11.Fejezet - Önkontroll

Harry szemszöge

Fogalmam sincs, miért, de a düh szétmarta a testem minden egyes porcikáját. Mint ha csak valami mérget adtak volna nekem, ami képes robbantani. Nem értettem, hogy miért bosszantott fel annyira a tudat, hogy Louis meg akarta csókolni Kimberlyt. Általában ez akkor jellemző rám, amikor valami olyant, ami az enyém elakarják venni. Viszont Kimberly nem az enyém, egyátalán nem. 

Mikor végig szántottam a lépcsőfokokat, a legtetején megálltam, a kezemet a testem mellett ökölbe szorítottam, majd jobbra-balra néztem. Egy kis ideig még álltam, izmaim megfeszültek, fogaim csikorogtak, nem láttam, de éreztem, hogy a hajam kuszán áll. Végül megindultam a barátom szobája felé. Ugyan csukva volt, de ez engem nem akadályozott meg abban, hogy mint egy elmebeteg berontsak rajta. Louis épp a fürdőszobából jött kifele, dereka körül egy törülköző volt csavarva. Kitágult szemekkel figyelt engem, ahogyan képes lettem volna íriszeimmel golyózáport lövellni az irányába. Biztos vagyok benne, hogy nem hallotta mikor Kimmy bevallotta mi is történt ezen a kis vásárláson. Komolyan, a legjobb haverom, mi a bánatért akart rá mozdulni Kimre? Mikor Louis megakart szólalni, időt sem hagytam neki, elindultam az irányába úgy, mint aki most szabadult a bolondok házából.

Neki löktem a falnak és a kezemet a nyakára tettem. Szorításom a nyaka körül minden másodpercben erősödött. 

-Ha..Harry, mi..mi a fr-a-nc ütö-tt bel-éd? – hebegte levegő hiány után kapkodva, alig hallhatóan. Arca a fájdalomtól kezdett egyre pirosabb lenni. Csak meredten bámultam kék szemeibe, amik - bár Louis erős alkat- most még is mintha pici ijedtséget tükrözne vissza.

- Mi a lófaszért akartad megcsókolni? – ordítottam rá. A hangomat még a szomszédság is hallhatta. A jobb karommal még mindig a nyakát markoltam, a bal kezemet pedig már a magasba emeltem, hogy behúzzak neki egy jó nagyot, mikor valakik csak úgy a semmiből berohantak a szobába. Két tenyér ragadt a vállamra, amik fehér pólómat vonszolta hátra fele. Niall és Liam lefogtak engem, míg Zayn Louis elé állt. Ezzel semmisé téve, hogy pofán találjam.

- Harry nyugodj le! Halálra rémisztetted! – üvöltözött velem Niall. És értettem a célzását, hogy kire is utalt, mikor azt mondta 'halálra rémisztettem'. Gondoltam, hogy nem lehet szép látvány amikor az emberek látják az indulatos Harryt. De nem gondoltam volna, hogy ennyire megijed tőlem. - Menj igyál egy forró teát, vagy egyél egy szelet tortát. Bánom is én hogyan, de nyugodj le! –folytatta  a szőkeség.

- Niallnak igaza van, Harry. Az nincs a terveink között, hogy az egyik barátodat holtra vered! – értett egyet Liam Niallal. Zaynre néztem, aki csak egyetértően helyeselte az előtte szólókat. Biccentettem a fejemmel, majd kiigyekeztem a szobából. A gondolataim azon jártak, hogy hogyan lehetek ekkora barom. Louis a barátom! Kimberly pedig nem jelent semmit! A lábaim a konyha felé sürgették a testem, ezért hát arra mentem. Megdörzsöltem az állkapcsom, ledobtam magamról a pólómat. Megakartam ereszteni a csapot, de ekkor halk szipogásra lettem figyelmes. A franc! El is feledkeztem, hogy Kimberly itt van! A hangok irányvonalába lépkedtem, lassan. Míg nem a könyvtárba vezettek, ahol tegnap előtt fegyvert szegezett nekem. Annyi különbséggel, hogy most az ajtó tárva-nyitva volt. Beléptem, kerestem a zokogó lányt, de nem találtam. Már épp kiakartam menni, bebeszélve magamnak, hogy képzelődtem az előbbi hangokat. Mikor ismét feltört az ismerős sírás. Hátra fordultam, körbe néztem, és akkor megakadt a szemem az egyik szekrényen. Ami szemmel láthatólag néha megingott. Elé léptem és kinyitottam. A látványra egyébként számítottam, hogy egy síró lányt fogok megpillantani. Hát nem csalódtam, mert Kimberly volt ott ki sírt szemekkel. Ki nyújtottam a kezemet, hogy segítsek neki kimászni onnan, de ő ellökte azt. Mérgesen és egyben szomorúan tekintett rám.

