált, káromkodott.

- Nyisd ki azt a nyomorult ajtót, ribanc! – ordítja. Te vagy a nyomorult, nem az az ajtó, aki senkinek sem ártott. Nem hallgattam rá. Úgy is kitudja nyitni, akkor inkább később lássam ismét, mint előbb, nemde? Hát de.

- Kurvára nem viccelek kislány, kibaszottul kinyitod, vagy betörőm, de akkor nagyon megbánnod! Válassz! – sziszegi fogai közül, de nem érdekel. Egyátalán nem. Megüt esetleg? Megöl? Nem érdekel, egyszer úgy is véget ér az élet. Bár nem  mindegy, hogy mikor. Válaszolni szerettem volna, de ő már betörte szerencsétlen ajtót, ami egyből a koszos földre zuhant. Kissé bepánikoltam, talán nem volt a legokosabb döntés, ellenszegülni, ismét. Szinte hozzám rohant, aztán tenyere orcámon csattant, ma este már kétszer vágtak pofon.

- Most pedig megtanulod, hogy velem nem lehet szórakozni, ribikém! – suttogta fülembe, majd a nyelve hegyével megnyalta. Borzalmasan undorító! Melleimet markolászta, minek következményében ellöktem magamtól. Nyilvánvaló, hogy mit is akart. Ám nem, ezt nem kapja meg! Ezt olyas valakinek tartogatom, aki megérdemli és tiszta szívemből szeretek! Minden erőmmel ellenálltam neki, de erre elszakította a pólómat. Végig csókolta nyakam, minden szögletét, amitől csupa nyál lett az egész, míg én össze-vissza rúg kapálóztam. - Túl makacs vagy szivi, de akkor is keményen megdugom a segged ma! – te csak azt hiszed barátocskám. Gondoltam magamban. Váratlanul esze-veszett kopogást hallottunk mind ketten a főbejárat felől. Akárki is az, most megmentett.. A pasi leszállt rólam. Két kötelet vett le az egyik polcról, amivel az megkötözte kezemet, majd lábammal hasonlóképp tett. Azt hittem itt megálltunk, de csak szerintem volt ez így. Ő szerinte nem. Megfogta felső ajkam és egy csíkot végig húzott rajta pillanatragasztóval, majd ráengedte alsó ajkamra, ez által a szám összeragadt. Tehát hangot nem tudok kiadni. Remek. A kopogások viszont egyre sűrűbbek és hangosabbak lettek.

- Egy pillanat és itt vagyok angyalom!


Harry szemszöge


Felpofoztam. Én barom megütöttem! De hát annyira felidegesített, hogy azt mondta "..anyád nem tanított meg.." mondandójának ez a fele hozta ki belőlem a szörnyeteget! Most már ha tehetném ezerszer is visszafordítanám, csak nem lehet. Eltűnt, elfutott, és mielőtt elkaphattam volna, valaki megelőzött és elvitte. Még mindig semmi nyom, két óra kutatás után. A srácokkal Ashtonéknál is voltunk,  ahol ismét összekaptunk velük. De ott sem volt.

- Harry, haza kell mennünk, holnap kipihenten majd megkeressük, úgy is megtaláljuk. – mondta Niall ásítva. Aki már sokkal  jobban volt a verseny óta.

- Gyerünk, menjetek haza, de én megkeresem őt! – jelentettem ki határozottan. Muszáj megtalálnom őt! Ő..ő az én.. fogalmam sincs mim, de meg kell találnom és kész!

- Harry, neked is pihenned kéne, nem gondolod? – nem, nem gondolom így Zayn, szerettem volna mondani, de inkább csak magamnak  mondtam úgy döntöttem.

- Harry, a többieknek igazuk van! – szólalt meg Liam, pár perc csend után. Ezek a barmok csak a terhemre voltak, nem a segítségemre. Kibaszottul dühített, hogy nyugtatni próbáltak miközben az útra koncentráltam, vezetés közben.

- Kibaszottul fogjátok már be, basszátok meg, jó? – ordítottam végül el magam. Míg megálltam egy benzinkútnál tankolni, szükségem volt egy italra, ami megnyugtat. Tankolás után beakartam menni a kútra, fizetni, vagy is akartunk, mivel a többiek jöttek utánam. Talán csak féltek, hogy valami balfaszságot csinálok. De az ajtó zárva volt, viszont minden villany égett, tehát kellett bent lennie valakinek! Kopogtattam, és körülbelül öt perc várakozás után egy férfi lépett ki,  kinyitva az ajtót.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte illedelmesen.

- Fizetni szeretnék, – mutattam a kocsira. - és egy italra lenne szükségem.

- Rendben, jöjjenek be! – Niall, Zayn, és Liam kint maradtak. Csak Louis és és mentünk be.

- Miért volt zárva az ajtó? – érdeklődtem, miközben a pénzt a kezébe nyomtam, és a hűtők felé vettem az irányt egy italért. Egy pillanatra ránéztem, zavarodottnak tűnt, kereste a szavakat.

- Én..hát..öhm, csak szeretem biztonságban tartani a kútat. – nyögte ki nagy nehezen. Éreztem, hogy hazudik, viszont igazából nem is nagyon érdekelt. Csak egy dolgon kattogott az agyam; megtalálni Őt. 

- És önöket mi szél hozta erre? – kíváncsiskodott.

- Mi csak kiru... – kezdtem bele, amikor egy ismerős női hangot hallottam, de tompán, alig hallhatón. Gondoltam, hogy csak beképzelem az egészet. De akkor megint hallottam.

- Ti is halljátok ezt a hangot? – kérdeztem Louist és az eladó pasit, fejemet vakarva.

- Öhm, valami hangot én is hallok. – zavarodottan nézett rám Lou. Tehát ő is hallotta. Remek, akkor már nem vagyok annyira örült!

- Milyen hangot? – kérdezte a srác, mint aki nem tudná miről beszélünk. Tudom, hogy ő is hallotta.

- Ezt! – mondtam, amikor ismét hallani lehetett a hangot, csak most már picivel hangosabban. Fogalmam sem volt mit gondoljak erről.

- Ó, nyugalom, ez csak a kutyám. Esténként mindig megbolondul. – nevetett és legyintett egyet kezével. Nekem ez akkor is túl gyanús. Nem hittem neki. Ami ez után jött, alátámasztotta a döntésemet, hogy nem hittem  ennek a faszfejnek.

Harry! –ordította valaki fájdalmasan torka szakadtából. A hangot felismertem egyből. Ő volt az! Kibaszottul itt van Ő is...