6.Fejezet - Szabályok

Lassan kiszállt az autóból és felém közelített. Ismét féltem. Mi van, ha ő nem az akit Harry küldött? Mi van, ha ő is bántani akar? Mosolyogva közelített felém, én pedig, ahogy a fa mellett ültem egyre hátrébb löktem saját magamat. Ijedt tekintetemen elnevette magát.
- Nyugodj már meg. – nevetett. - Én vagyok. – közel jött, megfogta a kezemet és fölsegített, a fűből. Még mindig nem nyugodtam meg, bár az erős ír akcentusa eléggé nyugtató volt. De akkor is. Közel sem hiszem, hogy ő lenne a fickó akit Harry küldött. Teljesen különböznek. Míg Harrynek brit akcentusa van, neki ír, és Harry egy elmebetegnek néz ki, ő nem. Az arcomon látta, hogy még mindig veszélyben érzem magam
- Niall vagyok, Harry küldött. – mosolygott még mindig. Kicsit megkönnyebbültem. De a tudat, hogy Harry küldte, megrémített.
Emlékszem, azért költöztünk Londonba, mert New Yorkban hasonló dolog történt velem. Csak annyi bökkenővel, hogy ott, Ashley az ottani sulimban éppen osztálykiránduláson voltunk, amikor bementünk egy boltba, ahol vehettünk ezt-azt magunknak. Éppen nézegettem a ruhás részlegnél, mikor Ashley a kabátzsebembe csempészett egy méregdrága karkötőt. És hát a bolt tulajdonosai ki hívták a rendőrséget, majd a szüleimet. A szüleim azóta is azt hiszik, hogy azt a lopási kísérletet én akartam végre hajtani, tehát nem lepődtek meg, hogy a drogos ügybe is belekevertek engem. Azt hiszem, hogy itt betelt náluk a pohár. Azért jöttünk Londonba, hogy új életet kezdhessek, új lapokkal. Távol akartam maradni a régi emlékektől. Fél éve azt hittem végre megint olyan lesz, itt Londonban minden mint régen. De nem. Itt még gázosabb dolog. Kirúgtak a suliból, mert azt hiszik, hogy a mosdóban drogoztam. Megbuktam irodalomból, a szüleim gyűlölnek. És a legrosszabb az egészben az az, hogy egy idióta állatnak kell engedelmeskednem. Egyszerűen a könnyeimet próbálom visszatartani folyton, de nem megy. Képtelen vagyok parancsolni a sírásomnak. Úgy érzem magam, mint egy hülye amerikai horror filmben. Csak annyi a bökkenő, hogy én most nem egy ostoba filmben vagyok, hanem a rideg valóságban.
Beültem az autóba és a szemeimet az ablakra tapasztottam. Bámultam kifelé. Míg egyszer csak megtörtem a haláli csendet.
- Mit akartok tőlem? – kérdeztem alig hallhatóan. De ő ezt meghallotta, mert várt egy pillanatot majd beszédbe kezdett.
- Én ezt nem mondhatom el. Majd ha Harry jónak látja, dumálni fog róla. – mondta komoly tekintettel. - Te nem vagy éhes? – váltott gyorsan témát. A hangja kissé mókás volt. Akaratlanul is elnevettem magam majd bólintottam, mert már majd éhen döglöttem. Lassan leállította a motort, mikor megállt egy hot-dogos stand előtt.
- Én megvárlak itt, hozz nekem is ugyan azt mint amit magadnak veszel. – legyintettem egyet. Ugyan is a terveim között most épp az szerepelt, hogy hazáig fussak.
- Nem, még a végén képes lennél elmenekülni. – megforgattam a szemeimet és kiszálltam a járműből. Oda sétáltunk az emberhez aki készítette a kaját. Kértünk két hot-dogot, majd vissza beültünk az autóba. De addig nem indult el Niall amíg meg nem ettük az ételt. Már tele voltam, a kezemben marad egy kisebb falat. Le akartam húzni az ablakot, hogy ki hajítsam, de a szöszi megszólalt.
- Most meg mire készülsz? – nézett rám meredt szemekkel.
- Már nem bírom megenni. Ezért eldobom.
- Te hülye vagy? Miért nem szóltál nekem? – kapta ki a kezemből, majd egybe a szájába tömte. Na jó ez fura. Harry egy pszichopata, Niallt pedig érdekes szállak fűzik a kajához.
- Te mindig ilyen éhes vagy?
- Ha legális lenne feleségül venném a kajákat! – jelentette ki halál komolyan. Bedugta a kulcsokat az autóba, és elindultunk. A rádióban valami opera féleség szólt, ezért közelebb hajoltam, hogy valami normális zenére kapcsoljak. Mikor váltogattam a csatornákat megálltam James Arthur-Impossible című számánál. Visszadőltem az ülésemre és hallgattam a dalt, amit nagyon imádtam. Az érzelmeim újra felszakadtak. Utat engedtem a könnyeimnek.
Mikor megérkeztünk, könnyeimet letöröltem az arcomról, majd kiszálltam a kocsiól. Hatalmas házzal találtam szemben magamat. Az állam a földet súrolta a meglepődöttségtől. Ez lenne Harry háza?
Niall megragadta a kezemet, és bementünk a lakásba, ahol ismét egy kisebb sokk fogadott. Beljebb mentem megnézni amikor belefutottam egy barna hajú fiúba. Most komolyan ez a Harry fiúkkal él? Ijedten bámultam a szemeibe, mire ő elnevette magát majd megszólalt.
- Liam vagyok.
- K-Kimberly – mondtam a saját nevemet bizonytalanul.
- Én meg Zayn. – jött le az emeletről egy kicsit barnább bőrű, fekete hajú fiú.