- Miért sírsz? – érdeklődtem monoton hangon.

- Még van merszed megkérdezni? – emelte rám zöld látószerveit. Éreztem miként a pofátlansága újra előhozza belőlem a rosszat. De erőt vettem magamon és megpróbáltam kontrollálni önmagamon.

- Szállj ki innen!

- Hagyj békén!

- Azt mondtam szállj ki innen! – emeltem fel a hangomat, amiért nem akart engedelmeskedni nekem.

- Mond, mi a francért raboltál el? Mit akarsz tőlem? Azt hittem régen jó, túl jó barátok vagyunk. Miért? Harry, mond miért csinálod ezt velem? – hadarta, miközben szeme újból és újból könnybe lábadt. Mondjam el neki, hogy az apja egy szívtelen ördög? Hogy tönkretette az anyám, a nővérem és az én életemet? Hogy az anyám miatta nincs már az élők soraiban? Hogy kibaszottul megakarom gyilkolni őt és a családját egyaránt? Nem. Még nem jött el az ideje annak, hogy mindenről tudjon. Még korai lenne elmondanom neki.

- Nyugodj le kislány! – kezdtem bele, közben sóhajtottam egy nagyot majd folytattam: - Ha eljön a megfelelő pillanat, te leszel az első aki megtudja. – biztosítottam. Nem reagált a szavaimra. Sőt, egy jó ideig egyikünk sem volt hajlandó szólásra bírni ajkainkat.

- Miért mentél el csak úgy szó nélkül azon a bizonyos november tizenkilencedikén?

- Túl sok kérdésed van, nem gondolod?

- Túl kevés választ adsz.

- Szállj ki ebből az izéből, nem vagyok hajlandó elmondani többször! – utasítottam immár harmadjára. Ma este versenyem lesz, és most semmi kedvem vitatkozni. Fitten és felkészülten kell a meccsre érkeznem. Muszáj megnyernem ezt a futamot, nem győzhet Ashton és a társai. Ők a legnagyobb ellenfeleink a srácokkal, tehát szívás lenne az év legfontosabb meccsét nem meg nyerni.


Kimberly szemszöge


Őszintén, Harry rohadtul megrémített! Ez az ember túl komplikált! A poklok poklát élem meg, de senkinek nem hiányzom úgy tűnik. Jack szarik a fejemre, főleg az után, hogy megcsalt és kihasznált egész idő alatt. A szüleim szégyenkeznek miattam. Lemerném fogadni, még Amyt sem hívták fel, hogy megkérdezzék nála vagyok-e. Vagy a rendőrségre, hogy bejelentsék az eltűnésem. Nem értem. Én már semmit nem értek. Úgy érzem, mintha maga az ördöggel élnék együtt. Harry kiakaszt. Az összeomlás küszöbén vagyok.  Megakar erőszakolni? Tegye meg. Megakar ölni? Hát tegye. De ne készítsen már ki. Ürességet érzek legbelül, a szívem mélyén. Valami hiányzik, de fogalmam sincs mi.. ja de tudom, a normális életem!

Harry ismét a karját nyújtotta segítő eszközként, hogy kimásszak a szekrényből, -ahova egyébként miatta bújtam el- de ismét elutasítottam.

