24. fejezet - Nincs szükség szavakra

Kimberly

Elvesztettem az irányítást. Elmémet elködösítette a mérhetetlen vágy, a csípőjén ültem, miközben eszeveszetten kapkodtuk a levegőt egy-egy csók között. Szó szerint egy csók csatát vívtunk egymás között, amit egyikünk sem akart elveszíteni. Kezemet felvezettem kidolgozott vállain, majd vizes hajában megálltak. Néhol meghúzogattam őket, mire egy jóleső sóhajt eresztett meg. Kapkodta a levegőt, éreztem. De ezzel nem volt egyedül, mert én is ugyan ebben a helyzetben tudtam magam. Többet akartam. Őt akartam. Vágytam rá és az érintéseire, most már ha tagadni akartam sem tudtam volna, a hatalma alá kerített. Én pedig élveztem, élveztem minden másodpercet, amit így vagy úgy, de vele töltöttem. Más embernek éreztem magam. Nem mondom azt, hogy úgy voltam vele, mintha egy szende ártatlan angyalnak képzelném magam, mindössze bátrabbnak és felszabadultnak. Nem féltem semmitől, mert a karjaiban tartott, még ha épp most a derekán ültem. Meg mernék rá esküdni, hogy egy momentumra leállt és a zölden csillogó szemeivel az én unalmasaimba bámult. Úgy nézett, mintha a lelkemig hatolna. Abban is biztos vagyok, hogy akár még a gondolatimat is hallotta, amik kezdtek egyre mocskosabbak lenni miatta. 

Szemrebbenés nélkül kerültem alá, mind ezt úgy csinálta, hogy ajkaink ugyan úgy fékezhetetlenül falták a másikét, s most ő tornyosult fölém. Elváltunk egymástól, légzésünk még mindig szaggatott volt. Bár nem is számítottam másra, és szerintem Harry sem. A törülköző még mindig teste körül volt csavarva, ezzel alsó részeit teljesen elfedve előttem. Még. 

Láttam rajta, hogy valamit igen szeretne mondani, hisz többször is próbált ki nyögni valamit, de aztán mégsem tette. Ismét megpróbálkozott a beszéddel, de félbeszakítottam ujjammal, amit a szájára nyomtam, annak érdekében, hogy befogja. Elmosolyodott és lágy puszikat lehelt ujjamra, mi belőlem is egy mosolygást váltott ki. 

- Ne, nincs szükség szavakra Harreh, most nem. – közelebb férkőztem hozzá -már ha ez lehetséges volt- s egy apró csókot nyomtam kissé izzadt homlokára. Gyomrom vagy ezerféle bukfencet hányt az elmúlt percekben. Különös érzés fogott el, amit még nem igazán, sőt, ha őszinte akarok lenni, még soha nem éreztem ehhez hasonlót sem. Jó volt s egyben fura. Kicsit megrémisztett a tudat, hogy mi lesz, ha Harry kijózanodik, ahogy vele együtt én is. Nem akartam arra gondolni, mi lesz ezek után. Ezeken a perceknek szenteltem magam. Csodáltam őt, annyira, annyira...gyönyörű volt? Igen, határozottan gyönyörű volt férfi létére. Végül újra nekem nyomta magát, ajkai kétségbeesetten keresték enyémeket, amit nem sokkal később meg is talált, és amik olyan naivan megadták magukat neki. Éreztem, ahogy a vékony anyag mögül ágaskodó férfiassága nem igazán bírja kordában tartani magát, amitől kezdtem úgy érezni mintha erőm el akarna hagyni.

Fogával számba harapott, annyira jól esett, hogy valaki ennyire.. fogalmam sincs minek nevezhetném ezt. A levegőben messziről lehetett érezni a vágyat, szenvedélyt és az erotikát egyaránt. Pólómat leszedte rólam, így már csak egy melltartóban és egy szűk farmer nadrágban voltam, míg ő még mindig a törülközőjében virított.

- Mhhm – hagyta el a száját, amint meglátott.

- Harry! – futótűzként ért minket egy hang, aminek gazdája valószínűleg a nyitott ajtónál ácsorgott s nézte a jelenetet amit mi nyújtottunk.  El akartam szakadni Harrytől, de nem hagyta, ugyan úgy folytatta az egészet. Időközben kiderült, hogy a hang Louishoz tartozik. Harry csak egy morgással reagált neki, de ezzel Lou nem érte be.

- Harry, az istenért, hagyd későbbre az enyelgést, fontos dologról akarunk veled beszélni! – hangja frusztrált és fáradt volt.

- Nem érdekel. – felelte a göndör hajú fiú, aki most úgy néz ki mint egy kisfiú és az anyukája előtt áll. Annyira aranyos volt. Mindeközben a nyakamat lepte be csókokkal, hol pedig enyhe harapásokkal célzott meg. Az utolsó amit hallottunk, ahogy Louis bevágja maga mögött az ajtót és egy halk "menj a picsába, ember"-t motyogott orra alatt.

- Utállak. – nyögtem miközben az érzések eluralkodtak egész testemen.

- Na és? Az emberek túlnyomó többsége utálja egymást, még is szükségük van a másikra. Még ha sokszor ki akasztják egymást, akkor is. – egy nyálas csókkal ajándékozott meg, aztán folytatta - Különben is, ha nyugtat a tudat, én is utállak.

- Harry – lihegem a nyakhajlatába, rám néz aztán kisebb mosolyt ölt magára, mitől szívem megugrik.

- Igen?

Válasz helyett csak neki ugrottam lerántottam róla törülközőjét, ami eddig ékesítette tökéletes testét, de most már nem lesz rá szükség rá. Harry kicsit meglepődött mozdulatomtól, de aztán kajánul elvigyorodott. Lepillantottam kettőnk közé, mértétől megugrottam. Mintha elfelejtettem volna levegőt venni.

- Hé, bébi, tudom, hogy nem csináltad még. Szóval lassíts, ma nem fog semmi történni.

- De, én akarom.

- Kimberly, ide figyelj! Ez egy fontos dolog, olyannak kell adnod, aki megérdemli, akiben megbízol és főképp akit szeretsz. Én erre nem vagyok alkalmas. – fújta ki a bent rekedt levegőt magából. - Okozhatok neked örömöt, de nem én fogom elvenni a szüzességed!  – idegesen a hajába túrt, majd kedve kezdett egyre jobban lankadni. Bekövetkezett, amitől féltem. Magához tért. Én azt akarom, hogy ő legyen az első és egyben az utolsó is, aki hozzám ér. Vágyom rá, én szeretem őt, azt hiszem. - A többiek várnak rám, mennem kell.–  Feldühített. Harry Styles egy igazi idióta, nem engedem, hogy menjen.

- Ne akard megmondani nekem mi a jó, és hogy mit akarok! Amit akarok az te vagy! És kurvára nem fogsz elmenni most! – sziszegem fogaim közül, büszke voltam magamra. Ahelyett, hogy hagyom, hogy ismét elfusson és mindkettőnknek rosszat csináljon, beleütöttem egyet vállába, mitől egyensúlya megbillent. Aztán ajkaim az övére tapadtak, és neki préseltem magam, ma már vagy ezredjére.