- Ja szia Kim. Szerény személyemben Louis Tomlinsont ismerheted meg. – jött felém egy kék szemű srác. Ugye csak szórakoznak velem? Utálom ha Kimnek szólítanak. Az én nevem Kimberly!
- Had találjam ki, ti vagytok annak a pszichopatának a barátai.– céloztam Harryre. Most komolyan ezek melegek?
- Uh..vicces vagy Kim. – nevetett azt hiszem, Louis.
- A nevem Kimberly, és nem Kim! Na jó, ti és az a másik milyen örült játékot játszatok velem? Kicsit sem vicces! Mi ez valami kabaré? Vagy kandi kamera?  – csak úgy dőltek belőlem a szavak. Ők pedig a nevetéstől szinte már a földön fetrengtek. - Most meg mi a szaron nevettek ti idióták? – ráncoltam meg az egyik szemöldököm,majd a csípőmre tettem a karomat.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen vadmacska vagy, mikor Harry rólad hebegett. – mondta Liam alig érthetően, mert miközben beszélt, a nevetést nem bírta be fejezni. Szétrobbantam a dühtől, hogy ezek a vásári majmok ilyen jól szórakoznak a szenvedésemen. Hirtelen egy ajtó csapódásra lett figyelmes mindenki. Harry jött be rajta. Nagyszerű, már csak ő hiányzott ebből a "jó" társaságból.
- Jó, hogy jöttél Harry, a cicus kezdett bedurvulni. – köpte a szavakat Louis. Mire Harry elnevette magát.
- Fogd be te faszfej. – nevetett. - Gyere! – fordult felém és megindult a lépcsőn. Hát ha őszinte akarok lenni inkább lent maradnék ezzel a négy fiúval, és röhögnének ki, mint, hogy  ő utána menjek. - Kurvára azt mondtam, hogy gyere. – hangja egyre hangosabb lett, megijedtem, ezért utána mentem. Valószínű, hogy a szobájába tartunk éppen. Mikor beértünk a szobája szinte üres volt, egy nagy ágy volt bent, egy szekrénnyel, kicsit sem volt barátságos a hely. Még a falak is fehérek voltak.
- Ti-ti együtt laktok? – kérdeztem rá arra, hogy együtt él-e evvel a négy sráccal. A kérdés már azóta bennem lappangott amióta megláttam őket.
- Ha arra célzol, hogy melegek vagyunk-e, a válaszom nem. És egészen a mai napig a skacok sem laktak itt, de most, hogy te is itt vagy kell a biztonság. Mármint, hogy ha nem vagyok itthon vigyázzanak rád, nehogy elszökj!
- Mit akarsz tőlem?
- Tőled aztán semmit. – emelte ki a 'tőled' szót. Én sem akarnék tőle semmit, de ez fájt, hogy ilyen bunkó módon, mondhatni azt mondta, hogy nem vagyok eléggé szép. Ez minden lánynak rosszul esne.
- Akkor mi a frászt keresek itt? – most már nem értettem semmit. Ha nem akar tőlem semmit, mit keresek én itt? A kérdésemre elnevette magát, és előbújtak édes gödröcskéi. Állj! Mi a fenéről beszélek?
- Szükségem van rád, egy tervhez. – válaszolt unottan. - De többre nem válaszolok. – mondta miközben ledobta magáról a kabátját, a szemeim a karjaira tévedtek amiket csupa tetoválások borítottak.
- Engem nem érdekel, hogy milyen terved van. Haza akarok menni a szüleimhez! – ordítoztam hisztérikusan.
- Jaj fogd már be. Kicsit sem kedvellek, nem bírom elviselni a hangodat, szóval ne visítozz! – nézett rám fura tekintettel.Majd egy megvető pillantást is rám célzott. Hogy lehet valaki ennyire bunkó?
- Hogy lehetsz ennyire bunkó? – próbáltam a könnyeimet visszafojtani. Nem akarom, hogy lássa miatta kezdtem el sírni.
- Nos, ha ebben a házban akarsz maradni. Van pár szabály, amit be kell tartanod!
- De hát én nem akarok itt maradni!
- Shhhh. – próbált el hallgattatni engem, majd újra beszélni kezdett. - 1.szabály: Nem nyúlsz a cuccaimhoz. 2.csak akkor beszélgetünk mi ketten, ha én kezdeményezem. 3. Ha bármilyen nőt felhozok nem fogsz nekem beszólni, és nem leszel féltékeny. Világos? – kérdezte, várva az én válaszomra. Komolyan miért lennék féltékeny?
- Miért is lennék féltékeny?
- Mert előbb-utóbb minden lány az szokott lenni. – vigyorgott önelégülten. - Szóval értetted?
- Értettem. – közben a szemeimet forgattam az ostoba szabályain.
- Na ki felé a szobámból. A folyosó végén, balra megtalálod a tiédet. Tettem az éjjeli szekrényre pár ruhát. – sétált el mellettem, majd kinyitotta nekem az ajtót. Ezzel jelezve, hogy kívül tágasabb. Motyogtam neki egy kösz-t majd ki mentem a szobájából. Hogy én az életemben nem találkoztam ekkora pancserral mint Harry Styles.



Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami tele van hibával, és ócska is. Szóval minden baja van amit el lehet képzelni. De ettől függetlenül várom az új olvasókat, és pipákat, kommenteket.
És a facbebook csoportban is az új tagokat nagyon szívesen látom!  Ahol ha például kések megtudhatjátok, hogy mikorra jön a következő. Vagy éppen tehetek fel nekem ti is akármilyen kérdést Csatlakozzatok! --> CSOPORT