Egyik lábamat tettem a másik után, ahogy ki kecmeregtem a komódból, de voltam olyan szerencsétlen, hogy a bal lábam beakadt valamibe, viszont ahelyett, hogy az arcom a padlót nyaldosta volna, Harry meztelen mellkasára zuhantam. A földön feküdtünk, eléggé félreérthető és kínos pozícióban. Farkasszemet néztem madaras tetoválásával, majd szemeim az ő íriszeibe olvadtak el. Csak feküdtünk egymáson, néztem gyönyörű zöld szemeit, ahogy ő az enyémeket vizsgálta, a külvilágot pedig kiszorítva magunk körül. Hirtelen ajkait egy fél mosolyra húzta, ezzel megvillantva tökéletes gödröcskéit. Ám amilyen gyorsan jött olyan szélsebesen távozott is a vigyor az orcájáról.

Mintha fűtőtűz terjedt volna végig testén, pillanatok alatt lerázott magáról ezzel magányosan hagyva a poros parkettán. Fölálltam én is. Ő biccentett egyet fejével az emelet felé, ezzel jelezve nekem, hogy menjek a szobámba.

- Most menj és pihen. Szükséged van az energiára, pár óra múlva indulunk! – közölte komolyan. Arca határozott és dirigálós volt. Sóhajtottam egy nagyot majd fel igyekeztem a lépcsőn. A szobámat vettem célpontba és oda mentem be. Amint beértem egyből az ágyra vetettem magam. Rohadtul fáradt vagyok, hisz múlt éjjel alig aludtam pár órát. Harry valahova készül az este folyamán talán akkor sikerül valahogyan kijátszanom őket, és haza jutnom. Miközben mesteri szökési tervemen agyaltam, az álom angyala már útól is ért..


Hehiii(:
Meghoztam a 11.fejezetet is. A részhez nincs mit hozzá fűznöm, csak annyit, hogy írtam volna még tovább, nem is így terveztem a végét, de este van. Nagyon. És mindjárt elalszom a gép előtt, tehát sajnálom cukik, hogy rövid:cc Azért remélem tetszik nektek, és írtok nekem pár szép szót, ami feldobja a napjaimat.  A részek szerintem, így suli miatt szerintem max hetente fognak jönni ((tudom nyáron nem voltam valami aktív, de hát még is csak nyár volt)) És hogy tetszik az új design? Mert szerintem állati! Itt köszönöm Liam Mrtinnak a csodálatos munkát! Csatlakozzatok a fb csopiba is! Ja és még valami, igaz tegnap volt, de utólag is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT LIAM JAMES PAYNENEK! A HŐSÜNKNEK!

10.Fejezet - "Napjai vannak hátra, minek költesz rá?"

 Kimberly szemszöge

Holt biztos vagyok benne, hogy ez a vásárlás nem lesz éppen a legjobb emlékeim egyike. Louis a karomnál fogva kicibált az épületből, majd bele nyomott az autóba. Ami igazából fogalmam sincs kié lehet. Annyit biztosra tudok, hogy nem Harryé, mert neki fekete Range Roverja van. Jó, hogy őszinte legyek, nem is érdekel, hogy kinek milyen autója van. Ami engem most, jelen esetben érdekel, az az, hogy mégis hogy a francba menekülhetnék el. Le kell lépnem erről a kis vásárlásról. Lou nem nem látszik túl okosnak, szóval talán nem lesz nehéz megvezetni őt.

A kocsira egy kis ideig csend telepedett,-amit nagyon utálok- próbáltam benyomni a rádiót, de akkor a pasas a volánnál rá csapott a kezemre. Idióta. Jegyeztem meg magamnak. 

- Játszunk? – kérdezte hirtelen, miután látta, hogy a hangulat kezd siralmas lenni. Az útból vissza volt kemény tizenöt perc. Már mint addig, amíg egy bevásárló központba nem érünk.

- Játszani? – felhúztam egyik szemöldököm, mert nem értettem. Állítólag ő és a barátai felnőtt férfik. 

-Ja, kip-kop viccek.Ismered őket? – kérdezgette, miközben az utat figyelte.

- Öhm..asszem' ja. – feleltem zavarodottan.

- Remek. Akkor kezdj.

- Oké. – mondtam,majd egy frappáns viccen gondolkoztam. - Kip-kop. – kezdetem bele.

- Ki kopog?

- Pasz. 

- Milyen pasz?

- Kopasz. 

