21. fejezet - "Elengedlek"

Kimberly szemszöge

Napok teltek el azóta, mióta Harryvel csúnyán össze vesztünk. Nem is beszélgettünk azóta. Már ha lehet beszélgetésnek nevezni azt, amit mi szoktunk csinálni. Teljesen őszintén, nem tudom hogy gyűlöletet vagy valami más fajta érzéseket táplálok Harry iránt. Egyszerűen csak annyira zavaros személyiség. Megszállott és manipulatív. Félek, hogy képes lesz rá, hogy teljesen átmossa az agyamat, akaratom ellenére. Harry nem jó ember. Tönkre akar tenni, már hogy volna jó ember? Még mindig nem értem, hogy válhatott ekkora szörnyeteggé az a fiú, aki egykor a legjobb barátom volt és, aki a világon a legcukibb volt, senkinek nem tudott volna ártani. És mi van most? Kitudja hány embernek esett bántódása, csak azért mert ő részegen összevert valakit, vagy akár józanon is. Nem tudom mit kéne gondolnom vagy éreznem. Az egyik oldalam rohadtul gyűlöli őt, viszont a másik ragaszkodik a sötétséghez, ami benne van. Oktalanul, de vonz magához mágnesként. 

Fogalmam sincs, mit gondolhat, mit érezhet, mit miért csinál. Semmit nem tudok. Nem tudom, hogy az évek teljesen érzéketlenné tették-e, vagy maradt benne cseppnyi jóság. Mikor bevallotta az érzéseit megdöbbentem, azóta is sokkol a tudat, hogy miket mondott nekem az nap éjjel. Már ha igazak voltak. A szívem egyszerre olvadt el és tört darabjaira. Hinni akartam neki és túltenni mindenen magamat, új lapokkal kezdeni mindent, de nem megy, egyszerűen nem. Bementem a fürdőszobába, és vagy két órán át a lehajtott vécé tetején ültem, gondolkozva. 

Az agyam csak úgy kattogott, ezernyi új szökési terven agyalva, viszont az összes halálra volt ítélve, lehetetlen elmenekülni előle úgy, hogy ne találjon rád, nem lehetséges, de az is át rohant a gondolataimban, mi lenne, ha megpróbálnám megszelídíteni Harryt? Vissza hozni a régi énjét? Mi van akkor, ha még nem veszett ügy? Nem tudhatom, amíg meg nem bizonyosodom róla. Teljesen nyilvánvaló, hogy van egy kötelék a szívem és Harry között, egy megmagyarázhatatlan érzés, amely ragaszkodik hozzá, amely nem képes rá, hogy elengedje őt. Beszélnem kell vele, hátha esetleg meglágyul, csak egy szikrányit is. Harry szobája felé vettem az irányt, muszáj normálisan kommunikálnom vele. Át szeltem a lépcsőket, és már az ismert ajtó felé vettem az irányt. Kopogtam. Nincs válasz. Ismét kopogtam egyet, de mikor nem jött semmi akkor úgy döntöttem benyítok.

- Nem mondtam, hogy bejöhetsz. – kezdte egyből lekezelően, rám sem pillantott. Picit bántott a hangstílusa.

- Nem mondtam, hogy elrabolhatsz, még is megtetted, szerintem ez így fair! – magabiztosnak éreztem magam abban a percben, amiért volt erőm és bátorságom ennyire nyersen válaszolni neki. Szavaimra kisebb sóhajt engedett ki, majd felállt az asztalától, ahol eddig ült. Kezeiben szorongatott számomra ismeretlen papírokat. Eddig még nem is nézett rám, vagy akár a szemeimbe.

- Mi van? Mit akarsz?

- Harry, tudni szeretném az igazságot! Kérlek, mindent mondj el!

- Igazságot? Huh? – mintha nem tudná miről is beszélek..

- Tudni akarom, sőt követelem, hogy miért teszed ezt velem! Mondd, miért? Miért raboltál el? Miért viselkedsz úgy velem, mint egy utolsó kutyával? Esetleg az eszedbe sem jutott én mit érzek?

- Ha elmondanám úgy sem nekem hinnél. – rám emelte zöld szemeit, most először, mióta beléptem a szobájába. Fájdalmat és kicsi csalódottságot fedeztem fel benne. Hirtelen minden harag elszállt, csak megakartam ölelni őt, láttam a szemeiben, hogy szüksége van egy ölelésre.

- Harry, én megérte-

- Nem, nem értenéd meg, nagyon nem! – hangja egy oktávval magasabb lett. - Kurvára megakartalak ölni téged, érted? Olyan miatt, amit nem is te műveltél! – megdöbbentett, amit mondott, bár nem számítottam sokkal jobbra. Kezeit idegesen végig vezette göndör hajzuhatagán. Olyan szívesen beletúrnék.

- Értem. – dehogy értem. Melyik normális ember akarná megölni az egykori legjobb barátját? Csak az, ami valamilyen betegségben szenved. De próbáltam nyugodt maradni, már amennyire lehetséges az egy ilyen szituációban.

- Még mindig megakarod tenni? – kérdeztem félve a választól.

- Nem. – erőltetetten rám mosolygott, mintha kellett volna. Miért érzem azt, hogy talán az elmúlt pár napban Harry a változás legapróbb jeleit mutatja? Elhatároztam, hogy bármi is történt vele a múltban, én segíteni fogok neki megtalálni önmagát. Megérdemli, még ha nem is úgy bánik velem, mint ahogy kellene. Mindenkinek jár a második esély az életben. Lassan, de magabiztosan oda lépkedtem mellé, mintha nagyra nőtt gyerekre bámultam volna, akinek egyetlen vágya van; hogy törődjenek vele. Látszott rajta, hogy az elmúlt napok megviselték őt, megszeppent és ha jól látom félénk lett. Teljesen kifordult magából. De az is lehetséges, hogy ez a vihar előtti csend. Megfogtam az állát és felemeltem, úgy éreztem magam mintha én lennék a karakán férfi, míg ő az ártatlan kislány. Szemeibe bámult, ahogy én is az övéibe. Akármennyire is elkúrt helyzetben voltunk, gyönyörű és meghitt pillanat volt. És ekkor megöleltem. Habozva bár, de vissza ölelt, szorosan a mellkasára vont. Ölelkezve hallgattuk egymás szívverését perceken át, de ekkor megszólalt, ezzel megtörve a varázst.

- Kimberly, sajnálok mindent! Tényleg, tiszta szívből, már nem akarlak bántani téged sem senkit. Szabad vagy, elengedlek!

- Nem megyek el. Segíteni fogok neked! – teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Segíteni fogok neki elüldözni a sötétséget a lelkéből. Jobbat érdemel ettől a pocsék élettől!

Vajon mi történt Harryvel? 
Már csak pár rész van a befejezésig, ha csak úgy nem döntötök, hogy legyen második évad :) 
All the love, Rami

[Nézzetek be a másik blogomba is; Spilt]