- Na de Kimberly. Ez egyátalán nem volt vicces!  – mondta a magáét, totál komoly arccal. Igazából sosem voltam jó a viccekből. 

- Akkor mutasd te mit tudsz! – köptem oda neki megsértődve. 

- Kip-kop.

- Ki kopog? – kérdeztem tőle, miközben szemeimet alig láthatóan megforgattam rá.

- Barna.

- Milyen barna?

- Akinek nincs heréje, csak balra. – vihogott fel saját viccén. Ami mellesleg nekem kicsit sem volt vicces. Sőt. Beteges. Ezzel a szóval tudnám jellemezni ezt a srácot.

- Ez undorító volt! – közöltem vele a tényt. A fiúknak miért van ilyen beteges 'humoruk'? Válaszolni már nem is nagyon tudott, mert megérkeztünk. Leparkolt London egyik legcsodásabb üzletlánca előtt. Kiszálltunk az autóból. És egyenesen a Harrods üzletlánc felé közeledtünk. Ez London egyik legnépszerűbb, legjobb üzlete, szinte mindent meglehet találni mindent, amit az ember csak kívánhatna.

******

Miután végeztünk a ruhák vásárlásával, Louis visszavezetett a rémálmomhoz. Más néven Harryhez. Tudom, most mindenkiben felmerült a kérdés, hogy nem-e próbáltam megszökni. Hát dehogynem! Vagy is csak akartam, mert Louis egy másodpercre sem hagyott magamra. Konkrétan a próba fülkébe is bejött, hogy biztosra menjen. Azt hittem, hogy ott helyben felpofozom, amiért ennyire nem volt tekintettel rám. Az autóban ülve,- visszafele abba a nagy házba- azon töprengtem, hogy ki kéne ugorjak az autóból és hazáig futni. De amint belegondoltam ebbe sokkal jobban, lemondtam erről a tervemről. Mivel nem szeretném ha bármilyen csontom össze-vissza törne.

Harry szemszöge

- Ugye tudod, hogy ha nem hozza estére a cuccot a kis haverod, eltöröm a bordáját? – köptem oda Zaynnek nyersen. Telefonom a kezemben volt, és próbáltam különböző embereket hívni a ma esti terv miatt. Komolyan, ha átver az a pancser a fost is kiütöm belőle.

- Harry nyugi. Luke nem az a fajta, aki átverne. Tudod jól, hogy az unokaöcsém, már csak azért sem verne át minket. – Zayn próbált csillapítani a dühömből, de igazából csak még jobban idegesített.

- Ajánlom neki, mert nem fog érdekelni, hogy kuzinod, ha átver engem kiverem a fogsorát. – feleltem most már egy picivel higgadtan. A hajamba túrtam, majd a konyhába igyekezve, hogy el oltsam a szomjam öntöttem magamnak egy pohár narancslevet. Eközben Zayn követett engem, a másik oldalán Liammel. Nem sokkal később Niall is csatlakozott hozzánk. Pár percig néma csönd uralkodott, közben a srácok idegesen meredtek rám.

- Most meg mi a fasz van? – keltem ki magamból, miután kezdtek idegesíteni, és zavarba hozni a fura pillantásaiktól, amit felém lövelltek.

- Hol van Louis és a csaj? – kérdezte hirtelen Liam és körbenézett a házban.

- Elmentek ruhát venni Kimberlynek. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

- Mi? – kezdett bele Niall nevetve. - Napjai vannak hátra, minek költesz rá? – a nevetése kissé átváltozott gúnyossá. Ha nem tekintenék rá úgy mint az egyik testvéremre, már rég megvertem volna.

- Kuss! – elakartam rejteni az idegességemet, inkább csak ennyit nyögtem válaszul neki. Niall a stílusához hívően szeretett volna még kötekedni velem, de ekkor kinyílt az ajtó, és mindenki az irányába meredt. Kimberly futott be rajta mint egy örült, majd őt követte Louis.

- Mi történt? – pattantam fel a székről és néztem rájuk kérdőn. Másodpercenként néztem az egyikről a másikra.

- Kimberly kiugrott az autóból. – Végül nagy nehezen,de Louis hangja törte meg a nagy csöndet.

- Mi a picsa?  – ordítottam torkom szakadtából. Szinte oda futottam Kimberlyhez, akinek az arca a padlót súrolta, mert nem mert a szemeimbe nézni. - Nézz rám! – parancsoltam erőteljesen. De ő csak megrázta a fejét és tovább nézte azt az 'érdekes padlót'. - Rohadtul nézz már a kibaszott szemembe, White. – ordítottam neki. És undorodva magamtól, amiért ki csúszott a számból a White név. Még mindig nem emelte rám a tekintetét, amivel rohadtul felidegesített. Ezért hát erőteljesen megragadtam az állát, kényszerítve őt, hogy a szemembe nézzen. Zöld szemeiből áradt a félelem és az utálat keveréke.

- Lou..Louis.. – kezdett bele, de nem folytatta.

- Mi? Mi Louis? – vártam a válaszára türelmetlenül. És a karját megszorítottam.

- Megakart csókolni. – nyögte ki végül nagy nehezen. Ekkor a karját elengedtem. Dühös voltam. Szavak nincsenek arra mennyire felbaszták az agyam. Mi az, hogy Louis smárolni akart vele?

- Louis! – kiabáltam, amitől Kimberly alig láthatóan megszepent. Megfordultam, keresve barátomat, mert ezt nem hagyhatom annyiban. De mire megfordultam neki már hűlt helye volt.

- Hova ment? – kérdeztem, sőt inkább követeltem, hogy a többiek elmondják. Liam biccentett egyet a lépcső felé, ezzel jelezve, hogy az emeletre ment Louis. Választ nem is adva, mint egy fél örült kezdetem szelni a lépcsőfokokat.

- Harry nyugodj le! Ezt nem kellene! – halottam, ahogy Liam még utánam kiállt, de nem érdekelt. A düh átjárta a testem minden végtagját...



Sziasztok! Sajnálom a rengeteg késést, de itt a rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Új design is van, amit nagyon köszönök Nancy Frewan-nak! Nekem nagyon bejön. Oldalt van a fb csopi is csatlakozzatok, és iratkozzatok.
És ha lehet akkor kérlek részletesen fejtsétek ki a véleményeteket, nyugodtan lerészletezhetitek, hogy mi tetszett a legjobban, és hogy várjátok a következőt, úgy talán nekem is könnyebb lenne írnom a kövit. xx
ps. van egy fanprofilom ((de sajnos újra kellett kezdenem,mert az előzőt törölték) jelöljétek:  Harold Edward Hungary szeretném, ha újra beindulna. Btw a gif nem a részhez fűződik, csak ha nem gond mostantól mindig teszek ide az én 'beszédemhez'. További szép estét, legyetek rosszak!(:

9.Fejezet - "Mi volt veled eddig?"

Hi Guys! Elképesztően hálás vagyok nektek, komolyan! Van egy jó pár blogom (mondjuk azokkal már nem is foglalkozom) de ez messze a legsikeresebb. Igazából úgy nagyon nem tudok mit mondani most. Köszönöm. 
 Egyébként megsúgom, hogy pár napon belül új design. Ja és még valami, a prológust ÚJRA ÍRTAM! mert ami volt az nem nevezhető annak.. So lessétek meg újból, jobb oldalt az oldalak menüpontban.  Illetve sajnálom, hogy két hetet kellett várni erre a fejezetre, de rázos egy heteim voltak. Ez még pocsékabb lett mint az előző, de remélem azért valamennyire tetszeni fog.. Rami.xx

ps. Írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel. Ja és a trailer, tessék megnézni!--> katt na meg a facebook csopiba csatlakozni!---> facebook csoport

"A gondolataim ölik egymást."

Kimberly szemszöge

Még mindig nem tudtam feldolgozni a tényt, hogy Harry az a Harry. Én komolyan azt hittem,- hogy miután New Yorkból csak úgy felszívódott-, hogy tuti halott. A legjobb barátom volt, akivel bármit megoszthattam. Erre pont Ő az, aki elrabol és fenyeget... de még is miért? Annyi megválaszolatlan kérdés lappang bennem, hogy az már fájdalmas. Évekig próbáltam őt elérni, hívtam, leveleket írtam neki, de egyre sem válaszolt. Már ha egyátalán megkapta őket.

Még mindig emlékszem arra a napra, amikor megismertük egymást. Soha nem fogom tudni elfelejteni. Úgyszintén a mait sem.

Miután azt a Liam gyereket megkérte, hogy játsszon bébi csőszt, elmentem zuhanyozni az 'átmeneti otthonomba'- mert az biztos, hogy én felfogok szívódni, mint hogy itt maradjak, ezzel a megvadult idiótával-. Mikor befeküdtem abba a hihetetlenül apró ágyba, először a szüleim, majd Jack jutott eszembe. Édes Istenem! Vajon mi lehet azzal az emberrel aki pár órája egy másik lány szájában matatott? És akit sajnos még mindig szeretek. Bár amióta az eset történt, azóta undorodom tőle. Talán már nem is szeretem. Jaj ugyan kit álltatok. És a szüleimmel? Na meg Amyvel? Annyi mindenre szeretnék választ kapni, de úgy látszik ez nem egy hamar lesz. A gondolataim ölik egymást.

Már épp lecsukni készültem fáradt szemeimet, mikor valaki lenyomta a kilincset, belépett, majd a nevemen szólított. Megfordultam, a tekintetem félelmet sugározhatott felé, de igazából az csak az utálat volt. Harry volt.

- Kimberly. – szólított ismét. Nem akarok vele csevegni sem semmilyen emberi dolgot. Hatalmasat csalódtam benne. Hagyjon békén engem és engedjen el. Hisz utál ő is, nem de? Akkor miért nem enged haza menni? Az arca a padlót súrolta, majd végül zöld íriszeit az én átlagos kékeszöld szememre emelte. Így voltunk pár másodpercig. Csak néztünk egymás szemébe, amikor hirtelen közeledni kezdett az ágy felé. Én pedig automatikusan a másik oldalamra feküdtem.

Éreztem, ahogy az ágy egyik fele  besüpped, minden bizonnyal leült a szélére. Most komolyan, miután olyan mogorva volt velem pár perccel ezelőtt, hogy van képe most úgy tenni , mintha mi sem történt volna? Nem értem ezt az embert. Harryt már régebben is nehezen tudtam ki ismerni, de akkor még jóban voltunk. Ő mindig is egy összetett személyiség volt, zárkózott, aki nehezen nyílik meg az emberek felé. Ezért elég nehéz kiigazodni rajta.Ugyan nem láttam, de éreztem tekintetét a hátamon. Sőt, megmernék esküdni, hogy az ujjaival végig simított a hajamon, amelyek a vállamon pihentek.

De ebben nem vagyok olyan biztos, mert most, hogy ilyen közel van hozzám elkezdtem remegni. Fogalmam sincs miért. Talán azért, mert tudatában vagyok annak, hogy képes lenne bántani. Vagy lehet csak azért, mert a közelembe van és felzaklat a tény. Már pont meg akartam szólalni, amikor megcsörrent a mobilja. Most már visszafordultam az eredeti fekvő helyzetembe. Így szemtől szembe voltam vele, ahogy az ágy sarkán ült. A telefonja még mindig rezgett, de nem vette fel. Csak mélyen bámult a szemembe. Hogy ezt honnan tudom? Mert én meg az ővébe olvadtam el. Majd megszakítva az értelmetlen szemkontaktust előhúzta a farzsebéből a mobilját és elkezdett ordítozni a vonal másik végében lévő emberrel. Hirtelen az arca dühössé vált és kiviharzott a szobámból. Ez komolyan személyiség zavaros! Hasamra fordultam,-mert az a legkényelmesebb pozíció az alváshoz, és a szemeim már le is csukódtak az fáradságtól. A gondolataim folyamatosan a családom körül forgott.

Reggel, olyan hatóra körül kelhettem fel, hatalmas fejfájással. Szinte felrobbant a fejem.  Ha jól belegondolunk akkor ez az egész mindössze tegnap történt, de olyan mintha már egy vagy akár két hete lenne ennek az egésznek. De bele gondolni sincs kedvem, mert még jobban sajogni kezd a koponyám. Kimásztam az ágyból, Harry bokszere és az egyik fehér pólója van rajtam. Amiből csak úgy árad Harry erős, kellemes férfi parfümjének az illata, de az is lehet, hogy ez a természetes illata, amit a bőréből szívott magába a póló.

Kicsoszogtam a szobából, áthaladtam a hosszú folyosón, majd végül a mosdóhoz értem. Miután elvégeztem a dolgomat, a ház ismeretlen szegleteibe kukucskáltam be. Talán el is tudnék most szökni, de egyszerűen annyira hajt a kíváncsiság, hogy ezalatt a majdnem három év alatt, amíg semmit nem hallottam Harryről, még is mi lehetett vele. Miből élt meg? Hogyan telt neki ekkora házra, mint ez? Egyszerűen tudni akarom! Mikor elértem ahhoz a szobához, amelyikben tegnap Harold elől menekültem, benyitottam majd beléptem. Remélni merem, hogy ilyenkor még mindenki az igazak álmát alussza. Elkezdtem mindenféle fiókokban kutakodni, amikor a könyvespolc felé közeledtem a kezem ügyébe került egy mondhatni hivatalosan látszott papír. Miután kihullott a könyvek közül felkaptam, majd átnéztem.

Az írat arról szólt,-bár nem annyira értettem- hogy Harryt pár hónappal ezelőtt lecsukták. Valami, nem tudom pontosan mi miatt, de az állt a sorokban, hogy illegális birtoklás vagy mi. Nekem nem megy jól ez a felfogás dolog. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az ajtó becsapódik mögöttem, a papír kiesik a kezemből. Én pedig riadtan állok. Nem láthattam ki az, hisz háttal álltam neki. Elém lépett, egy másodpercig dühösen szemezett velem, majd lehajolt és felvette a lapocskát.

- Jót olvastál? – kérdezte mély rekedtes hangján. Ami reggel sokkal ijesztőbb mint amúgy általában. Nem válaszoltam.

- Mi volt veled eddig? – tértem ki az előző válasza elől.

- Megvoltam. – vont vállat. Mint akit kicsit sem feldobott a témára, amiről beszélni szerettem volna vele. Csak hanyagul ledobta magát a kanapéra. - Mit kerestél itt Kimberly? – tért vissza az ezelőtti témára. Komolyan nem szeretném neki elmondani, hogy utána kutakodtam.

- Szökni akartál, utánam kutakodtál vagy esetleg azt akartad, hogy Louis jól megdugjon? – nevetett fel a saját undorító viccén. Ezzel pedig a gödröcskéi előbújtak, amiknek régen alig tudtam ellen állni. De az még jó, hogy rég volt. Vagy is nagyon remélem.

- Egyik sem! – vágtam rá azonnal.

- Öltözz! – utasított. Beletúrt kócos hajába, majd tovább ült.

- Mi? Még is minek?

- Ne kérdőjelez meg!

- Ha esetleg Mr. Styles nem emlékezne, múlt éjjel ruhák nélkül rabolt el.  – vigyorogtam szarkasztikusan. Erre ő csak megforgatta szemeit.

- Rendben. Akkor Louisval elmentek ruhákat venni, amíg elintézek valamit. – motyogta. - Louis! – ordította a barátja nevét.

Basszus, én nem akarok azzal a perverz idiótával vásárolgatni. Haza akarok menni. Nem lehet igaz, hogy a szüleimnek tényleg nem hiányzok.

- Mi van? – jött be az ajtón egy barna hajú fiú.

- Lou, kísérd el Kimberlyt ruhákat venni, mert itt nyávog és már ki készített. – szemeiből szikrákat szórt felém majd folytatta: - Úgy is szeretsz női ruhákat nézegetni. – ezt a kijelentését már Louishoz intézte. Az említett személy csak vigyorgott és bólintott.

- Rendben menjünk. – mondta. Harry a kezébe nyomott egy adag pénzt, majd felmentem a szobába, és felvettem a tegnapi koszos ruháimat. Majd elindultunk. Ez érdekes lesz. Szögeztem le magamban a nyilván való tényt.